2010. október 10., vasárnap

Iszapkatasztrófa

A múlt hét legszörnyűbb hazai hire ide is eljutott. Sokáig fontolgattam, mit is irhatnék erről. Odahaza gondolom ettől hangosak a hirek, az újságok, sok újat nem tudok ehhez hozzátenni.
Tanultam a válságkommunikációról, s lám házhoz jött egy téma. De valahogy nem volt kedvem kritikus szemmel fürkészni a hireket, s okoskodni, hogy mit tehetett volna jobban a kormány, az illetékes, cég, hatóság stb. Ehelyett kaptam egy nagyon emberi, nagyon szivhezszóló emilt, amit most megosztanék veletek, Kolontár plébánosa irta. Akinek a szivehez szól, tegyen valamit, segitsen, adakozzon, vagy csak imázzon.

Kedves Emberszerető Testvérek!
Elnézést, hogy csak most jutok e-mailhez.Bocsánat, hogy ez egy a teofil papi listára készült levél,Amit a gyors tájékoztatás miatt, minden támogatónknak elküldök és ti is bármely listára továbbithatjátokCsak részleges, távirati stílusú lesz a levél, később bővebben.-
E 2 falu lakossága, magamat is beleértve ennyi szeretet még nem kapott,minden imát és felajánlást már most köszönünk
Hitelesség:Nagy Anna kormányszóvivő tájékoztatása abszolút hiteles,Korábban szinte minden hírben voltak fals információk.Abszolút hiteles a Katolikus karitasz, állandóan velem vannak,Segítenek a szervezésben kármentésben
A katasztrófa 2 falut ért teljesen: Kolontárt és DevecsertKolontár, mivel közelebb van a tározóhoz, hirtelen kapta a niagara szerű,özön iszapot ezért életem egyik legnagyobb fájdalmaként itt a csecsemőtől az aggastyánigtörténtek halálesetek, amit nehéz feldolgozni, eddig csak 4 halottat találtak meg.A 34 éves fiú temetése (ez az első temetés) kedden lesz. Ő nem károsult, hanem polgárőrként. Terepjárójával életeket próbált menteni. Mivel a sárlavinában nem látta, hogy a hidat elsodorta az ár, az iszapár elsodorta és szörnyet halt.4 halottat találtak meg, és 2 t keresnek.Elsősorban a teofil listának irom, hogy elsősorban imát, misét, lelki bázist, lelki segítséget kérünk. Ez után szellemi segítséget, együtt gondolkodást a továbbiakról. Erről később részletesen, de ötleteket adni a kormánynak, hol lehetne télig egy új helyen lakótelepet felépíteni, vagy más ötlet. Többen soha többet nem fognak ide visszatelepülni.
Segélyezés: legtöbbet jelent, akik személyesen ide tudtak jönni, szervezői és egyéb munkára.Egy katasztrófa-védelmis atya és a katolikus karitasz veszprémi vezetősége velem van, nagyon kell.Sok a tehetetlenség is a szerveknél. Pl nekem kellett intézkedni, magam jártam első nap mindkét helyen hangosbemondóval pl. hogy merjenek vizet inni, stb, egy kábel tv stáb letelepítésén tegnap fáradoztam, mert fontos a tájékoztatás stb. Alapjaiban az országos szervek a helyükön vannak, de elsősorban a matéria szintjén.Pl. védelmi bizottsági üléseken, minden elhangzott élővilág, 1 disznó, egy marha és számtalan tyúk elhullott, de arról nem volt szó hogy emberi holtestek vannak az iszapban, ezt számon kértem, ezért szóváltásba kerültem a belügyminiszterrel. Csak ezután adták ki az elhunytak és a keresett személyek neveit. Innentől hitelesnek tűnik a tájékoztatás. Sajnos a tegnapi napon csak egy újabb elhunytat találtak meg, így még 2 t keresnek. Imádkozzatok, hogy megtalálják, mert valóban vannak nehéz helyek, ahol nehéz a keresés.Tudjátok, hogy ránk, az egyházközségre, több minden feladat jut- szállást adunk a katasztrófa védelmiseknek és károsultaknak mindkét helyen- gyorsaságban szereztünk védőeszközöket, mellyel mindenben segítem a két önkormányzatot- támasza vagyok a polgármestereknek- első nap felállítattam az információs irodát- mai napra képbe vagyok mindkét helyen a szervezettség szintjével és az adományokhelyszíneivel és mennyiségével, most például a tartós élelemből van hiány, vagyis szalámi és egyéb, amit a károsultak, segítők, reggelire, vacsorára ehetnekDevecserben megoldott a déli meleg étel, folyamatosan harcolok azért, hogy éjjel is legyen a segítőknek meleg étel. Kolontáron egy pesti ember jött le és az utcán, rőzsén, bográcsban főz az embereknek, de holnap hazamegy. Kolontáron nincs étterem és közösségi konyha. Holnaptól 24 órás ellátásra 200 főre rendeltem meleg ételt, melyet a katolikus karitasz fizet egy hétig.Kérem Fülöp Ákost, hogy vállalja az eddig is betöltött információs szerepét. Általánosabb kérdésekkel és információkért hozzá forduljatok.
Természetesen mindenki személyesen is fordulhat hozzánk a következő lépcsőkben.
devecserpleb@invitel.hu ezen folyamatos ügyelet lesz
jezusösveny@invitel.hu
modmiklos@invitel.hu
06 88 224-091 állandó napközi ügyelet06 20 823-0596 (sokszor túlterhelt, sem hangpostát nem tudok hallgatni, sem visszahívni)adományok.
Kérlek benneteket, hogy csak az alábbi szerveken keresztül támogassatok,Magyar katolikus karitasz : Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00800007 számú bankszámlájára várják, a közlemény rovatban az "ISZAPÁR" megjegyzést kell feltüntetni.
Plébániánk számlaszámán a Raiffeisen Bank Róm. Kat. Plébánia Devecser 12084003-00103523-00100003 számlaszámra küldje el segély megjegyzéssel.És közvetlen a 2 polgármesteri hivataltBátran kijelentem, hogy semmi betelefonálósÉs egyéb !!! segélyszervezeteket nem támogatnék. Minden gyűjtést a helyi polgármester engedélyéhez kötnék, hiszen így vissza lehet élni a falu nevével, helyzetévelA szisztémával nem értek egyet: lehet 1 ft marad a cégnél és 99-et vagy fordítvaDe szerintem, aki gyűjt az önzetlenül adja oda és ne fordítsa önnön cége fenntartására, gyarapítására,Nem részletezem, de már itt van a hitgyüli, az ökumenikus (!) szsz szolgálat (ők jók, de nem ismerem szisztémájukat) és rettegek, mikor jelenik meg a scientologi egyház (!) 15 lelkésszelÉcsy Gáborral (karitasz) ma egyeztetek, hogy Bp ek és túliak nála gyűjtsenek.
Köszönünk minden együttérzést, segítséget
Miklós atya

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése