Amiben jó vagy

Egy igehirdetőt idézek: ne érd be a jóval, csak a legjobbal - ami az életet és a választásainkat illeti. A főnököm szerint vigyázat, legyek jó, de ne legyek túl jó - ami a munkát, a karriert illeti. Akkor mi a teendő???

Akkor vagyunk a helyünkön, ha azt csináljuk, amiben a legjobbak vagyunk, amit szeretünk.
Egy vélemény rólam: Képes vagy a semmiből is nagyot, jót létrehozni.
Ha kell, három hét alatt újitok fel egy egész lakást, vagy fél év alatt nyitunk meg egy vendégházat. Ha kell, egy hónap alatt elérem a fél évre a cégem által kitűzött tervszámokat.
Ha kell, idő előtt befejezem a tanulmányaim.
Ha kell, egy hét alatt eladják azt a házat, amit én tettem rendbe.
Ha kell...

Neveztek már varázslónak (mert rendet raktam ott, ahol több évtized emlékei gyűltek fel),  méregkeverőnek (mert egyetlen információ átadásával egy lavinát inditottam el - a jó irányba), vagy éppen konnektornak (mert az általam megismert emberekből és kapcsolatokból a legtöbbet hozom ki).

Nem vágyom újabb elnevezésekre és cimekre. Várom a következő feladatot. Mert meg tudom csinálni. Yes, you can.

Grace 2

Grace, kegyelem. Egy újabb ének Jamie Grace-től. Szomorkásan, de pozitivan.
Kitartok.

Holding on

Almaszezon 2.

Szabolcsi lévén, ha ősz, akkor almaszedés. Még akkor is, ha éppen Ohióban vagyok, s nincs saját almafánk.

Amerikában nagyon nem értem, hogy miért nem látok művelt földeket, virágzó gyümölcsöskerteket. Odahaza szinte minden talpalatnyi földnek gazdája és művelője van. Itt gazda-tulajdonos akad is, de művelő már kevésbé. A házak körül leginkább szépen vágott gyepet és gondozott bokrokat látni. Zödségeskertnek, gyümölcsfának nyoma sincs. Egyesek szerint nem elég jó a termőföld, mások szerint a helyi vadállatok (őzek, nyulak, mókusok) lelegelik a termést. Ebben van is némi igazság. Epertöveket ültettem, szépen virágoztak, de gyümölcsöt nem találtunk rajta. A frissen elültetett virágládákat a mókusok túrták fel. A fűből előbújó krókuszokat az őzek legelik le.

Ha már saját kertünk nem lehet, akkor menjünk más kertjébe! A szedd magad akcióknak (pick your own apples, strawberries etc) itt is nagy kelletjük van. A helyi családok ha nem is befőzési mennyiséget szednek - mint mi otthon - egy vödör eperért vagy egy zsák almáért is kimennek a környező farmokra. Júniusban epret szedtünk igy, most pedig almát. Összehasonlithatatlan a fáról leszedett friss alma ize az üzletben bezacskózott, hűtött fajtákhoz képest.

Azért nosztalgiával gondolok az otthoni almatermésre. No meg persze az anyukám által sütött finom almás sütikre. Itt kicsit átalakitva próbáltam ki az ő receptjét: az almás süti tésztájára sütőtökös töltelék került (ugyanis az almaszezon mellett itt leginkább a narancssárga tökök időszaka van), igen finon lett. Itt kész tök-krémet lehet konzervként kapni, ehhez csak két tojást, egy kanál fahéjat, fél kanál gyömbért, cukrot, s kevés sót kell adni, majd a tésztalapon kb. egy óráig sütni.

Almás süti lett odahaza az ország tortája. Ennek receptjét és más almás érdekességeket találtok a lenti linkeken.

Almás érdekességek

Szabolcsi almás máktorta

Baptisták

Már irtam róla, hogy milyen sokat kaptam a clevelandi magyar baptistáktól. Amerikában rengeteg vallás van, gyakran az egyházak és a templomok neve alapján nem lehet tudni, hogy milyen közösséget, szertartást, filozófiát rejt az elnevezés. A baptista ősi egyház, mégis kevest tudtam róla. A lelkipásztorral beszégetve ő rögtön kapott is az alkalmon és a kezembe nyomott egy rövid, de tömör összefoglalót az egyházukról.

A baptistákat én protestánsoknak gondoltam, tévesen. Ők ugyanis nem a reformátusokkal és evangélikusokkal együtt váltak ki a katolikus egyházból, sőt soha nem voltak a tradicionális katolicizmus támogatói. Eredetük az őskeresztényekig vezethető vissza, ők voltak az ana-baptisták, akiket már Krisztus keresztre feszitése után üldöztek a rómaiaik. Legfontosabb ismertetőjegyük, hogy nem formáltak egyházat, nem voltak tisztségviselőik, előkelő papjaik. A megtérésben és a felnőttkeresztségben hisznek, vagyis szerintük nem szabad a kisgyermekeket megkeresztelni, ehelyett meg kell várni, amig felnőve a fiatal vagy idős önként vállalja Jézus követését és a keresztény hitet.

Ezen a hétvégén először láttam felnőttkeresztséget, bemeritéses istentisztelet volt ugyanis. Egy fiatal 15 éves lány döntött úgy, hogy életében a legfontosabb szerepet Urának és Istenének adja át. Az ünnepi szertartást több lelkész vezette, a gyülekezeti tagok énekekkel, saját versekkel, köszöntésekkel készültek. A fő "attrakció" a bemerités volt. Hófehér ruhában állt a leány a templom közepén, a szószék mögött található medencében. Mellette a lelkész, aki hitéről kérdezte, majd pedig teljesen viz alá meritette őt. Igy merült el a óember, s jött megtisztulva a felszinre az óember. A bemerités után persze megszáritkózott, majd az egész gyülekezet közös ebéddel ünnepelt.

A baptista gyülekezet minden tagja élőhitű keresztény. Kiveszik a részüket a szolgálatokból, ha kell betegeket látogatnak, idősekért imádkoznak, főznek, vagy éppen bibliaórát vezetnek.

Történetük igencsak hányatott volt, üldözte őket Róma, a katolikus egyház, sőt a protestánsok is. A megpróbáltatásaik miatt gyakran kellett menekülniük. Igy jutottak Amerikába az amishok például, vagy éppen a vallásszabadságot adó Erdélybe a magyarok. A protestánsok elődjének számitott Wycliff, Huss János, Zwingli. Nevezték őket donatistáknak, paterinsnek, waldenseknek. Templom helyett imaházuk van, ahol se kereszt, se képek, szobrok nincsenek. Középpontban a Biblia áll (amit gondolnánk, hogy hamarabb forditottak magyarra mint angolra?)

Diploma

Ime, amire vártam: a múlt héten kézbe vehettem a diplomámat.

Diplomaosztó ugyan még augusztusban volt, de a szakdolgozatomat irtam júliusig, igy diplomámat augusztus végi keltezéssel állitották ki.

Azt tudtam, hogy szépen fog kinézni, na de ennyire! Az egyetem fő-adminisztrációs épületének grafikája mellett van a lényeg, a mesteri papirom.

Staféta

Elvileg átadtam a stafétát, gyakorlatilag nem akarom kiengedni a kezemből...

 

Augusztusban megérkezett Clevelandbe a John Carroll új CTP-s magyar diákja, Isti. Őt jól ismerem, hiszen Erdélyben együtt dolgoztunk két éve a nyári IÜP képzésen, s első itteni évem alatt ő épp Buffaloban tanult. Abban a szerencsében van része, hogy engem még itt talált (anno az előttem járó diák az én megérkezésem előtt már hazatért), igy első kézből kaphat kérdéseire választ vagy segitséget.

Jó CTP-s diáktárs lévén már megérkezése előtt igyekeztem előkésziteni számára a terepet. Beharangozni tanároknál, egyetemi kontaktoknál. Sőt, még a legnehezebb lépésben is tudtam segiteni: az egyetem közelében találtam neki szállást, mégpedig szinte ingyen! Munka- és autókeresésben ötletekkel szolgálhatok, de nekem is épp ezen a téren vannak most hiányaim...

A stafétát át kellene adni, de valahogy mégsem tudom. Az egyetemtől nem tudok megválni. Még bejárok jógaórára vagy a könyvtárba, de már egészen más a hangulat igy kivülállóként. Nincs behajtási engedélyem és parkolási lehetőségem, s a számitógépes hálózaton se tudok bejelentkezni. Hiába, hivatalosan is véget értek a tanulmányaim. A postás épp a napokban hozta meg a diplomámat gyönyörű kötésben. Még nézegetem egy darabig, mire elhiszem, hogy ez már tényleg a tény. Vége.

Osztálytársak

Májusban, a diplomaosztónkon találkoztam utoljára az egyetemi osztálytársakkal. Az ősz kezdetén "véletlenül" többekbe belebotlottam. Jó látni, hogy ki mire vitte, hogyan alakul az útja, karrierje, munkája.

Maurice, Paul, Jim

Az osztálytársak közül most azokat emelem ki, akik példaértékűek számomra. Maurice Nigériából érkezett, fiatal katolikus atya. Egyetemi tanulmányai mellett az egyik helyi gyülekezetben szolgált, s a legújabb, hogy saját tévéműsora van! Az órákról tudtuk, hogy neki mindig megvan a véleménye, s azt vállalja is. Erős afrikai akcentusával, gyakori hozzászólásaival hol megnevetetett, hol elgondolkodtatott minket.
Afrikáról, az ottani "ismerőseimről" már irtam. Ami nekem is meglepő volt anno, hogy milyen erős ott a keresztény hit, s hogy milyen sok fiatal áll a vallás szolgálatába. Ezen okok miatt a tévés producerek is felfigyeltek Mauricra, aki most kezdődött műsorában a tévén keresztül evangelizál. Első felvétele megtekinthető itt.

A másik osztálytársam, Paul az egyik clevelandi tévécsatorna vezetői között van. Történetesen épp Maurice-szal kötött barátságot az órákon. Ketten együtt mindig hihetetlen hangulatot teremtettek az egyébként unalmas előadásokon és beszámolókon. Paul idén ősztől a John Carroll-on tanit médiát. Ezt épp a múlt heti politikai rendezvényükön tudtam meg tőle, ahol épp az ő csatornája volt a fő szponzor. Lehet, hogy a tévéközpontban található irodáját végleg tanári katedrára cseréli? Szivesen beülnék a könnyed, humoros óráira...

Angie álma volt, hogy egyetemi berkekben maradjon. Tanulmányai alatt az egyetem diákirodájában dolgozott programszervezőként. Ebben a témában irta szakdolgozatát is, s egy ideje már keményen dolgozott azon, hogy valamelyik felsőoktatási intézményben helyet és állást kapjon. Imái meghallgatásra találtak, s augusztustól a Cleveland State University-n felnőttképzésekkel foglalkozik. Irigylem érte, mert pontosan tudta, hogy mit akar, hitt benne, s el is érte.

Angie-vel

Utoljára magamról is néhány gondolat. Bár főállást, teljes munkaidőt még nem sikerült találnom (a tenger innenső és túlsó oldalán is próbálom), ám mégis kaptam egy felkérést, ami összeköti a két kontinenst. A John Carroll-on új szak indult, A nőiség és a nemek témakörben. A kurzusvezető épp egy magyar amerikai, aki Magyarországra tervez tanulmányutat, s épp rám gondolt ennek megszervezésében! Nem egyszerű utazásról van szó, hanem a képzés részeként kredites tárgyról, ahol én is előadhatok, saját hazámban, sőt, házamban, Mándokon a Faluvégi Vendégházban! Az egész még csak most formálódik, de nagyon lelkesek vagyunk. Összekapcsolhatom általa két kedvencemet a turizmust és a tanitást.

Amerikai választások

Két éve, az ideérkezésemkor a helyi (önkormányzati) választások voltak Amerikában. Idén van az "országos" voksolás.

Már a tavaly ősszel elkezdődött az intenziv kampány. A két nagy párt, a republikánosok  és demokraták hirdetései általában nem a saját programjukról szólnak, hanem a másik politikáját, döntéseit kritizálják. A republikánusok a konzervativ, jómodú, idősebb, fehér lakosság támogatására számithatnak, mig  a demokratákra inkább a liberálisabb gondolkodású, közép- és alsóbb osztálybeli, fehér és szinesbőrű voksol.

A kampányidőszak leglátványosabb része a múlt héten, s az azelőtti héten volt: egyik héten a republikánusok tartottak többnapos show-műsort (National Convention) a szimpatizánsaiknak, ahol hivatalosan is Mitt Romney-t kérték fel elnökjelöltnek. A következő héten a demokraták részéről Obama újrajelölését ünnepelték.

Beszédet mondott itt Bill Clinton, Michelle Obama, s persze a jelenlegi elnök is. Jómagam a First Lady beszédétől voltam lenyűgözve. Obama kiállásáról, szónoki tehetségéről tudtam (sőt két éve személyesen is hallottam). Mondhatom, a felesége is legalább annyira jó szónok. A beszéd kevésbé politikai, inkább személyes volt. Michelle férjét mint társat, apát és egykori lelkes tanulót mutatta be, s ezzel próbálta meggyőzni a hallgatóságot. A két párt "nemzetgyűlését" élőben közvetitette a tévé.

Az itt élőket kérdezve, sokan támogatják Obamát, akik az elkezdett reformlépések folytatását szeretnék látni. A republikánusoknak mintha nem is lenne kiforrott programja, sok hercehurca volt az elnökjelölés körül, s a demokraták kritizálásán kivül más üzenetük nem igazán van.

Ezen a héten a saját munkám is a politikához, a választásokhoz kapcsolódott. A szokásos havi rendezvényünk programja a novemberi választás volt. Vendégül a két párt megyei és ohiói vezetőit hivtuk meg, s egy neves tévés politikai műsorvezető volt a moderátor. A nézők kérdéseket is feltehettek a képviselőknek, akik egymás mellett ülve azért néha csak-csak egymásnak nem estek.

A lenti kép a rendezvényünk főszereplőit mutatja, a fenti kép pedig a két pár szimbólumát (a piros elefánt a republikánus, a kék szamár a demokrata). 

Balra a demokraták jelöltjei, jobbra a republikánusok, középen a rendezvényközpont vezetője (aki természetesen magyar származású)

Mozifilm a clevelandi maffiáról

Igen, jól olvassátok. Clevelandben is volt (van?) maffia. Sőt, a 7o-es évek legnagyobb maffiaháborúja épp itt zajlott.

Mindezekről nem tudnék, ha nem az egyetem média archivumában dolgoztam volna. Itt ugyanis neves filmrendezőktől, dokumentumfilmesektől, tévéműsoroktól kaptunk megkeresést, hogy ilyen vagy olyan témában keresnek régi tévéfelvételeket. Az archivumban az 5o-es évektől vannak felvételek, s az én dolgom volt többek között egy-egy megrendelésre összeállitani a filmszalagot. Egy ilyen megrendelésünk volt a Kill the Irishman (Öld meg az irt) cimű film készitőitől.

A film a 6o-7o-es években játszódik, s valóságon alapszik. Clevelandben ekkor az olasz maffia (Cosa Nostra) uralkodott. Volt viszont egy tenyeres-talpas ir legény, Danny Green, aki nem hagyta, hogy ő és sorstársai pénztelenül robotoljanak a kikötő egyik raktárában: ő is részesedni akart a jóból, igy besegitett a maffiának egy-egy lopási tippel. A végén már annyi hasznot húzott a dörzsölt maffiatagoknál dörzsöltebb fickó, hogy az olaszok el akarták tenni láb alól.

Többször kiséreltek meg ellene robbantást, orvlövészeket küldtek a nyomába, de neki, mint a macskának kilenc élete volt. Sőt, visszavágott, s elkezdte kiirtani a városban ténykedő maffiatagokat. Végül őt is utólérte a sorsa, no meg a szomszéd autóba rejtett bomba. Viszont segitségével biróság elé állitották a maradék rosszfiúkat, s Clevelandből ha minden igaz, végleg eltűnt a szervezett bűnözés ezen formája.

A filmben több ismert arcot, neves szinészt találunk, feltünnek a város képei, az archivumból kikért korabeli hiradós riportok. Egyszerre humoros és akciódúsan félelmetes a film. Érdemes megnézni.

Soccer mom

 Sarah Palint, a korábbi amerikai alelnök-jelöltet csúfolták soccer mom-nak, vagyis focista anyukának. Neki ha jól emlékszem 5 gyereke volt, s bár saját karrierjét is épitette, azért a hétköznapjait meghatározta, hogy a gyerkeit iskolába, edzésre, különórára vigye.

Egy ideje én is soccer mom vagyok. Azt már emlitettem, hogy a vendéglátó családom négy gyereke közül leginkább a két kisebbikkel vagyok jóban. Mivel a két szülő nem tud négyfelé szakadni, igy a gyerekek logisztikai mozgatásába néha én is bekapcsolódok.

Három hete kezdődött el az iskola, s mivel az apa és anya is dolgoznak, igy a két kicsit gyakran én inditom reggel suliba. Normál esetben iskolbusz viszi őket, viszont az év elején kimaradtak a gyerkőcök a buszos menetrendből, igy átvettem az iskolabusz szerepét: én voltam a "Krisztibusz", legalábbis napi egy-két gyereknek. A legkisebbik leánynak meg is tanitottam a Kispál nótáját "Emese most már indul a buszod".

A focista anyukának a fociból is kijutott. A legkisebbik legény épp az idén kezdte el a fociedzéseket, amerikai fociban (ami nem a soccer hanem a football). A gyerkőcöt vittem már edzésre, sőt többször szállitottam az iskolába az otthon felejtett focifelszerelést.

A legújabb anyukás programom a beteg gyerekek ápolása. A nyárból lassan őszre fordul az idő, s az időjárásváltozást nem mindig tudják a kicsik lekövetni. Folyó orrok, tüsszögés, kaparó torok - Kriszti jön, teát főz, mézet és gyógyszert adagol.

A héten reggelente leckekészités a feladatom, közösen Enesével. Emelt szintű osztályba került, jóval több a házi a megszokottnál, s  ő még nem tudja jól adagolni a tanulási időt. Igy van, hogy reggel ő ébreszt, s miközben reggeli és ebéd készül általam, ő megcsinálja az elmaradt feladatot.

A szülőknek fel is tettem a nagy kérdést: tudatosan fárasztják a gyerkőcöket (s ezáltal engem:) ennyi iskolai feladattal (sport, zeneóra, nyelvórák, tánc, cserkészet), vagy csak éppen ez általános errefelé? Az ő családjukban ez az elfogadott és elvárt, kifárasztásról szó sincs. Részemről van némi fáradás...

Zárásul két kép a tavalyi évzáróról, ahol történetesen én helyettesitettem a szülőket (megkönnyezve a kis nebulók sikerét, ballagását). A kitüntetések is mutatják, van értelme a hajtásnak.

A clevelandi magyar falu

Clevelandről és az itt élő magyarokról már számtalan bejegyzést irtam. Bejártam a várost fényképezőgéppel vagy anélkül, voltam sok magyar rendezvényen. Mostanra állt össze a kép, miért is érzem itt otthon magam: mert olyan, mintha egy magyar faluban laknék, csak éppen itt egyszerre élvezhetjük Amerika és a nagyváros, valamint Magyarország és a vidék előnyeit.

A hétvégén volt a cserkészek legnagyobb megmozdulása, a Cserkésznap. 2ooo ember sereglett össze, köztük 2oo cserkész szorgos munkája egy napra magyar faluvá varázsolta a németek kulturparkját. Volt itt minden: kaja, pia, népitánc. Vasárnap lévén misével és istentisztelettel kezdődött a program, ahogyan egy rendes faluhoz illik. Az áhitat után jött a vigadalom.

A látogatók többsége a finom ételek miatt jön ide. Volt itt frissen sütött lángos és kürtöskalács, flekkensütés, cipóban gulyásleves, töltött káposzta, csirkepaprikás. A Pesti Kávézóban krémest, dobostortát és egyéb finomságokat ehettünk, no meg csapolt sört és más nedüket ihattunk. A park végében izgalmas focimérkőzés volt, ahogyan egy vasárnap délutáni magyar faluban szokás.

A hangulatról profi "cigányzenekar", Lagzi Lajcsi nyomdokaiba lépő lakodalmas páros és egy harmónikás gondoskodott, egyszerre három helyszinen. A gyerekeknek volt játszótér, ügyességi játékok. A felnőtteknek kirakodóvásár magyaros szuvenirokkal, ruhákkal, könyvekkel.  Angol-amerikai szót alig, inkább magyar beszédet lehetett itt hallani. A nap végén a domboldalban rögtönzött szabadtéri szinházban és szinpadon a helyi Regös Néptáncegyüttes adott szines, látványos programot.

Jómagam a rendezvény hivatalos fotósa voltam. Ezért a sok kép itt is. Jó volt egy napra "hazamenni". A "falusiakról" elmondható, hogy amerikaiak mosolyukban, magyarok a háziasságukban. Mint egy magyar faluban, itt is nagyjából mindenki ismer mindenkit. Lehet tudni a helyi pletykákat, viszont a pletykálkodók sokszor nem rosszindulatból, hanem a segités vágyával beszélik ki a másikat, s valóban segitenek is egymásnak. Enélkül nem lettünk volna ennyien ezen a napon sem.

Lélektársak

Véletlenek márpedig nincsenek. 

Nemrég irtam a világitótornyos, szigetes kirándulásomról. Az Erie-tó partján jártamverőfényes, kánikulai napon. S épp abban az időben a világ túlsó végén egy másik világitótoronynál Szilvi barátnőm tett látogatást. Nála szelesebb és hűvösebb volt az idő, de a piros-fehér toronynak ő is legalább annyira örült mint én. Az övé Németországban van, Sylt szigetén, az enyém Ohióban, Marblehead városában.

A világitótornyokon kivül rólunk is készültek képek, lesifotók. Most kaptam meg az enyémeket, s meglepődve láttam, hogy épp olyan szélfútta, napszemüveges képek ezek, mint a Szilvi portréja. Kék viz, napfény, szél és...mosoly.

Szilvivel más útat járunk, ám mégis mintha ugyanazok az élményeink lennének. Egy munkahelyről indultunk, szivből értjük Márait és Örkényt. Hasonló megpróbáltatások és csalódások értek mindkettőnket, s haladunk egy úton, aminek nem mindig látjuk a végét.

Öregek

Nemrég érdekes dologra jöttem rá: körül vagyok véve idős emberekkel, akiknek segitek, akiknek dolgozom, vagy éppen barátságban vagyok, s szinte velük jobban megértem magam, mint a kortársaimmal. Öregszem?

A témához kapcsolodóan egész véletlenül több filmet is láttam az "öregség" témakörben. Nagy kedvencem a Felül semmi (Calendar Girls). Az angol filmben egy falucska női körének tagjai nagy ötlettel állnak elő: úgy gyűjtenek adományt, hogy naptárat készitenek a saját meztelen fotóikkal. A történetet már csak az teszi izgalmasabbá, hogy valóban megtörtént az eset. Jó humorú, kedves film nagyszerű szinészekkel.

Hasonlóan humoros és angol a The Best Exotic Marigold Hotel (Keleti Nyugalom). Az előző filmből több szinész is hatalmas alakitást nyújt ebben a moziban, amit eredeti angol-angol nyelven alkalmatos megnézni. Röpködnek a poénok, gyönyörűek az Indiában forgatott képek, szinte érezni az illatokat. A történet akár valóságos is lehetne: angol nyugdijasok feltöltődni, pihenni, nyugdijukat élvezni Indiába utaznak, ahol egy lerobban, de mégis hangulatos hotelben életre szóló élményeik lesznek.

A harmadik film amerikai, sajnos nem annyira jó mint az előzőek, de azért érdemes megnézni. Hope Springs (Remény Tavasza) főszerepében Meryl Streep és Tomy Lee Jones hatalmasat alakit. A történet egyszerű, egy nyugdijhoz közelitő házaspár női tagja szeretné visszahozni a régi tüzet a házasságba, ezért ráveszi a férjét, hogy menjenek el egy házasterápiára. A nehezen induló kurzus végül sikert hoz.

Mi a tanulság? Hogy az öregeket azért csak vegyük emberszámba. Sőt. Tudnak még meglepetést okozni.