Elfújta a szél

Na nem a nagysikerű romantikus regényről vagy az abból készült filmről akarok most regélni. Hanem arról, hogy elfújta a szél a hangom, erőm, motivációm.

Az elmúlt hetekben, vagy inkább hónapokban eléggé zaklatott életet éltem. Tél volt hó nélkül, tavasz lett átmenet nélkül. Évváltás, aztán év eleji leállás helyett rengeteg tennivaló a munkában, s ráadásnak egy új megbizás, új munkahely új kollégákkal és feladatokkal.

A sok feladat sok új ötletet és aktivitást hozott magával. Az agyam folyamatosan kattogott, alig tudtam magam utolérni a tennivalókkal. A testem viszont kezdte jelezni, hogy elég lesz, rám férne a pihenés. Csak éppen nagyobb leálláshoz nem volt se időm, se lehetőségem, annak ellenére, hogy az egyéves itthonlétem alatt már ideje lett volna egy hosszabb utazásnak, feltöltődésnek.

Szóval feladatok ide vagy oda, a természet energiái döntöttek felettem. A hétvégi szélviharban tett kirándulás meghozta eredményét: vasárnapra elment a hangom, hétfőn már folyt az orrom, s szerdára ágybanfekvős állapotba kerültem.

Persze az élet nem áll meg. A betegség is munkával fűszerezve az igazi: két prezentáció megirása között egy ütemezett szundi, majd pár telefon, újabb szundi. S közben vágyakozva nézem az ablakon besütő napot, a kinti melegben szaladgáló gyerkőcöket, én meg idebent didergek...

Elfújta a szél. A balkonomon lévő virágokat is. Érdekes, hogy az egy időben ültetett árvácskák közül az egyik nagyon birja az extrém körülményeket, a másik viszont kifeküdt, mint én.

Vezetés keresztény módon

Még tavaly ősszel vettem részt egy kivételes tréningen. A KEVE Társaság (Keresztény Vezetők Egyesülete, www.keve.org) missziója, hogy irányt mutasson a mai üzleti világban, politikában és társadalomban. Önkéntes szervezetként olyan programokat szervez, ahol a magyar vezetők szilárd erkölcsi alapon és keresztény értékrend mentén kaphatnak megerősitést.

Az általuk szervezett The Trinity Forum programja kizárólag "bennfenteseknek" szól. S én most bennfentes voltam, hála a CTP-s kapcsolatnak. Az egynapos "továbbképzés" témája a jellem volt, s egy vaskos tanulmánykötetet szemléztünk, beszéltünk át.

Most a számomra leginkább sokat mondó szemelvényekből idézek.

"Miképpen lehet hosszú távú célokat követni egy rövid távra berendezkedett társadalomban... A Nem hosszú távra! jelszava elbizonytalanitja a hosszú távú cselekvést, fellazitja a bizalom és az odaadás kötelékeit, és megbontja az akarat és a magatartás kapcsolatát."
(Richard Sennett: The Corrosion of Character)


"...hátat forditott a hegyeknek, és botorkálva megindult nyugat felé.."
(C.S. Lewis: A nagy válás)

"Végső soron csak két fajta ember létezik. Az egyik ezt mondja Istennek: Legyen meg a Te akaratod. A másiknak pedig Isten mondja ezt: Legyen meg a te akaratod."
(C.S. Lewis)

"...úgy tűnt, mintha arca könnytől ragyogna, de talán csak a folyékony szeretet és világosság sugárzott belőle"

"A mai gazdaság nem apáink gazdasága. A tegnapi tudás soha nem ért kevesebbet, mint ma."

"Korunk egyik baja az lehet, hogy személyiségünk túl korán érik, a jellemünk pedig túl későn."

 A fenti idézetek mind azt támasztják alá, hogy ma, modern, 21. századi világunkban a rövidtávú (világi) céloknak élünk megfeledkezve a hosszútávú (égi, erkölcsi) célok szolgálatáról. A KEVE rendezvénye megerősitett, hogy többen is szivükön viselik e kettősség feloldását.

A program abban is megerősitett, hogy mennyire fontos a tudásmegosztás és a kapcsolatépités. Egy másik helyen olvastam ezt: 
"A világban minden disztribútiv, vagyis a haszonelvű gazdasági logika hatálya alatt áll. Két olyan dolog van, ami nem: a szeretet és a tudás. Ezekből ugyanis ha adunk másoknak, attól nekünk nemhogy kevesebb marad, hanem több lesz."

A rendezvényen ajándékul Os Guiness: Elhivás c. könyvét kaptuk. Még olvasom, de hamarosan erről is beszámolok. 

Egy év

Épp most egy éve, hogy újra magyarországi magyar lettem. Ugyanis 1 éve hagytam el Amerikát és költöztem vissza holmimmal, diplomámmal, terveimmel.

Azóta sok-sok minden történt, munkát kerestem és találtam, lakást renováltam, s még renoválok mindig, régi barátságokat próbálok megtartani a tenger itteni és túloldali felén, új kapcsolódásokat próbálok létrehozni. Dolgozom és önkénteskedem, fővárosi vagyok és vidéki, magányos és társasági ember egyszerre.

Sajátos módon "ünnepeltem" az egy éves itthoni évfordulómat: magyarországi vendégségbe érkezett kinti családomból Eszti. Vele 2 fergeteges nap alatt bejártuk Észak-Magyarország hegyeit és völgyeit.

Kazár, Nógrád megye

(háttérben a Mátra a Kékessel)

Első állomásunk a nógrádi bányászfalucska, Kazár volt. Esztiék sajátosan kötődnek ide: innen szerezte a palóc népviseletet, ami az esküvői ruhája lett Amerikában, s azóta is jó barátságban van a helyi hagyományörzőkkel, s újra meg újra visszajár ide. Én először jártam erre.

Lidi, Eszti, Kazár

(a felújitás alatt álló kulturház előtt)

Már az út is kalandos volt a kányus, kanyargós "főúton", ami Salgótarjánig vezetett. A kis dombok-hegyek között megbújó település pedig mesefalura emlékeztet kis szocialista felhanggal, Lenin, Kun Béla és egyéb utcanevekkel.

Kazár, Lenin út

(a felemás festés oka az iker-bányászházak sajátos felemás szinezete)

Nógrádból toronyiránt Borsodba indultunk: este átautóztunk Miskolcra, ám nem ám autópályán vagy főúton, hanem a hajtűkanyaros hegyi szerpentineken át a Mátrán és a Bükkön. Igazi kihivás volt nekem és az autókának, de jól vettük a próbát. Sőt: Eszti személyében igencsak ütős mitfahrerem volt, aki időben jelezte, hogy akkor most balra egy 270 fokos hajtűkanyar majd egy S kanyar jön. Attól nem kellett félnünk, hogy szembejövővel találkozzunk: ezen esti órában, s eme elhagyatott utakon akkor már élő lélek nem járt (rajtunk kivül).

Miskolcon évekkel ezelőtt jártam,igazi nosztalgikus volt ez a mostani látogatás, felidézve bennem az egyetemi emlékeket. Az utazásunk célja a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium volt, mivel ott tanul most a kinti családom legnagyobb gyermeke, Keve. Anno Amerikában ebből az iskolából jött magyar cserediák, s most Keve képviseli pár hétig az amerikai testvérsulit. S mivel jezsuita intézményről van szó, hozzám is közel áll ez a szellemiség, lévén, hogy odakint egy neves jezsuita egyetemre jártam:)

Eszti, Keve, Miskolc

(no meg az én narancs kabátom, ami kalandos úton, de megérkezett Magyarországra :)

Kapcsolatépitést (networking) igen sokat tanultam az amerikaiaktól, most pedig leteszteltem, hogy amerikai barátnémmal idehaza alkalmazva hogyan működik. Hihetetlen kapcsolódások derültek ki: pl. hogy észak-amerikai magyar adományokból jött létre ez az iskola, itt is aktiv cserkészélet zajlik s még sorolhatnám. Ráadásul - előre nem tervezett módon - még CTP-s kapcsolatokat is szereztem.

Az 1 éves évforduló és az Esztivel töltött hétvége megkoronázásaként a Miskolctapolcán zártuk a programot a Barlangfürdőben. Miskolci egyetemistaként nem jutottam el ide, most pedig vendéget kalauzolva csobbantam a mészkősziklákról lezúduló termálvizben.

Miskolc-Egyetemváros

(kilátás a jezsuitáktól)

Mi jöhet ezután? Egy újabb őrült év Magyarországon, s talán egy amerikai kiruccanással jövőre. Vagyis jövőre veled ugyanitt vagy máshol!

Berlin filmeken

Elég rég voltam külföldön, mostanában inkább filmekkel utaztam. Berlinben 2010-ben jártam legutóbb, s hát egyelőre nem tervezek oda menni. Viszont több jó filmet is találtam, amik elég jól mutatják be az ottani helyzetet, történelmet.

Még a tavalyi budapesti Német Filmfesztiválon mutatták be a Russendisko-Orosz diszkó cimű filmet, ami Wladimir Kaminer, Berlinben élő orosz iró nagysikerű könyvének a feldolgozása. A könyv annyira jó, hogy elég nehéz volt filmre vinni. Bár jók a szinészek, a könyv hangulatát mégsem adják át teljes egészében.

A berlini történelmi témájú filmek közül a Good bye Lenin! az egyik kedvencem. A Fal leomlásának idején, 1989-ben játszódik, s a kelet-németek elmúlt rendszerhez való ragaszkodását mutatja be humorosan fájó formában.

Ha még egy lépéssel visszamegyünk a történelemben, akkor a Fal épitésének idejét szemlélteti a Der Tunnel-Az alagút cimű film. Ez egy nagyon jól megirt, valós eseményeken alapuló történet. Főhősei Nyugat-Berlin felől kezdenek alagút épitésébe, amin keresztül át akarják csempészni kelet-berlini családtagjaikat és barátaikat. Igazi hollywoodi film is lehetne, nagyon profi szinészekkel.


A Bukás-Untergang a második világháború végét, Hitler bukását mutatja be. Jogosan kapott mindenféle dijakat évekkel ezelőtt, főhőse élethűen hozza Hitler alakját. Ezzel a filmmel is a németek saját magukat, történelmüket próbálják megfejteni.

A Hotel Adlon cimű film több részét vetitette most a tévé. Az Adlon az egyik legelegánsabb berlini szálloda, közvetlenül a Brandenburgi kapu mellett található. Az évek folyamán sok történelmi eseménynek volt szemtanuja. A film a hotelt épitő és működtető család életén keresztül mutatja be a 20. század háborúságait. A század elejétől napjainkig.

Ha utaznánk, de nincs kivel és hová, keljünk útra filmekkel. Akár ezekkel, irány Berlin!

Disznót öltünk

Tegnap elég véres programon vettünk részt: munkaidőben, csapatépités gyanánt disznót öltünk. Sok lúd disznót győz - tartja a mondás. Nos, itt sok kolléga győzte le a disznót a Dunakanyarban, a Nagymaros feletti erdőben, egy természetvédelmi terület közepén, a Fekete Tanyán.

A véres programra hajnalban vonultunk ki Budapestről. Az autókat és a civilizációt magunk mögött hagyva sétáltunk föl a hegyi tanyára. Elég fura a csordogáló patakparton, erdő közepén található tisztáson baromfiudvart, disznóólakat és tehénistállót találni. Erre nem jár a róka, nem pusztit a menyét? A tanya gazdái fogadtak minket, akik egy jurtaszerű rönkházban laknak.

A tanya állatainak száma megszámlálhatatlan: van több tehén, most épp vemhesek, lovak, póni, malacok, mangalica, baromfiudvar, nyuszik. Itt biztos, hogy mindig van munka, ganalyoznivaló. A gumicsizma itt kötelező kellék, mi is jól beleragadtunk a sárba.

A disznóölés elég fájdalmas történés. Ezért a saját fusztráltságunk legyőzése és a hangulatteremtés miatt jelentős mennyiségű pálinkát iszogattunk meg. A házi főzésű innivaló segitett előkésziteni a gyomrunkat a nehéz, zsiros falatok előtt.

A disznónk Dezső volt (vagy Józsi), egy 250 kilós herélt. Állatbaráti módon fejlövést kapott, aztán kivéreztettük, perzseltük, majd a tanult hentesünk darabolta. Készült belőle finom hurka és kolbász, sütöttünk tepertőt, főztünk sváb disznótoros káposztát töltött gombócokkal, a vacsora sült karaj volt és töltött szűzpecsenye. Volt, aki egész nap sürgött-forgott, volt, aki messziről elkerülte a tetthelyet és inkább bent, a főzésben segédkezett. Jómagam a fotóriporter szerepét vállaltam.

A véres munka közepette "lazitásul" csirkét etettünk, nyuszit simogattunk, tehenet fejtünk, s a lovakat kiengedtük legelni. Volt kenyérdagasztás, majdnem sajtkészités, ganalyozás. 

A képek magukért beszélnek. Jó nap volt.

Fekete Tanya

Mathias 1 éves

Februárban unokaöcsém, Mathias, Matyi 1 éves lett. Ezzel utolérte nővérét, Emmát, akinek születésnapjáról már jelentettem.

Éljen soká a kisember!

Köszöntőnek egy fotós diasort készitettem neki. Megnézhető itt.