A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Európa. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Európa. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. szeptember 17., csütörtök

Alma Mahler, a hódító

 


Alma Mahler életműve már egy ideje felkeltette az érdeklődésemet. A nevével találkozhattam Bécsben és New Yorkban, s a különleges keresztnév kiváncsivá tett. Francoise Giroud: Alma Mahler, avagy a hódítás művészete igyekszik képet adni erről a nem hétköznapi nőről.

Alma Bécsben él szüleivel, zenét tanul, tehetséges zongorista és a zeneszerzés sem áll tőle távol. Tizenévesen felfedezi saját női báját, s először a zenetanárát hódítja meg, majd a nála jóval idősebb zeneszerzőt, Gustav Mahlert. Mahler házasságot ajánl, amit elfogad. Pedig le kell mondania önállóságáról, saját zenei pályájáról és vállalnia kell, hogy a mester múzsája, felesége, háztartásának intézője lesz. Együtt élik meg, hogyan válik ünnepelt művésszé Európában, Amerikában. Gyermekeik születnek, de csak egyikük éli meg a felnőttkort. Alma Mahler haláláig kitart férje mellett, majd pedig annak özvegyeként marad a társaság középpontjában.

Udvarlói mindig is voltak, még Mahler életében belehabarodott Walter Gropius, a német építész, a Bauhaus alapítója. Titkos találkák Bécsben és Berlinben, Gropius feleségül kéri, de ő kitart Mahler mellett. Majd az ifjú festő, Oskar Kokoschka lesz a szeretője. Kokoschka több művét is neki szenteli, egyik legismertebb a Szélmenyasszony, ahol a két szerelmes egymás mellett látható. (Ugyanezzel a címmel film is készült Almáról, ugyan még nem láttam, érdemes lenne megnézni.)


 Kokoschkától az első világháború sodorja el, a festő sértetten vonul a frontra, többször megsérül, de folytatja a harcot. Alma élete során többször is feltűnt még, de kapcsolat már nem alakult ki közöttük. A nő utolsó szerelme az író, Franz Werfel lesz. Vele a második világháború előszelét, a nácizmus előretörését éli meg. Együtt menekülnek Hitler elől Londonba, Franciaországba, Spanyolországba, majd végül Amerikában telepednek le. Ott több neves európai művésszel tartják a kapcsolatot, ide menekültek Thomas Mannék, Sztravinszkij, Schönberg. Werfel sikerében osztozik, regényei nemzetközi szinten teszik őt ismertté. Alma túléli negyedik szerelmét is, majd megfogadja, hogy többet nem házasodik. 86 évesen távozik majd.

A szél menyasszonya film


2018. november 30., péntek

Beszélgetések az iszlámról

Az iszlám téma már többször beköszönt az életembe. Sokáig vágyakoztam Marokkóba, végül pár éve eljuttam ide, s elvarázsolt ez az észak-afrikai muzulmán ország. Aztán India következett, ahol a hindu és budhista emlékhelyek mellett rengetek iszlám mecsetben és épületben jártam. S idén eljutottam egy újabb ázsiai muszlim országba, Malájziába.

A sok utazás mellett egyre többet tanultam a más vallásúakról. Épp a doktori óráimon foglalkoztunk a kereszténység és az iszlám hagyomány közös pontjaival, no meg persze a feszültségeket és a meg nem értést okozó különbségekkel. Ez a sok élmény és info oda vezetett, hogy nyáron feljött bennem egy előadás-sorozat ötlete. Ehhez találtam is megfelelő partnert a gazdagréti gyülekezetünkben, egy fiatal, agilis, muszlimok közötti misszióban is dolgozó fiatalember személyében. Ketten pedig előkészítettünk két előadást.

Elsőre sok mondanivalónk volt, ezt kellett struktúrába és korlátozott időbe rendezni. Számtalan könyvet, tréninget, videót használtunk, míg végül összeállt a saját anyagunk. Mivel többen kérték ezen anyagok megosztását ill. a beszélgetések folytatását, pár könyvet itt is közzéteszek.

Nem is gondolnánk, de a muszlimok között már a 20. század elején is dolgoztak magyar misszionáriusok. Döbrössy Lajos református lelkészként szolgált a Bulgária törökök által lakott vidékén. Csaknem 10 évet töltött itt a 30-as években, s az itteni élményeit írja le könyvében. Azt se feledjük, hogy a török 150 éves magyar uralma miatt igencsak van már tapasztalatunk a muszlimokkal.

Nabeel Qureshi könyvét még angolul olvastam, s közben épp az előadásunk idején megjelent magyarul is. Az Allahot kerestem, Jézusra találtam egy önéletrajzi beszámoló a saját megtéréséről. Az író muszlim szülők gyerekeként született Amerikában, ott nevelkedett, orvos lett. Gyerekkorától a hite melletti kiállásra tanították, ezért fiatalként is szeretett hitvitákban érvelni. Sokáig ellenállt az evangélium üzenetének, míg végül Isten maga győzte meg annak valódiságáról. Aztán teljes fordulattal Krisztus és a kereszténység mellett kezdett érvelni. Több videóját megtaláljuk a neten, többnél van magyar felirat is, mi ezt javasoljuk megnézésre: VIDEO.

Colin Chapman könyve a mélyebb teológiai ismeretekkel foglalkozóknak lehet érdekes. A Cross and Crescent, vagyis "Kereszt és félhold" című könyve gyakorlati és elméleti alapokat ad ahhoz, hogy tudjunk a muszlimokkal kapcsolatot építeni, beszélgetni, ha kell vitázni.

Lehet, hogy félelmet kelt bennünk az ismeretlen, a hírek, amiket a más vallásúakról hallunk, vagy amit a tévében látunk. A mi szándékunk az volt, hogy a félelmek helyett kezdjük el inkább megismerni a másikat, tanulni arról, hogy mi jellemzi az iszlámot, mit vallanak ők, és miért nem fogadják el a mi tanainkat. Ezeket tanulmányozva még talán arra is rájövünk, hogy a legtöbb muzulmán mélyebb hitű  és napi kapcsolata van Istennel, Allahhal, míg mi kultúrkeresztények lettünk, akik ragaszkodnak egy öröklött hagyományhoz, aminek már az alapjait sem ismerjük. A tanulás és megértés után jöhet a kapcsolatépítés, az ember-ember közötti találkozás, beszélgetés, s a rácsodálkozás, hogy több dolog a közös bennünk, mint amiben különbözünk.

2018. február 27., kedd

Eszéki konferencia - újra

Ha február, akkor Eszék és az éves CEEAMS konferencia. Munkámból kifolyólag tavaly vettem először részt ezen a programon, idén már inkább résztvevője voltam az eseménynek. Egy hét a behavazott horvát-baranyai városban, számtalan előadás, beszélgetés és inspiráció.


Kb. negyvenen jöttünk össze Európa több országából: Ukrajna, Oroszország, Kirgizisztán, Románia, Szerbia, Csehország, Szlovákia, Magyarország... Professzorok, kutatók, gyakorló lelkészek, misszionáriusok. A téma a munka és a hit kapcsolata volt. Ez a téma, a mi engem is foglalkoztat a tanulmányaimban (erről is írok hamarosan), s ez a téma, amit újra kell értelmezni a kelet-közép-európai, poszt-kommunista kontextusban.


Mert mi a munka? Egy hely, ahová bejárok dolgozni? Vagy a munka az a 8 óra, amit hétfőtől-péntekig ki kell tölteni valamivel? "Muszáj"-tevékenység, vagy éppen önkiteljesedés és örömteli? Önálló tevékenység, vagy éppen a főnök parancsára végzett valami?


Lehet a munkát hitben végezni? Mi a munka értelme? Büntetés vagy éppen áldás?
Hallhattuk a román atyák ortodox megközelítését. Több előadás volt a kivándorlás problémájáról, a kiüresedő településekről és templomokról. Beszéltünk a protestáns munkaerkölcsről, s annak egészen távoli, pakisztáni vagy éppen dél-koreai megközelítéséről.


Volt köztünk félállásban dolgozó lelkész, aki az üzleti és a hitbéli világot próbálja a hétköznapokban is megélni. Volt köztünk főállású vállalkozó, sőt egy kerekasztal-beszélgetésben engem is megkérdeztek a saját tapasztalataimról.

Jó volt együtt lenni, tanulni. Jövőre ugyanitt!




2018. február 26., hétfő

Nők a misszióban

Ezzel a címmel tartott a CEEAMS (Kelet-Közép Európai Missziológiai Tanulmányi Egyesület) egy kétnapos konferenciát Eszéken. Szűk körben gyűltünk össze nők a régióból, Romániából, Horvátországból, Magyarországról, hogy megosszuk egymással küzdelmeinket és áldásainkat.

A részleteket nem nagyon fejtném itt ki, az bennünk, közöttünk zajlott, s magunkban hoztuk, s vittuk haza. Jó volt együtt, rájönni, hogy mennyire hasonlóan működünk, még akkor is ha más élethelyzetben, más országban, más egyházi hagyományban élünk.


A nők képesek a lehetetlenre, mert ahogy egyikünk megfogalmazta: "Nincs olyan, hogy lehetetlen." Ha kell, dolgoznak a békés együttélésen, a megbékélésen. Például gondolnánk, hogy ennyi évvel a délszláv háború után még mindig nincs hivatalos (és szeretetteljes) kommunikáció a szerb ortodox és a horvát katolikus egyház között? De körünkben volt néhány elszánt hölgy, aki már elérte, hogy egymás templomaiba betérjenek, közösen imádkozzanak és kis körben segítsék elő az egymás elfogadását, a megbékélést.


Vagy gondoltuk volna, hogy ami a régiónk poszt-kommunista országaiban végbemegy, az hasonló a psozt-kolonista országok történetéhez? A nyugati "gyarmatosítók" által magukra hagyott országok Afrikában, Indiában, vagy épp Új-Zélandon hasonlót éltek át. Ezt épp a legtávolabbi résztvevők, egy új-zélandi professzor mondta el.


Jó volt együtt lenni, együtt megpihenni, aztán tovább menni a saját utunkon. Mert ahhoz, hogy missziót végezzünk, hogy a mai kor misszionáriusai legyünk, nem szükséges egyházi oktatás, vagy végzettség. Csak elkötelezett szív, ami előre visz.


"Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy a szeretete az istenfélők iránt. 
12Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket. 
13Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az ÚR az istenfélőkhöz. 
14Hiszen tudja, hogyan formált, emlékszik rá, hogy porból lettünk. 
15Az ember napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mező virága. 
16Ha végigsöpör rajta a szél, vége van, még a helyét sem lehet felismerni. 
17De az ÚR szeretete mindörökké az istenfélőkkel van, és igazsága még az unokáikkal is; 
18azokkal, akik megtartják szövetségét, és törődnek rendelkezéseinek teljesítésével."

1o3. zsoltár

Az első kép a lónyai református templom nemrég feltárt freskóját mutatja. Mosolygó szentek a címe. 

2016. december 22., csütörtök

Karácsonyi várakozás 2

Alig pár napja kiírtam magamból az advent és a karácsonyi várakozás lényegét. És most újra erről írok. Mert olyan dolgok történnek körülöttünk, a világban, amire újra meg újra reflektálnom kell.

Karácsonyi fényben a kismartoni (Eisenstadt) Esterházy-kastély

Várakozás, lassulás. Ezzel szemben türelmetlen rohanás, a vesztünkbe hajtás. Adventi buszbaleset az M3-as autópályán, terrorakció a berlini karácsonyi vásárban. Mindkettő érint, megérint, elgondolkodtat és megálásra, hálára késztet.

Adventi vásár Bécsben a városháza előtti téren

Mert én is rohanok, türelmetlen vagyok, s én is utaztam, utazom, vezetek autópályán, ráadásul az M3-ason rendszeresen, néha gyorsan, néha csak a türelmetlen sofőrök miatt flusztráltan.
S igen, én is mentem nagyvárosi adventi vásárokba, Berlinben is, ahol épp az érintett Charlottenburg kerületben laktam.
S épp a nevezett események hétvégéjén kirándultunk el Bécsbe, ahogyan tettük tavaly is, hogy a karácsony hangulatát elhozzuk az életünkbe.

Bécs, a Hofburg bejárata előtti téren császári időket idéző adventi sátrak sorakoznak

S mindeközben a rohanás, utazás, karácsonyi készülődés közben elfelejtjük, hogy miről is szól az ünnep és hogy mennyire sérülékenyek vagyunk, egy pillanat alatt megtörténhet a baj, amit utána a hiányok és a ki nem mondott érzések, szavak követnek.

Ezen a karácsonyon nem a hiányokra gondolok, ehelyett érzéseket, korábban ki nem mondott szavakat osztok meg. Személyesen, telefonon, emailen, vagy kézzel írott lapocskákon, no meg itt a weben. Mert ez a legnagyobb ajándék, amit egymásnak adni tudunk.

Ahogyan adtunk is egymásnak ezen a hétvégén, Bécsben, ahol unokaöcsémnél vendégeskedhettünk ketten jóbarátnémmal, akivel a sofőr-navigátor duettet adtuk elő már nem először, s valszeg nem is utoljára.


S közben lássuk meg, hogy mi a legnagyobb ajándék. Az, amit nem ember készít, gyárt, vásárol, csomagol, odaad. Hanem, amit odafentről kapunk.
Az életet. A túlélést.
Ahol a káoszban is a szeretet, a hála és a békesség kerül fölénybe.

"Hála legyen Istennek, az ő kimondhatatlan ajándékáért." (2 Korintus 9,15)

"Boldogok a békességre igyekvők, mert ők az Isten fiai." (Máté 5,9)

Türelmes, megérkezős, csendes, odafigyelős karácsonyt kívánok.

Béke legyen veletek! - Shalom - Salam




2015. október 2., péntek

Nápoly

Azt tudtátok, hogy a nápolyinak semmi köze Nápolyhoz? Sőt az olaszok nem is nápolyinak, hanem egyszerűen ostyának nevezik az általam is olyannyira kedvelt édességet.

 Castell del Novo

De milyen is a valódi Nápoly? Utazásunk előtt sok negatívumot hallottunk róla. Hogy nem biztonságos, hogy koszos. Azonban kellemesen csalódtunk. Kiderült, hogy nem koszosabb, mint a mi városaink, s a közbiztonsággal sem volt gondunk. Igaz ugyan, hogy vannak elég hajmeresztő utcái, ahol sok a romos, graffitis ház, s az utcát szemét szegélyezi, de ez így hangulatos. A legtöbb helyen a fejünk felett, a házak erkélyein vagy éppen a házak között kifeszített kötélen szárad a mosott ruha. Ez a sajátos kép jellemzi leginkább a várost.

Galleria Umberto

Mi ittlétünk alatt leginkább a város környékét jártuk be, viszonylag kevest jártunk a városban. Voltunk azért a tengerparton, ahol a parti sétánynál találjuk a Castell de Novo-t (Új Palota), a Palazzo Reale-t (Királyi Palota), a Tojásvárat és persze a kikötőt.


Jártunk a történelmi belvárosban, ahol macskaköves szűk utcák és sok-sok templom színesíti a képet. Vannak utcák, ahol gyakorlatilag egymásra nyílnak a szemközti templomok ajtajai. Az utcákon mindig zajos a forgalom, akár napközben, akár este jártunk kint. Az autóknál már csak a robogókból van több, egy-egy motorbiciklin gyakran egy egész család utazik 3-4 fővel. A dudák állandóan szólnak, itt nem számít a piros lámpa, a zebrán iparkodni kell, mert simán áthajtanak rajtunk.

Felújítás alatt a Királyi Palota

A házak földszintjén kis bárok, cukrászdák, étkezdék sorakoznak. A helyiek a kávét a pult mellett álva isszák meg gyorsan. Sajátos üzlet a helyi lottózó, ahol nem csak fogadást lehet kötni, hanem a nagyobb sporteseményeket kivetítőn meg lehet nézni. Lehet itt kapni buszjegyet, információt és még internetezni is itt tudtunk.

Az utcákon viszonylag kevés a fa, de annál több a kipakolt terasz, kisebb-nagyobb étkezdék, virágüzletek, újságosbódék, zöldségárus. A forgalom sajátos ritmusban hömpölyög, a fürgébb jut előrébb, sok itt a balesetes autó, a sérüléseket egyszerű ragasztószalaggal rögzítik, aztán már robognak is tovább.
Tipikus nápolyi utca sok-sok autóval és száradó ruhákkal

2015. október 1., csütörtök

Capri szigetén

A Nápolyi-öböltől Carpriban búcsúztunk, ugyanis utolsó nap ide kirándultunk. Nápolyból óriás turistahajók visznek át a szigetre, kb. 45-55 perc alatt át lehet hajózni az igencsak hullámos tengeren.

 Megérkezés a Marina Grande kikötőjébe 

Capri egy hatalmas sziklatömb, jól látszódott Nápolyból. Már a rómaiak is felfedezték, Tiberius császár például palotát építetett és ide helyezte a székhelyét. Caprin természetesen kapribogyófát is láttunk, meg kerestük a kaprinadrágos turistákat. Itt készítik helyi cipészmesterek a kapriszandált, ami egyszerű talpra rögzített bőrpánt.

Capri városában

A sziget nagyobbik kikötőjébe érkeztünk (Marina Grande), innen sikló vitt fel a hegy tetején fekvő Capri városba. Ez egy elegáns nyaralóhely sok-sok turistával és elég szűk utcával. Hagyományos szállítóeszközök és járművek helyett itt apró, egyszemélyes járművekkel járnak, s a bőröndöket kézikocsival viszik a vendégek szállására.

Capri szigetéről is jól látni a Vezúvot

Mi egy aprócska busszal mentünk át Anacapriba, a másik városba. Ez egy kicsit tágasabb, talán a turista is kevesebb. Viszont rettentően elegáns hely, ahol szép, letisztult stílusú üzletekben árulják a helyi finomságokat, az ékszereket és lenvászonból varrott szép ruhákat. A sziklák oldalában a parton elég sok barlangszerű üreget vájt ki az idő. Ezek közül a leghíresebb a Kék Barlang (Grotta di Azzuro). Ide most a dagály miatt nem tudtunk bemenni, egyébként csónakkal visznek be egy szűk tengeri bejáraton, s bent a tenger és az ég kékje csodásan tükröződik.

A két tengerész Anacapri partjainál

Másik utunk a sziget kis kikötővárosába, a Marina Piccolo-ba vitt minket. Ez egy kis település a szerpentines út alján, elegáns villákkal és néhány napozóterasszal. Itt jónéhányan napoztak és fürdőztek a part kavicsos-sziklás részén, ezért mi is leheveredtünk. Innen jól látszódtak a vízben lévő sajátos sziklaképződmények és a környéken cirkáló hajók.

Capri elvarázsolt minket. Ha valahová, ide szívesen visszajövünk még.

Kilátás a Marina Piccolo szikláira

Amalfi-part

Már maga a név is romantikusan cseng: Amalfi. Nápolytól délre egy kacskaringós félsziget neve ez, ahol három települést is volt szerencsénk bejárni.

 Kilátás Sorrentoból a Vezúvra

Nápolyból vonattal utaztunk az első városba, Sorrentoba. Ez egy elegáns tengerparti városka, a parton szállodákkal, macskaköves utcákkal, éttermekkel. Itt kóstoltuk meg a sorrentoi citromból készült finom édességeket és likőrt.

Ennyire szűk szerpentinen buszoztunk

Sorrento-ban buszra szálltunk, ami hihetetlen szűk és kacskaringós szerpentinen vitt minket Positano városán át Amalfiba. Tervünk szerint Positanot is megnéztük volna, ami egy halászfaluból lett kedvelt üdülőhely, több filmben is szerepelt (például a Napsütéses Toszkána). Most viszont csak a sziklákról láttunk le a napernyőkkel tarkított tengerpartjára és a város sziklára "ragasztott" házaira.

Az "Amalfi-part" Positanonál

Amalfi még szeptemberben is bőven tele volt turistákkal. Itt kötnek ki az óriás turistahajók, hogy utána tovább menjenek Carpri, Nápoly és a francia riviéra felé. A város főterén van a fő látnivalója, egy csodás román kori bazilika márványból kirakott falakkal és barokk mennyezettel. A város szentje Szent András, az ő relikviái itt vannak elhelyezve. A mór stílusu templomhoz belső kerengő is tartozik, s ilyen sok lépcsőn még sosem másztunk fel templomba.

Főtér Amalfiban a templommal

A dombra épült város szűk utcácskái a parttól indulnak fel a hegy irányába. Sok lépcsővel összekötött sikátort és hangulatos teraszt, kávézót, éttermet találunk itt. A főtéren rögtön két fantasztikus cukrászda várt minket a frissen sült, puha, porcukrozott finomságaival és kávéjával.

Az amalfi katedrális mór kerengője

A parton még akadtak fürdőzők és napozók, mi is megmártóztunk, legalábbis lábilag. Hogy aztán feltöltődve indulhassunk vissza Nápoly felé.

Amalfi

2015. szeptember 30., szerda

Pompei és a Vezúv

Pompei városa Nápoly mellett fekszik. Majd 2ooo éve, 79-ben tört ki a Vezúv, s maga alá temette nemcsak Pompeit, de további városokat is. A Vezúv kettős csúcsa mindenhonnét látszódik Nápolyban. Láttuk a csúcsot Capri szigetén, vagy éppen a tengerparton vonatozva.

Pompei utcáin, látni a keréknyomokat, a nagy kövek a vizes-tócsás út miatt szolgálták az átkelést 

Az 12oo méter magas hegy nem óriási, de a tenger fölé magasodva igenis erőteljes látványt nyújt. Legutóbb 1944-ben tört ki, azóta is elég gyakran megremeg itt a föld és várják a következő kitörést.

 A gladiátorok szállása
 
Az egyik színház, napjainkban is használják 

Mi először a romvárost néztük meg. Álmunkban sem gondoltuk, hogy egy teljes ókori várost bejárhatunk, hiszen épen maradt itt a hatalmas kövekből összerakott utca, az apró égetett téglákból épített házak, a csodás szökőkutak, ivókutak, a hatalmas amfiteátrum, a templomok oszlopfői, a fürdők medencéi...

Freskó az egyik villában

Megnézhettük előkelőségek villáit, ahol gyönyörű freskók díszítik a falakat, s apró mozaikpadlón lépkedhetünk. Láttunk helyi kifőzdét, pékséget, jártunk a gladiátorok szállásán, két színházban, a Forumon, s a temetőben is. Egy nap sem elég bejárni ezt a várost, amely majd két évezredig pihent a 6 méteres hamu és lávaréteg alatt.

Előkelő villa, átrium, csobogó, kert

Utánaolvasva kiderült, hogy a Vezúv pusztítása 3 napig tartott. Először csak füst és pernye szállt le, s a helyiek nem is menekültek el. Viszont utána jöttek a gázok, majd a forró láva, s aki itt volt, mind elpusztult. A házakban megkövesült tetemeket, állat csontvázakat is találtak. A házak fala épen maradt, csak a tetőt rombolta le a vulkán.

A Forum, háttérben a Vezúv

Pompei városából turistabuszok viszik fel az érdeklődőket a vulkán tetejére. Mi az utolsó járattal még épp, hogy fel tudtunk menni. Elég kacskaringós és rossz állapotú uton ment fel velünk a teherkocsira épített busz. Fent egy 2o perces kapaszkodón értük el a vulkán óriási kráterét. Itt már szinte nincs növényzet, mindent apró fekete-szürke kövek, fekete por fed.

 Túra a Vezúvon naplementével 

A felhők jöttek-mentek, s épphogy láthattuk a krátert, amely 6oo méter átmérőjű és 3oo méter mély. Alattunk 8 km mélységben van a vulkán magja, amely most is él, s a következő kirobbanásra készül. A csúcstól 1o km-re van Pompei városa, anno 6o km-es sebességgel érte el őket a láva, vagyis egy órájuk sem volt elmenekülni. Mostanra újjáépült a város, sőt: sokkal többen telepedtek ide, összeérnek a települések.

Mögöttem a Vezúv krátere a csúcson

Hihetetlen, hogy katasztrófának kell történnie ahhoz, hogy ilyen épen megmaradjon az ókori kultúra, egy teljes város. Akár egy élő történelemórán, olyan volt a sétánk az épen maradt falak között.

Kilátás a Vezúvról, alattunk a tenger és Pompei

Érzékek birodalma

Bátran kijelentem: Olaszország a kedvenc országom. Akárhányszor jövök ide, mindig beleszerelmesedem az itteni tájba, az ízekbe, az emberek közvetlenségébe és a dallamos nyelvükbe.

Jártam már Észak-Olaszország alpesi tájain, a Garda- és Comoi-tó környékén. Voltam a toszkán lankákon, Velence, Firenze és Róma városában. Megmártóztam az olasz csizma mindkét oldalán a mediterrán tengerben. Ez az ország, ez a nép, valahogy mindig beindítja az érzékeket.

Nápolyi pékség kínálata

Az Ízek, imák, szerelmek című könyvben a főhősnő néhány hónapot tölt Rómában, ahol e csodás nyelvet tanulja és a helyi életeket fogyasztja nem kis élvezettel. A könyv címében szereplő ízeket, imákat és szerelmeket is megtaláljuk olasz földön, bár a főhős az imákat Indiában, a szerelmet pedig Balin találta meg. Mi mindhármat megtaláltuk itt!

Olaszország ízei fantasztikusak. Megterem itt minden, ezért frissek, egyszerűek, zamatosak az ételeik. Az itteni pizzára friss paradicsomszószt és paradicsomot tesznek, nem pedig az általunk ismert dobozba zárt standard szószt. A tésztákra friss bazsalikom, oregáno kerül, a sajtokat pedig hatalmas tömbből vágják, reszelik, szeletelik. Ínycsiklandozó sonkák lógnak az üzletek bejáratánál, melyből akkora szeleteket vágnak, ami nem fér a tányérunkra. A kávé keserű-karcos, a habja nem esik össze, az állaga sűrű, krémes. A süteményeik nem cukortól édesek, hanem a helyben termelt finom gyümölcsöktől és egyebektől.

Halárus Nápoly utcáin

Dél-Olaszország citromtermő vidék, citrom függött a fán az étteremben, ahol ettünk, az út mellett, ahol buszoztunk. Óriási méretű citromot árultak a zöldségesnél, csaknem emberfej nagyságút. Frissen facsart citromlevet és a citromból készített likőrt, a limoncellot több helyen is megkóstoltuk. Nem tudtunk ellenállni a citromos süteményeknek, cukorkáknak, és csokiknak sem. Az én kedvencem az aszalt citromhéj csokiba mártva, bonbonként szervírozva.

Limoncello citromlikőr, amit itt tejszínes változatban is készítenek. A boltban a kóstoltatás után nem tudtuk megállni, hogy ne vásárolunk be a finomságokból.

Pizzát több helyen is próbáltunk. A fent említett regényben Nápoly legjobb pizzériájában állt órákig sorba a főhős, hogy aztán egy egyszerű paradicsomos-mozzarellás margaritha pizzát ehessen. Sajnos mikor mi ott jártunk, ez a hely épp zárva volt, ezért a Pizzeria Michele helyett a Trianon nevű, csaknem százéves helyen ettünk. Az autókerék nagyságú tészta alig fért a tányérunkra. A bejárat mellett nyújtja és készíti egy viszonylag kis pultnál a "mester" a megrendelt pizzát, amit utána a fatüzelésű hagyományos kemencében süt meg. Jó helyre jöttünk, a helyiek is nagy hevesen (és hangosan) ették itt az ebédjüket.


A tenger partján nem lehet kihagyni a halat és a tenger gyümölcseit. Mi rögtön első este ettünk egy tál sült frutti di mare-t a helyi piacon. Elég vad körülmények között, épp felmosták az utcát a szagos halbolt előtt, mikor mi kikértük az egyszerű panirban sült rákocskát, halat, polipot. Nyami volt!

A tengerben termett vacsink 3 euroért

Kávét napjában többször is ittunk, hiszen a helyi illatok és kedves barista fiúk többször kávéra csábítottak. Az itteniek csak délelőtt isszák a tejhabos cappuccinot, azt is keserűen, cukor nélkül. Délután már csak espresso és az itteni rövidkávé tejhabbal, a machiato dukál. Van ginseng és mogyoró ízesítésű és egyikünk próbált egy füstös-keserű kávét, amibe valószínűleg a Vezúv salakját is belefőzték.

Amalfi legjobb cukrászdája

Apropó helyi férfiak. Az itteniek olyannyira férfiak, hogy akár szakadtan, borostásan is le tudnak venni a lábunkról. Lehetnek 2o vagy 7o évesek, az biztos, hogy van saját stílusuk, s a magabiztosságukat nem a ruhájuk, márkás szemüvegük adja, hanem a belső energiájuk. Nem restellnek bókolni, végigmérni, vagy egy "ciao bella"-t köszönni. Volt, hogy utánunk fütyültek, de a legjobban a közeli zöldséges varázsolt el minket, amikor a megvásárolt paradicsomhoz bazsalikomot adott ráadásként, de úgy, hogy mielőtt becsomagolta volna, mindhármunkkal megszagoltatta. Hát ha van hely a világon, akkor ez itt az érzékek birodalma.

Kávé (machiato) damasztszalvétával és ezüstkanálkával szervírozva

Nápolyi vakáció

 
Idén a nyarat hazai tájon töltöttem, sok-sok időt voltam a Balatonnál, s valahogy kimaradt a külföldi nyaralás. Viszont az olaszokhoz évente igyekszem eljutni, így a nyár helyett most egy koraőszi nyaralást szerveztünk Nápolyba és környékére. Most tértünk haza, s minden fantastico volt!


Nápoly már Dél-Olaszország, ennyire délen még nem jártam erre. Itt jóval barnábbak az emberek, sok a déli arc, közvetlenek, barátságosak, viccelődőek. Nyelvtudás nélkül is sokakkal megértettük magunkat, volt, hogy a helyi busz csaknem összes utasa a mi útvonalunkban segédkezett, volt, hogy térképen igazítottak el, vagy csak a legjobb éttermet, cukrászdát ajánlották.

Kicsit előkészültünk az élménytúrára, utánanéztünk a mások által ajánlott gasztrohelyeknek, a megkóstolásra érdemes ill. kihagyhatatlan ételeknek. Aztán a helyszínen kiderült, hogy a sokat emlegetett és ajánlott éttermek helyett spontán módon találjuk meg a jobbat. Így tévedtünk az Amalfi-part legjobb cukrászdájába, Nápoly (Olaszország és a világ) legjobb pizzériájába, vagy éppen a helyi kávékülönlegességet kínáló presszóba.


Úton voltunk 5 napig: utaztunk a nemrégiben átadott modern metrón, a hegyeket siklóval (funiculare) másztuk meg, hajóztunk óriás-turistaszállítóval Capri szigetére, buszoztunk szerpentineken a sziklás tengerparton, s majdnem béreltünk robogót is... Útitársamul két régi barátnőm-kollégám szegődött hozzám, velük fedeztük fel az általunk imádott olasz vidéket.


Magunkba szívtuk a déli napsütést, az ottani mentalitást, a dolce vita (édes élet) és dolce farmiente (édes semmittevés) érzését. Most rövid beszámolók következnek arról a tájról, melyről elég nehéz beszámolni.

Aki pedig most nem tud ide utazni, annak egy kis könyvajánló, hangulatkeltő. Két regényt is olvastam mostanában, ami itt játszódik. Az egyik Fejős Éva: Nápolyi vakáció című romantikus-krimiregénye, a másik Elisabeth Adler: Nyár Capri szigetén írása.