Több is veszett Mohácsnál

Mohács Magyarország egyik legdélibb pontja. Korábban még nem jártam itt. Most viszont úton Eszékre tartottunk egy kis pihenőt.

A korona alakú kiállítótér előtt egy iszlám mecset belső udvarát idéző szökőkút található.

 A mohácsi csatáról minden magyar tud. Az iskolai történelemórákról még emlékszünk talán arra is, hogy 1526-ban volt a neves csata, amiben a törökök győztek, s innen számítjuk a 15o éves török uralmat.

A csata helyszíne a Mohács városa melletti Sátorhelyen található. Bokrokkal, növényekkel körülvett emlékpark ez, ahol a föld alatt többezer elesett harcos teste pihen. A bejárathoz ismert magyar építészünk, Vadász György tervezett egy látogatóközpontot. Az épület a szent koronát idézi. Interaktív kiállításán animációs filmet láthattunk a csatáról, annak előkészületeiről.

Ősmagyar kopjafák a tömegsírok felett

Érdekes, hogy a törökök Nándorfehérváron (ma Belgrád) és Eszéken keresztül jöttek Mohács felé. A céljuk Buda majd Bécs elfoglalása volt. A folyók mentén haladtak, a Duna és a Dráva mellett. Eszékről a mocsaras területen keresztül egy 6km-es fahidat is építettek a könnyebb átkeléshez.

Mohácsnál hatalmas túlerővel kerültek szembe a honvédők. 8o ezer törökkel szemben 16 ezer magyar, horvát, német harcos állt. A mohácsi csatából távozva halt meg az akkori királyunk, II. Lajos, aki az északabbra található Csele-patakban lelte halálát.

Az emlékpark bejárata gótikus és iszlám stílusú egyszerre

A törökök nagyvezére, Szulejmán 1566-ban a szigetvári csata előtt halt meg. Szigetvárt Zrínyi Miklós védte, s ő is ott lelte halálát. Legközelebb talán oda látogatunk.

Mohácsi emlékhely

Szigetvári vár

Misszió határok nélkül

Az eszéki utam oka egy nemzetközi konferencia volt. Az egyik mostani munkám a CEEAMS-hoz (Central-Eastern European Association of Missiology Studies) kötődik. A Közép-Kelet Európai Missziós Tanulmányok Egyesületének készítettünk az elmúlt időszakban honlapot, arculatot, hírlevelet, s dolgozunk a további online rendszereik kialakításán.

A honlap itt tekinthető meg: www.ceeams.org.

A mostani konferencia ezen szervezet éves konferenciája volt. Mottója lehetne, hogy "misszió határok nélkül". A résztvevők nemcsak a 18 közép-európai államból, hanem Indiából, USA-ból, Dél-Afrikából érkeztek. A megjelentek több egyházat is képviseltek: volt itt orthodox román, római katolikus, evangéliumi, protestáns.

A konferencia résztvevői

Ami a résztvevők bőrszínét tekinti, képviselte itt magát afrikai fekete, dél-indiai "sötétbőrű", európai fehér, s dél-afrikai fehér ember is. Voltak itt diákok, doktoranduszok, professzorok, lelkészek, papok, sőt, még egy katolikus szerzetesnő is eljött.

Szóval a társaságunk színes volt, a szó minden értelmében. S ezen szinek között nem voltak határok. A konferencia nem a különbségeket erősítette, hanem a közös értékeket, az egymásra figyelést, a párbeszédet, a másik iránti nyitottságot, a másoktól való tanulást.

A CEEAMS vezetősége

Sokat tanultam én is, még akkor is, ha ez most inkább munka volt. Tanultam magamról is. Például a román résztvevők felhívták a figyelmem arra, hogy a családnevem román eredetű (Oláh, vláh), s jelentése éppen az, hogy román. Vagyis valószínűleg én is román vagyok.

A horvát szállásunk udvarában pedig egy velem azonos nevű, magyar eredetű család vállalkozása is működik. Szóval a határok nem elválasztanak, hanem épp, hogy összekapcsolnak.

Ködből a napfénybe

A mostani télen elég sok volt a ködös, borongós időszak. Néha napokig nem láttuk a napot, a fényt.

Eszéken reggel és este ködbe burkolózott a város. Valószínűleg a közeli Dráva folyó és a mocsaras táj miatt.

Ám a legnagyobb meglepetésünkre a szürke köd felszállt napközben és szikrázó napsütés jött a helyére.

Lássunk néhány előtte-utána képet: kilátás az óvárosi hotelünk padlásszobájából.

Ködben 

Napsütésben

Esti séta az óváros macskaköves utcáin. Akár egy Krúdy-regényben. Köd,  lámpafény, régi házak. 21. század egy februári éjen. 

Eszék (nem iszik)

Most jártam először Eszéken, ami horvátul Osijek, németül Essegg. Volt ez magyar város, az Osztrák-Magyar Monarchia része, Jugoszlávia egyik északi városa, s jelenleg épp Horvátország 4. legnagyobb városa. Jártak itt az ókori rómaiak, a törökök, s folytak itt harcok a közelmúltban a délszláv háború idején.

Kopott utcák

Eszék folyója a Dráva, ami nem messze innen ömlik a Dunába. A Duna-Dráva-Mura vidékén járunk, ami a horvát Szlavónia része. Baranya megye ez is, melynek egyik fele Magyarországhoz kerül, a másik fele pedig ide a határon túlra.

Kopott házak

Mi is épp Baranya megyén kereszült keltünk át a határon Mohács irányából, Udvar községnél, ahol a határállomás eléggé balkáni, szocialista rendszerbeli állapotokat idéz. Mivel Horvátország az EU tagja, de még nem lett a schengeni közösség része, ezért itt még van útlevélellenőrzés, s van, akitől vízumot is kérnek a belépéskor.

 Egyedi "emlékmű" a folyóparton

Eszék 4o-5o kilométerre van a magyar-horvát határtól. A Dráván átkelve a déli parton van a város. A folyó itt elég széles, két autós híd szeli át, s van egy gyalogosoknak fenntartott függőhídja is.

A városban járva az utcák akár Magyarországon is lehetnének. Klasszicista épületek a városközpontban, szocialista blokkok kicsit kintebb, hatalmas zöld parkok és sétányok. A házak között vannak szépen felújítottak, viszont elég sok az omladozó vakolatú, vagy éppen használaton kívüli régi ház.

Óváros

A városnak két központja is van. Mi az óvárosban szálltunk meg. Ez a Habsburgok által épült erődön belül helyezkedik el, van, ahol még az erőd falait, tornyait is látni. Macskaköves utcákon járunk itt, többszáz éves házak között.

A főtér közepén Szentháromság-emlékmű, ami akár Magyarországon, Erdélyben, vagy a Felvidéken is lehetne, több városunkban emeltek ilyet a pestisjárványt követően. A főtéren körben régi középületek, melyek ma iskolaként, múzeumként, étteremként szolgálnak. Két templom is van ebben a városrészben, este a zenélő harangszóra aludtunk el.

Óváros, pestisemlékmű

A Dráva partján széles zöld sétány van, ahol bicajosok, görkorisok, futók, gyereket vagy éppen kutyát sétáltató emberek haladnak ráérősen. Nem látjuk nyomát a rohanásnak, a stressznek. Szemben a folyó túloldalán egy kisebb erőd falai és a városi strand medencéi, csúszdái látszódnak.

Dráva, kikötő, gyalogoshíd

15 perc sétára van innen a "mai" belváros üzletekkel, sétálóutcával és szocialista blokkokkal körülvett épületekkel. A közelben van egy neogótikus katedrális, aminek magas tornya messziről látszik.

Belváros, régi házak és a katedrális tornya

Belváros, bevásárlóutca, tér

A legtöbben katolikusok (római), kisebbségben vannak orthodoxok és protestánsok. Magyar szót nem igazán hallottunk, kisebbségben azért még élnek itt.

A gyalogoshídon

Kilátás a belvárosra

We are a moment...

Képmutatás

Te milyen képet mutatsz magadról? Mert mindnyájan valamilyen álarcot viselünk, szerepet játszunk, képmutatóak vagyunk. S van, amikor nem játszol szerepet? Mikor nem viselsz álarcot és mersz őszinte, "meztelen" lenni?

Képromboló lettem. Egyre inkább bosszant a képmutatás. A kép egy keret, egy váz, ami kifelé látszódik, de belül nincs magja, nincs veleje, üres, tartalom és érték nélküli. A keret lehet szép, fényes, tekintetet vonzó, de ha a keret tartalmára nézünk, akkor a semmit látjuk, az üreset.

Képmutató az alapítvány, mely kereszténynek és az etikus értékeket képviselőnek mondja magát. De csak mondja, mutatja, vagy már mutatni sem tudja.

Képmutató az a cég, amely innovációról, folyamatos megújulásról beszél, s közben elavult struktúrákat működtet, kiöregedő, az üzlethez nem értő vezetőkkel és tudatlan, szinte kezdő alkalmazottakkal.

Képmutató az az ország, amely a szabadságot, az emberi jogokat és a demokráciát képviseli, de közben lezárja a határait, akadályozza a vállalatok nemzetközi működését, az egyének szabad mozgását.

Képmutató az a család, ahol van papa, mama, gyerekek, csak éppen nincs csupaszív és szeretet, sőt: gyűlölködés, harag, irigység munkál.

Töltsd fel a keretet. Tégy bele egy tükörlapot és nézz bele. Ez vagy. Mutasd meg a világnak. Tedd le a szerepeket és az álarcokat. Cselekedj, lépj, szólj, szeress.

Miháél könyve

Könyves utazásom idő és érdeklődés hiányában szünetelt egy ideig. Viszont most újabb érdekes országoba kalandoztam, s erről számolok be most.

Ámosz Oz Izráel egyik legkedveltebb 2o. századi írója. Ismertem a nevét, de még nem olvastam tőle. A Miháél, Miháél című regénye egy házaspár Hánná és Miháél megismerkedésének és házasságának története.

Az ötvenes években játszódik a regény, a pár egyetemen ismerkedik meg, és házasság, gyermekáldás, majd új lakás után úgy élnek, mint az a nagy könyvben megvan írva. Ám ez a "boldog" családi élet mégis szürke, átlagos, rutinszerű és unalmas. Ezt kommentálja a feleség a regényben. S az unalmas nappalokból izgalmas álmokba, fantáziákba menekül.

Néhány részlet a könyvből:
"Gyűlölök dönteni - ez az egyik oka annak, hogy annyira szeretek aludni. Az álmokban történnek néha kellemetlen dolgok, de a döntéseket valami külső hatalom hozza meg helyetted, és te szabadon sodródhatsz, amerre az álom visz..."

"Mintha ő talált volna ki engem, mintha a képzeletének szülötte volnék csupán. Hogyan várhatja el bárki is, hogy több legyen, mint képzeletbeli lény? Én valóbam vagyok, Miháél, élek. Nem te találtál ki. Létezem."