2013. június 27., csütörtök

Start-up marketing

A start-up fogalmának, hazai és külföldi rendszerének az ismertetése után következzen szűkebb területem. Nézzük meg, milyen sajátosságai vannak az induló vállalkozások, fejlesztések kommunikációjának és marketingjének.

Amire rá kellett jönnöm, s ezt szakmai berkekben is megerősitették: az induló vállalkozóknak rengeteg ötletük van, de nem mindig tudják azt a megvalósitás mezejére vezetni. Vagyis hiányzik a megvalósitáshoz szükséges tapasztalatuk, menedzsment tudásuk. Ebben segitenek nekik az inkubátorok, ahol tudást, szakmai támogatást kaphatnak, akár egyéni mentorokkal. Jó néhány cég éppen ezt a hiányzó tudást használja ki arra, hogy szolgáltatásait a start-upperek felé értékesitse. 

A marketingnek alapvető fontossága van a vállakozások életében, hiszen a marketing nem másról, mint a piacra "vitelről" szól. A vállalkozóknak legtöbbször van technikai tudása, de a legritkább esetben értenek az üzlethez, még kevésbé a marketinghez. Ráadásul a vállalkozás korai szakaszában ezt a fajta tudást megfizetni sem tudják. Igy legtöbbször barátoktól, ismerősöktől kapnak tanácsokat, akik egy kávézás mellett ingyen adják át a saját szaktudásukat, már ha át lehet egyáltalán adni. Vannak elvetemült start-upperek, akik magukat képzik marketingessé. Honlapokat, blogokat bújnak, best practice-ket (megvalósult jó példákat) szemléznek. De ez elég fárasztó folyamat.

Például ami a klasszikus marketing fogalmai szerint integrált marketing (vagyis a többféle marketing aktivitás szépen össze van hangolva, értsd párhuzamosan, egymást megerősitve, egy stratégiai elv szerint zajlik az online marketing, a közösségi media, a hagyományos tévé, nyomtatott hirdetés stb), addig ezt start-up körökben full stack marketingnek nevezik (konkrétan 21 alfaját felsorolva a marketingnek). Hiába, minden szakterület kialakitja a saját fogalomrendszerét, gyakran éppen létező fogalmakat nevezve át.

A másik fogalomrendszer, amelyik most nagyon megy, az az inbound és outbound marketing. Hagyományosan az outbound marketing a tőlünk kifelé irányuló aktivitásokat, üzeneteket jelenti, ahol az a cél, hogy a fogyasztó a mi aktivitásunkra reagálva megvegye a terméket. Az inbound marketing ezzel szemben a fogyasztó irányából indul: az ő igénye gerjeszti a fogyasztást, saját maga kéri a termékünket, mindenféle direkt ráhatás nélkül. Ám az igazság az, hogy az inbound marketing mögött is állhat egy cég, termék, csak éppen kommunikációjával csupán tájékoztat, tudást közvetit, segitséget nyújt, s nem direkt elad.

Akkor most lássuk ezt a full stack marketing 21 pontját. Az elmélet kitalálója Wade Foster, aki egy fiatal start-up vállalkozó. Az egyes marketing elemek angol nevét használják, de én mellé teszem a saját magyarázatomat, annak, akik nem értené.

  1. SEO (ez a honlapod keresőoptimalizálását jelenti, vagyis, hogy a Google-ben minél hamarabb megtaláljon egy potenciális érdeklődő a keresőszavak begépelése után)
  2. Copywriting (szövegirás honlapra, nyomdai anyaghoz stb. jó újságirói és kommunikációs képességeken alapszik)
  3. Paid Advertising (fizetett hirdetések, akár online, akár a hagyományos nyomtatott sajtóban, tévében, rádióban)
  4. Email Marketing (e-mailek küldése adatbázis, cimlisták alapján, a célja, hogy vásárlásra ösztönözzön, felhivja a figyelmet a termékünkre, szolgáltatásunkra)
  5. Social Media (Facebook, Twitter, Google Plus, LinkedIn oldalak menedzsmentje)
  6. Positioning (a termék vagy a szolgáltatás pozicionálása, vagyis a megfelelő terméket a megfelelő fogyasztóhoz eljuttatni) 
  7. In Product Marketing (termékhez kapcsolódó marketing, például a használati utasitás, termékajánló a dobozban, garancia, kedvezmény következő vásárláskor)
  8. Public Relations (PR, a nagyközönség felé való kommunikáció, nincs közvetlen értékesitési célja, a cég ill. termék imázsát épiti, gyakran bloggerek, újságirók közvetitésével)
  9. Content Marketing (tartalom-marketing, az olvasók, potenciális vásárlók számára hasznos információk generálása a honlapunkon, hirlevélben, vagy blogban)
  10. Blogging (blogirás, elsősorban szakmai céllal, tudásmegosztás miatt, közvetve ügyfélnyerési célzattal)
  11. Story Telling (történetmesélés képekkel, videókkal, esettanulmánnyal)
  12. Lifecycle Marketing (életciklus-marketing, vagyis hogy a termék életciklusához kapcsolódóan alakitjuk a marketing aktivitásokat. másra van szükség a termék bevezetésekor, vagy mikor már mindenki ismeri)
  13. App Store Marketing (az okostelefonok applikációi, alkalmazásai főleg technológiai termékek esetén fontosak)
  14. Analytics (online analitikák, elemzések, például honlapunk, Facebook oldalunk látogatottságáról)
  15. A/B Testing (hirdetések, weblapok esetén használják a különböző tervek, variációk közti döntéshez)
  16. Landing Page Optimization (a nyitó oldal optimalizálása, vagyis, hogyan érjük el, hogy a honlapra látogató megtalálja a megfelelő infót, a honlapon maradjon, sőt még vásároljon is)
  17. HTML/CSS/JavaScript (honlap programozása, szerkesztése)
  18. Customer Service (ügyfélkapcsolat, az esetleges reklamációk problémák kezelése)
  19. Pitching (rövid előadás, melynek célja a figyelemfelkeltés, a támogatók, vásárlók megnyerése)
  20. Distribution (értékesitési hálózat kialakitása és működtetése)
  21. Biz Dev (business development, vagyis üzletfejlesztés. új termékvariációk kifejlesztése, gyors reagálás az ügyfelek igényeire)
Ha többet szeretnél megtudni a témáról, vagy segitségre szorulsz, fordulj szakértőkhöz, esetleg hozzám:)

Magyar startup világ

Mióta hazatértem Amerikából (már lassan négy hónapja lesz!), folyamatosan az utamba kerül és foglalkoztat a start-up téma. Mit is fed ez az amerikai szó és ahozzá kapcsolódó őrület? Mik a start-upok sajátosságai kishazánkban? Lássunk egy kis összefoglalót.

Start-upnak nevezik az olyan induló vállalkozást, mely valamilyen egyedi ötleten, újitáson alapszik. Kulcsszava az innováció és kreativitás, vagyis, hogy valami olyannal kapcsolatos, amit még előtte mások nem csináltak, vagy nem ilyen formában. Klasszikus példa, hogy sarki kisbolt nyitása nem start-up, hiszen többezren csináltak már hasonlót előttünk. Viszont ha a kisbolt valami egyedit kinál, vagy mondjuk a környék lakóihoz személyesen viszi ki a portékát, akkor már közelebb került a start-up fogalmához. A befektetők szerint feltétel, hogy legalább 1 millió ember életét változtassa meg a start-up, vagyis legalább ennyi fogyasztója legyen globális szinten. A kisbolt példánál maradva ez lehet bolthálózat létrehozása, de fontos az egyediség, az utánozhatatlanság a termékekben, szolgáltatásokban.

A legtöbb start-up ötlet, vállalkozás a technológia, szoftverfejlesztés, internetes vagy mobil alkalmazások területén születik. Ez az ún. ICT (Info, Communication, Technology) szektor. Őshazája természetesen Amerika, azon belül is a Szilikon-völgy, San Fransisco környéke. Az itteni egyetemek ontják a tehetségesebbnél tehetségesebb fiatal pályakezdőket, akik gyakran nem alkalmazottként helyezkednek el, hanem egy egyetemi ötletet fejlesztenek tovább saját vállalkozásukban. Jó példa erre a Facebook vagy a Google.

Amerikán kivül Európában Londont tartják start-up központnak, talán az angol nyelvhasználat, az angolszász kultúra hagyományai miatt. Magyarország is jelen van a világ start-up térképén, hiszen a Prezi (ami egy online prezentációs technológia) Budapest mellett San Fransiscoban nyitott irodát, de a Logmein (online, távvezérlésű számitógépkezelés) is jelen van itt, a Ustream (élő video közvetités)is hasonlóképpen. Több marketinges vállalkozás Londonban van bejegyezve magyar alapitók által.

A témának nálam sokkal jobb tudorai vannak, igy nem is akarom itt teljesen kimeriteni a témát. Inkább egy vezérfonalat adnék a start-up őrület megértéséhez, szókincséhez.

Elég nehéz magyarra forditani a témához kapcsolódó fogalmakat, technikákat. Engem leginkább marketing oldalról érdekel a mostani újitás: hogyan van ez hatással az én szakmámra, hol az én helyem ebben a rendszerben (start-up ökoszisztéma a becsületes neve). Személy szerint felkért egy-két start-upper (szép magyar szó, a start-up vállalkozást, ötletet elinditó egyént nevezik igy), hogy segitsek nekik piacra lépni, ötletekkel, marketinges gondolkodásmóddal. Elkészült a hazai start-up térkép is (lásd lenti képen), ahol több az angol szó, sőt szinte csakis ilyen fogalmakat találunk.


Nemrég egy hazai konferencián vettem részt, ahol arról győződhettem meg, hogy Magyarországon a vezetés, az ország irányitói is a téma mögé álltak. A Nemzeti Innovációs Hivatal információkkal, pályázatokkal segiti az egyedi vállalkozói ötletek elindulását. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség is több projektet támogat anyagilag. A külföldi magyar nagykövetségeken technológiai attaché-k segitik a kapcsolatépitést. Jelentős összegek csorognak be külföldi, EU-s forrásokból (ezek az ún. Jeremie-alapok), s a többmilliárd forintos összegeket hazai ötletek piacra vitelére forditják. Ám az is magyar sajátosság, hogy több pénz van, mint arra érdemes pályázó. A befektetők (akik lehetnek venture capitalist vagy angyalbefeketetők - egyéni kisösszegű támogatók-) a pozitiv, növekedés előrevetitő ötletekbe szállnak be, konkrét anyagi elvárásokkal.

Mivel a magyar piac elég kicsi (a 10 millió fő fel sem veszi a versenyt a több tizmilliós országokkal), ezért ha itt van egy jó ötlet, általában előbb érdemesebb külföldön, lehetőség Amerikában tesztelni, felfuttatni, majd aztán hazahozni.

Hazai források, start-up segédanyagok, infók több helyről is beszerezhetőek. Mivel ilyen fajta tudás a hagyományos rendszerű iskolákban és egyetemeken nem szerezhető, több kezdeményezés indult a fiatalok képzésére, ötleteiknek megversenyeztetésére, a vállalkozói képességük fejlesztésére.

A Megoldás Most csapata az ötlettel rendelkező, de vállalkozói tudást nélkülöző ügyfeleknek, potenciális vállalkozóknak nyújt személyre szabott tanácsadást, operativ segitséget. A Bridge Budapest az ötletgazdákat külföldi sikeres start-upokhoz küldi gyakornoknak. A Singularity University egy verseny keretében dijazza a legjobb ötleteket. A győztesek a NASA kutatóközpontjában fejlődhetnek tovább. A Hackathon hat magyar egyetemen szervez ötletversenyt az egyetemista hallgatóknak, ahol befektetési cégek képviselői, gyakorlott vállalkozók ülnek a zsűriben. A Startup Underground a budapesti Corvinus egyetemen tartott konferenciát. A Kitchen Budapest-KIBU a T-Com által működtetett "ötletgyár", ahol mentorok segitik az induló projekteket. Az Icatapult konkrét tanácsadó, piacravivő, befeketőkkel összekapcsoló tevékenységet folytat Magyarországról a nagyvilágba.

Online start-up infobázisként fordulhatunk blogokhoz, cikkgyűjteményekhez, honlapokhoz. Az Insiderblog újságirói profik, akik a start-up témával foglalkoznak, publikálnak nyomtatott formában, online, előadásokat tartanak, vagy éppen konferenciát szerveznek. A StartUp Times az egyik általam is ismert újságiró saját cikkgyűjteménye. Oldalán a külföldi és hazai sajtóból válogat a témában megjelent cikkeket, blogbejegyzéseket, véleményeket. Az ő saját cége ill. blogja a Smartup, mely elsősorban a vállalkozások kommunikációs oldalára összpontosit..  A Startupdate is egy magyar blog, gyakorló start-upperek, fejlesztők, marketingesek osztják meg itt a tapasztalataikat, a nemzetközi hireket.

Külföldi konferenciák is vannak szép számal a Leweb több helyszinen tartja konferenciáit a témában. Előadásaik elérhetőek a Youtube-on is. A Pioneers Festival Bécsben szerveződik, most ősszel lesz a következő. Talán ők találták meg a legjobb szót a start-upokra: ők a 21. század pionirjai, úttörői, amolyan modern kori szerencselovagok, felvértezve elszántsággal, bátorsággal és ötletekkel, hogy akár más országokban, idegen területen is hóditsanak.  Ezek a rendezvények amolyan thinktank-ek (ötletgyárak, tudásbázisok), ahol ha ügyesek vagyunk, kapcsolatokat épithetünk, megmutathatjuk magunkat, s még tudást is szerezhetünk.

Következő bejegyzéseimben a start-up marketing sajátosságairól, illetve a nemzetközi szakirodalomból szemezgetek.
 
 

2013. június 21., péntek

Zenei válogatás 2

Újabb zenei válogatást készitettem. Ezúttal DJ Piggy Enese (aki immár 10 eves amerikai-magyar hölgy) nem tudott személyesen segiteni a szerkesztesben, viszont korábbi ötleteit, kedvenc zenéit mégis felhasználtam a gyűjtésben.

A mostani dalok inkább a most népszerű slágereket mutatják, köztük van néhány nagy kedvencem is. Próbáltam a hazai kinálatból is válogatni, nem volt könnyű. A rádiók unalomig játszák ugyanazokat a fantáziátlan számokat, kevés értelmeset találni köztük.

Jó szórakozást!

Macklemore and Ryan Lewis: 20 dollars in my pocket

Adele: Skyfall

Justin Timberlake: Suit and tie

Taylor Swift: Trouble

Alex Care: Too Close

Byealex: Kedvesem

The Lumineers: Ho Hey

Daft Punk: Get Lucky

Kiraly Viktor:Fire

2013. június 15., szombat

Az igazi referencia

Miközben munkát keresek, sorra referenciákat kérnek tőlem. Egykori munkahelyeimről, főnökeimtől, kollégáimtól várnak véleményt rólam és a munkámról.

Ezzel párhuzamosan érdekes visszajelzéseket kapok olyan emberektől, akik nem a főnökeim, ám mégis határozott véleményük van rólam. Nekem ezek az igazi referenciák.

Amerikában szerzett ismerőseim és barátaim arról irnak, hogy milyen formán hiányzom nekik. Hiányolnak a templom padsorából, mivel megszokták, hogy rendszeresen látnak és hallanak ott felőlem. A család, akiknél laktam, a legjobb referenciának az általam ültetett virágokat nevezi meg. Bár távoztam tőlük, a tavaly ültett virágok idén is kinyiltak, s nekik virágoztak.

Clevelandből való távozásom és búcsúzkodásom során volt, aki szerint "mint az élesztő, felélesztettem a magyar közösséget". Jó tudni, hogy az ottlétemnek az öncélúság mellett fentebbvaló eredményei is vannak.

Kapok pozitiv referenciát az itthoni ismerősöktől is. Keresztgyerekeim visszatérésemmel őszintén "élvezik", hogy most elérhető vagyok, számithatnak rám, s gyakrabban találkozhatunk. Itthoni barátaim között volt, aki kintlétem idején bátoritást és önbizalmat nyert az én "vakmerőségemből" a saját életéhez, céljaihoz. Ők a visszatérésemmel, annak örültek, hogy most testközelből tudok nekik motivációt adni.

Jó tudni, hogy vannak igaz barátok, akikkel bár ritkán találkozok, ám ha lehetőségünk adódik, beszélgetésünket ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, s nem a távollét okozta akadályokat vetjük egymás szemére, hanem közösen nézünk előre. Vannak barátok, akikkel közös szakmai tudásalapot épitünk, mégha fizikai távolságot kell is néha leküzdenünk. Van, aki közös munkára kér fel, van aki szakirodalmat ajánl, s van, aki szakmai véleményt kér tőlem.

Jó tudni, hogy a szürke referenciák helyett, egy sokkal szinesebb és őszintébb "referencialistával" rendelkezem. Köszönöm ezt az engem ismerőknek és szeretőknek.

Amerikából jöttek

 
Annak ellenére, hogy hazatértem az Egyesült Államokból, a tengerentúli kapcsolataim nemcsak megőrizni sikerült, hanem tovább mélyiteni.
 
Alig egy két hete voltam idehaza, mikor márciusban a clevelandi néptánccsoport több tagja, kedves ismerőseim Budapestre utaztak az országos táncháztalálkozóra. Ugyanezen a rendezvényen találkoztam new jersey-i ismerősökkel, akik népzenei koncertjükkel alkottak hatalmasat.
 
Pár hete a saját egyetememen tanitó egyik magyar származású professzor érkezett meg Magyarországra. Ő spanyolul tanitott engem, cserébe én őt magyarul. S az elmúlt héten védte doktori disszertációját a kinti családom feje, Endre. Ezen alkalomból én is leutaztam e jeles esemény helyszinére, Debrecenbe az egyetemre, s legnagyobb meglepetésemre rajtam kivül még 20 másik amerikai kötődésű látogató jött el.
 

 
A mellékelt képen az alábbi helyekről jöttek el Endre jóbarátai: New York, Cleveland, Budapest, Pécs, Székesfehervár, Debrecen, Chicago, Pittsburgh. Amolyan amerikai-magyar találkozó volt. A képen látható kedves emberek mindeggyike élt Amerikában, ill. jelenleg is ott él. Mondanom sem kell, hogy a doktori disszertáció témája is amerikai-magyar: a clevelandi magyarság történetét, jellegzetességeit tekinti át a 20. század második felére fókuszálva.
 
Az esemény apropóján felbuzdulva, amerikai-magyar összejövetelt szerveztem a saját barátaim körébe, a saját hajlékomba. Jó volt összegyűjteni azon kedves ismerőseimet, akik velem voltak odakint, s hozzám hasonlóan hazatértek Magyarországra. Jó volt felidézni a közös élményeket, megosztani az itthoni megpróbáltatásokat. Jó, hogy van, ami összeköt.

Családunk legkisebb tagjai

Végre személyesen is találkoztam családunk két legkisebb tagjával. Emma már 1,5 éves múlt, Matyi 3 hónapos. Mivel épp abban az időszakban születtek, amikor én Amerikában tartózkodtam, igy most kicsit megkésve tudtam őket személyesen is megismerni.


 A két kicsi Franciaországban született, Párizs közelében élnek Rambouillet városa mellett. A földek és az erdők sokban hasonlitanak itt a magyar vidékre, a házak, települések és az emberek kevésbé. Szüleiktől francia és magyar szót hallanak, értenek, érdekes lesz, melyik nyelven is szólalnak meg először.


Több mint egy hétig voltam látogatóban náluk, s nagyon örülök, hogy erre a kis időre életük része lehettem. Hamar összehaverkodtunk, hiszen mindkét kicsi közvetlen, barátságos természetű. Részemről hamar belejöttem a pelenkázós, etetős, altatós, sétálós körforgásba. Emmával sokat táncikáltunk, énekeltünk, az udvaron virágot szedtünk. Matyi jólnevelt kislegényhez méltóan evés után kicsit nézelődött, majd gond nélkül elszunditott. Kivánni sem lehetne jobb gyerkőcöket.


A lenti képen két kis angyal, engem a két kicsire emlékeztet. Az angyallánynak ugyanolyan göndör fürtjei vannak, mint Emmának, az angyalfiú pedig olyan kedves, mint Matyi.

2013. június 10., hétfő

Magasságmérő



Magasságmérőt készitettem, mégpedig családunk legkisebb tagjainak! Mindig szeretek saját készitésű ajándékkal előállni, főként, ha gyerekekről van szó. Ötletem van bőven, festettem már gyereklámpát, himeztem születési értesitőt, varrtam adventi kalendáriumot. Most egy magasságmérő készült filcből.


Az ötlet az enyém, de be kell, hogy valljam, a mintát kölcsönöztem. Az interneten (hol máshol) találtam a mintát, amit kicsit magamra szabtam. Kb. egy hét munka, napi pár óra időráforditással számolva. Kicsit olyan, mint visszamenni az ovis, mesekönyves álomvilágba, s az újonann született gyermekek szemével látni a formákat és szineket. Igy szabtam, varrtam, férceltem. Az eredmény egy majdnem égig érő fa, amin mindenféle kedves állat él, mozog.


A képem épp Emma veszi birtokba a művem. Ő 1,5 eves és a 90 cm-es magasságot épp meghaladja. De nem kell sok idő, hogy felnövekedjen, s elérje a fa tetejét is.