2018. január 31., szerda

Stockholm by night

 Mivel ez nem egy turistaút volt, sok időnk nem maradt várost nézni. 1,5 nap fejtágítás és szállodán belüli létezés után este szabadultunk ki a Városba. Sötétben, hidegben sétáltunk, de még így is átjött a hely nyugalma, északi szépsége.


Sétánk a központi pályaudvarról indult, ami egy klasszicista épület gyönyörűségesen felújítva. Bent kis üzletek, kávézók, várócsarnok. Az épület alatt pedig a vonatok és metrók sora. Stockholm a tengeröbölhöz közel fekszik, több szigetre épült. A szigetek között furcsán ívelt hidak futnak, toronyiránt nem lehet látni, melyik híd a vonaté, az autóé, a gyalogosé, vagy éppen hová is vezet az út.



Mi azért megtaláltuk a városházához vezető hidat. Ez az épület réginek tűnik, de 1oo éves csupán. Hatalmas belső oszlopcsarnoka van, az előtte fekvő partról varázslatos a kilátás. Furcsa fények uralták a sötét eget: nem volt teljesen sötét, a horizonton színes fények látszódtak. Majdnem északi fény. A városháza mellett kikötő, éjszakai csendben. Áthajózhatunk innen Finnországba, a Baltikumba, vagy éppen Szentpétervárra is.


A következő szigeten egy óvárost találtunk hatalmas középkori templommal, várnegyed-szerű épületekkel, macskaköves utcákkal. Kicsit odébb kormányzati épületek, királyi címerrel ellátott bíróság.


Ennyi fért egy fagyos estébe. Legközelebb világosban és jobb időben jövünk.



Svéd életérzés

 Nemrégiben egy munkamegbeszélés miatt utaztam Stockholmba. Sosem jártam még Svédországban, így kiváncsi voltam, mit látunk, tapasztalunk, kóstolunk.

Annyit tudtam, hogy eléggé északon van, skandináv ország, ahol magas az életszínvonal. Megérkezve ez így stimmelt is:  mindenütt rend, szelektív hulladékgyűjtés, rendezett utcák és házak. De a januári mínuszok helyett nulla fok körüli hőmérséklet fogadott, hatalmas hómezők helyett csak épphogy fehérlett a táj. Szóval a percepciók kezdtek megdőlni.


Leginkább a svéd emberekkel kapcsolatban kellett belátnom: a sztereotípiák nem működnek. Szőke, kékszemű, fehérbőrű, magas skandináv típusú embereket vártam, s a valóságban minden második személy barna hajú és barna szemű, nem annyira magas, inkább barna bőrű volt.

Mondhatni az ország elég színes: közel-keleti, afrikai, ázsiai arcok keverednek az őslakos fehérekkel. Az igazán meglepő viszont az, hogy a különböző hátterű emberek mégsem különböznek: mind jól öltözöttek, kedvesek, tudnak angolul és mindenkit egyenrangúként kezelnek. Szóval akinek problémája van a bevándorolókkal, az menjen el Stockholmba, üljön fel az ottani metróra vagy helyi vonatjáratra, s tapasztalja meg, hogyan lehet egy jól kiépített, fejlett országban emberhez méltóan élni, függetlenül attól, ki hol született.


Apropó metró: lenyűgözött a tömegközlekedés minősége, a patyolattiszta állomások, a több szinten egymás fölött-alatt futó vonat-metró-busz. S természetesen a svéd design sincs mellőzve: egyedi falicsempék és minták futnak a falakon, van, ahol a mozgólépcső mellett szoborszerű installációt vagy éppen dekoratív lámpákat találunk.

Svédországban kb. annyian élnek, mint nálunk, de az ország egy fokkal, nagyobb: kb. ötszöröse a területe Magyarországnak. Svéd a nyelv, ami leírva megfejthető, mert hasonlít a némethez, kiejtve már kicsit nehezebb a megértése.

Stockholmban járva be kellett ismernem, hogy igen sokat adott ez a nép a világnak:
- IKEA. az egyik legismertebb helyi márka, nem kell bemutatni
- Volvo, a legbiztonságosabb autómárka
- Nobel-díj, amit a stockholmi városházán adnak át nemsokára
- ABBA, saját múzeumuk is van a fővárosban
- Ingrid Bergman, az ikon
- Selma Lagerhöf, aki a Nils Holgersont írta
- Krisztina királynő, akit Greta Garbo alakított a klasszikus filmben
- svédasztal, svédcsavar, svédpadló ...


2018. január 18., csütörtök

Lakógyűlés

Gerlóczy Márton kortárs író, csaknem velem egyidős. Még nem olvastam tőle, de láttam már vele riportot, meg jó kritikát. Most a Létra című kisregényét kaptam kölcsön, s elég hamar kivégeztem.

 A könyvet olvasva a saját lakóközösségem, s az eheti lakógyűlés jött a szemem elé. Egy kicsit mi is olyanok vagyunk, mint Gerlóczy könyvének hősei: mi is egy budapesti társasház egymás mellett, falakkal elválasztott lakásaiban élünk, egymástól függetlenül, ám mégis áthallásokkal, rálátással a többiek életére.

Ritkán találkozunk, akkor is legtöbbször csak elmegyünk egymás mellett, egymáshoz alig van bejárásunk. S a teljes közösségnek még ritkábban van lehetősége találkozni, talán csak az éves lakógyűlések alkalmával, amikor nem annyira idilli körülmények között, málló vakolatú, fűtetlen pincehelyiségben, kiselejtezett bútorokon ülve próbálunk a közös ügyekről beszélni és döntést hozni.

Egymás mellett élő független életek. Akiket egy dolog köt össze: ugyanazon a címen, ugyanazon az épületben laknak. Gerlóczy regénye mintha kicsit önéletrajzi beszámoló lenne. A fiatal férfiról, aki albérletet vesz ki, majd a berendezkedés közepette egy függönyt szeretne felfúrni, s ehhez keres létrát a szomszédoknál, akik vagy ajtót nyitnak, vagy szóba sem állnak vele. E rövid találkozások és a ház hangjai, képei betekintést adnak a többi lakó sanyarú életébe. Aztán egy váratlan fordulat vidéki, idilli helyszínre röpíti a főhőst, a lakás plafonján keresztül egy olyan másik világba lép be, ahol a szomszédok segítőkészek, kedvesek és figyelnek egymásra.

Nem lövöm le a könyv csattanóját. De egy ilyen csattanó a mi házunkban is jól jönne. Hogy ne csak akkor találkozzunk, beszéljünk, vitázzunk, amikor muszáj, hanem akkor is, amikor csak úgy jól esik. Vagy ez csak vidéken lehetséges?

Gerlóczy legutóbbi regénye

Az író weboldala

2018. január 7., vasárnap

A Balaton januárban

Tavaly -12 fok és befagyott Balaton fogadott. Idén 6-12 fok, napsütés és elszórtan hósipkás hegyek. Méghogy a Balaton télen? Igen! Válogatás az elmúlt napok kirádulásaiból.

Rezi várához egy kanyargós hegyi úton lehet feljutni. Szép időben autóval is fel lehet kapaszkodni. A mostani behavazott, olvadós időjárás miatt mi féluton hátrahagytuk a kocsit és gyalogosan baktattunk fel.




Odafönt gyönyörű napsütés, kék ég és a környező települések és hegyek látványa fogadott. Szépen látszódtak a Badacsony környéki tanúhegyek, a várak közül a Tátika és Sümeg vára is látszódott. Alattunk Zalaszántó és a Sztúpa.



Badacsony bazaltkúpjára többször is ellátogattunk. Persze az ottani borok és vendégváró helyek bármilyen időjárásban vonzóak. A látvány akár Toszkanában is lehetne: napos szőlődombok, szépen gondozott vagy elhanyagolt villák és nyaralók, erdők.





Érdekes, hogy a hegy déli oldala napsütéssel teli és tavaszi képet mutatott, a hegy északi része, s az erdővel borított rész havas volt és igencsak hűvösnek tűnt. Szóval volt, hogy a napszeműveget, vagy éppen a sapkát, kesztyűt vettük elő. No meg a fényképezőgépet. 





S a végére pár kép a téli Balatonberény szőlőhegyéről, ahonnan épp a túloldali badacsonyi kúpot látni.



S íme egy "hivatalos" túraajánló Rezibe: https://www.zaol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/teli-tura-rezi-varhoz-2238889/