2011. október 29., szombat

Egy lángelme hagyatéka

 Már korábban akartam irni Steve Jobs, az Apple alapitójának haláláról. Pár hete fiatalon hunyt el, de hatalmas szellemi hagyatékot hagyott ránk. Pár hónapja már visszalépett a cég vezetésétől, azóta folyamatosan idézték találó gondolatait az innovációról, a jövő termékeiről. Tudta, hogy nem sok ideje van hátra, ezért amit lehetett lezárva, átörökitve hagyott maga után.

Halálát követően az összes lap, magazin a cimoldalán emlékezett róla. Készül a film az élettörténetéről, könyvek, összefoglalók jelennek meg életéről és találmányairól. Sokan Edisonhoz hasonlitják, aki az elektromosság feltalálásával forradalmasitotta a világot. Jobs a Macintosh számitógépekkel, az IPod-dal ésIPhone-nal a személyre szabott, interaktiv és designos szórakoztató elektronikát teremtette meg. Elmélete szerint nem mi szolgáljuk a technikát, hanem annak eszközei, funkciói szolgálják a mi igényünket. Jobs lángelme volt, aki merte vállalni nézeteit és véleményét, s erre alapozva a világ

legismertebb és legértékesebb márkáját, az Apple-t hozta létre. Bebizonyitotta, hogy az innováció és egyediség profitábilis és népszerű, termékeit mindenki isteniti, s még a fejlődő országokban élők is hatalmas összegeket hajlandóak fizetni érte. Az Apple almája szavak és szlogenek nélkül önmagában kommunikálja ezt a szuperbrand-et.

Én kicsit szkeptikus vagyok az általa kijelölt fejlődési úttal kapcsolatban. Az internet és az elektronika korában túlságosan is függünk ezektől a vivmányoktól és játékszerektől. Nem tudunk élni anélkül, hogy naponta többször ne ellenőriznénk emailjeinket vagy a facebook-ot. Mobiltelefon nélkül mozdulni sem tudunk, a számitógépek újabbnál újabb változatait szerezzük be, fényképezőgépből a 8-1o megapixel már kicsinek számit. Versenybe hajszoljuk magunkat, egymást. Legyen minden gyorsabb és hatékonyabb, kisebb és könnyebb, tudjon minél több funciót. Csak éppen meg kellene tanulnunk élvezni is a technika nyújtotta lehetőségeket: kényelmesen hátradőlni, s értékelni a telefoncsöngés nélküli hangtalan pillanatokat.

Jégkorszak

A héten már reggel nem volt zökkenőmentes az indulás: az autó üvegéről jeget kellett kaparni. Szép, itt a tél, vége a jó időknek. Jön a jégkorszak. Már csak nosztalgiával gondolok a nyári fagyizásokra. Az igaz, hogy az amerikaiak nincs igazán jó édességük, viszont nagyon finom fagyit tudnak alkotni.

Vannak fagylaltos hálózatok, az egyik legismertebb a Ben and Jerry`s, ismert a Frozen Custard, s vannak kisebb, egyedi helyek is, ahogy már irtam is az egyik magyar eredetű farm saját készitésű fagylaltjáról. Az adagok hatalmasak (ez Amerika :-), az olasz gelato-k méretével vetekszik. A kis adag itt egy gombóc, kb. három otthoni gombócnak felel meg. A fagyit kérheted tölcsérbe (cone) vagy papircsészébe (cup). A választék óriási, átlagosan 3o-féle iz közül választhatsz, erre kérhetsz 3-5-féle szirupot, 1o-féle apró édességet, mogyorót, esetleg tejszinhabot. Idő kellett, mire kiismertem magam a jeges finomságok között. Itt ugyanis egyszerű, földi halandó által is megérthető elnevezést nem találunk, a fagyik többsége fantázianevekre hallgat.

Az én kedvenceim: Deer Track Vanilla (a Deer Track szarvasos csokibogyó mogyorókrémmel töltve), Strawberry Cheese Cake (epres túrótorta sütidarabokkal), Cookie Dough (ez vaniliás-csokis fagyi nyers cookie sütidarabokkal), Vanilla with Oreo (na ezt kereshetném a szótárban, az Oreo egy fekete keksz, hasonlit a mi Pilóta kekszünkre, ennek a darabjai vannak a fagyiban).
A sundaes a mi fagylaltkelyhünk, fagyi sok tejszinnel, csokiöntettel, igazi amerikai desszertcsemege. Kérheted elvitelre is. szivószállal eleszegetheted az autóban.

Elvileg az ittenieknél nincs szezonja a fagyinak, télen is ugyanúgy eszik mint nyáron. Nyitva vannak a fagyizók a legnagyobb havazás idején is. Szóval jégkorszak jöhet, fagyi marad.

Cleveland története

Egy képes történelemkönyvet olvastam Cleveland-ről. Mig az otthoni, európai városok több ezer éves múlttal is büszkélkedhetnek, az amerikai városok alig kétszáz éve már régmúltnak számit.

Cleveland a "régi" városok közé tartozik, 1796-ban alapitották. Ekkor még nem volt Ohio, a területet Western Reserve-nek (Nyugati Birtok) nevezték, s Connecticut államhoz tartozott. Jó példázza a pionirok útját, ahogyan fokról-fokra haladtak a keleti parttól át a kontinensen nyugatnak. A város nevét Moses Cleavelandról kapta. Ő az alapitó, a terület felfedezője. Nevéből az egyik "a" betű a véletlen folytán kimaradt, s igy lett a város Cleveland. A korai belváros a Cuyahoga folyó tóparti torkolatához közel, a folyó keleti oldalán helyezkedett el. Érdekes látni, hogy már akkor a számozott, derékszöges útcahálózatot alkalmazták a kézzel rajzolt térképeken.

A könyv végigköveti, hogyan lett a semmiből hatalmas milliós város. Olvashatunk harcokról az angolokkal, a kanadai határvonal miatt például az Erie-tavon zajlott a csatározás. A felfedezők kezdetben békés módon kötöttek üzletet az őslakos indiánokkal (akiket erie-nek neveznek a tó után), a Western Reserve területét például értékekért cserébe adták el a telepeseknek. A békés egyezmények után persze voltak harcok, ennek következtében ma már nem találunk itt indiánokat, a nyomukat is alig. Néhány település még őrzi az eredeti indián nevet, Cuyahoga kacskaringósat jelent például, de van itt Chippewa patak is. A betelepites utan sorra alakultak itt fűrészüzemek, malmok, egyházak és önkormányzatok, iskolák alakultak, kutatás folyt. A város a keleti oldalról kezdett átnyúlni a folyó
nyugati oldalára, hidakat épitettek, vasút járt, lóvasút a belvárosi utcákon, majd a 2o. század elején megjelentek az autók is.

Clevelendnek regionális szerepe volt: a Pennsylvaniában kitermelt ásványkincseket a folyókon ide szállitották, s a helyi kohókban, gyárakban feldolgozták. A tóparton hatalmas hajógyár működött, de épitettek itt autókat is. Az Ohio-Erie Canal egy mesterséges kanális, a 19. században ásták ki fáradtságos munkával. Segitségével lóvontatta teherhajókon mozgatták az árukat, akár New Yorktól idáig! A kanális mára eltűnt, de néhány zsilip és őrház még látható. A város fejlődését jelentős bankárok, befektetők és gyárosok befolyásolták. A mai utcanevek és intézmények rájuk emlékeztetnek: Case, Handy, Severance, Randall, Wade, Rockefeller (itt kezdte a Standard Oil Company-t ami ma a legnagyobb ilyen vállalkozás a világon!). A város virágkorát a 2o. század elején élte. Ekkor a Euclid Avenue mentén hatalmas paloták, a város előkelőinek otthonai sorakoztak. A gyárakban folyt a termelés, sokezer európai bevándorló telepedett itt le: olaszok, németek, irek, majd szlovákok, csehek, magyarok, ukránok. A város jelentős politikusokat is adott az amerikai nemzetnek: Garfield elnök innen származott, itt is temették el miután egy merénylet áldozata lett.

Az ipari fejlődéssel együtt járt a kulturális fejlődés. Számtalan iskola, több egyetem alakult, szinházak, mozik és múzeumok szórakoztatták a helyieket. Sportklubok jöttek létre, melyek máig működnek (Browns foci, Indians baseball, Cavaliers kosárlabda, de van jéghoki válogatott is).  Cleveland szerepett játszott a feketék jogainak kivivásában is. A "földalatti vasút" mozgalom a délről megszökött rabszolgáknak segitett átjutni Kanadába. A hálózat átszelte Ohiot, a "vasút" mentén jószándékú emberek bújtatták, etették, szállitották a feketéket. Érdekes, hogy az USA-ban a nagyvárosok között Cleveland volt az első, ahol fekete polgármestert választottak a 6o-as években.


A 2o. század a leáldozás kora. Bezártak a gyárak, az emberek jobb boldogulás miatt elköltöztek, a régi, elegáns város fénye megkopott. Ennek ellenére még mindig élő és a jövőbe tekintő. Fesztiválok, kulturális sokszinűség, elsőosztályú kórházak és kutatás jellemzi Clevelandet. Remélhetőleg visszatér még a régi korok fénye és sikere.

(George E. Condon Cleveland, prodigy of Western Reserve könyve alapján)

2011. október 27., csütörtök

Aunt Kriszti

Új családtag érkezett közénk.
Emma.
Ezen a héten született Franciaországban.
Hatalmasra nőtt (375o gramm és 53cm), egészséges, formás.
Általa átrendeződtek a szerepek a családunkban:
nagynéni lettem én, anya lett a húgom, nagyszülőkké váltaka szüleim, s dédszülőkké a nagyszüleim.

Isten hozott, Emma Lavigne!

2011. október 23., vasárnap

Őszi diszek

Szeretem az őszt a szineivel, a természet illataival, a fák terméseivel. Rengeteg őszi diszt lehet kapni, de miért ne csinálnánk mi magunk diszeket a lakásba, a bejárati ajtóra, a teritett asztalra?

Érdemes rövid sétákat tenni a természetbe, s a séta során begyűjteni néhány utunkba tévedő termést, falevelet, ágat. A szines leveleket lepréselve keretbe tehetjük, vagy csokorba köthetjük. A csipkebogyó ágából készülhet koszorú, vagy disz a gyertyatartóra. Apró, szines disztökökből asztaldisz lehet.

Csatolok néhány linket, ahol igazán kreativ alkotásokat találunk. S bár ezek a valódi anyagokból készült diszek nem tarthatóak el, de biztosak lehetünk benne, hogy jövőre a természet újra megajándékoz minket a kincseivel, s újabb, frissebb diszek készülhetnek.





 http://www.bhg.com/halloween/crafts/fall-crafts-with-leaves/?sssdmh=dm17.555194&esrc=nwdc101911&email=3693207800#page=1

http://www.bhg.com/thanksgiving/outdoor-decorations/holiday-wreaths/?sssdmh=dm17.555194&esrc=nwdc101911&email=3693207800#page=1

2011. október 20., csütörtök

Vezetés felsőfokon

Van egy igen jó tárgyam, Vezetés. Nem autóvezetés, hanem vállalat- és szervezetirányitás, talán angolul most jobb az elnevezés, Leadership.
A business óráim mind gyakorlatorientáltak és insprirálóak. A tanárok izig-vérig dörzsölt, rámenős arcok, akik a tanitás mellett saját vállalkozásukat is működtetik. A vaskos tankönyvek mellett sok-sok aktuális cikket, hiranyagot olvasunk, tanulságos esettanunulmányokat elemzünk. Sok korábbi személyes élményem, tapasztalatom felidéződik ilyenkor bennem, érzem, hogy van már mögöttem jópár év, amit különböző poziciókban és felelősségekkel töltöttem.

A mostani órám azért is nagyszerű, mert a tanult, olvasott anyagot azonnal átültetjük a gyakorlatba. Több hete mindenki az osztályban blogot vezet: napi szinten kell rövid jelentést adnunk, hogyan láttuk aznap a vezetői modelleket és deficiniciókat a saját életünkben megvalósulni. Szóval most blogolás terén kicsit túlkapásaim vannak, immár három helyen és témában posztolok.
A blogirás mellett filmeken teszteljük, hogy felismerjük e a vezetői szerepeket, tipusokat, konfliktushelyzeteket és azok megoldása. Sőt, egy filmet kell elemeznünk a vizsgán, ahol szimultán nézzük a mozit és közben a billentyűzeten gyártjuk az irományt.
A vezetés órám eredményeként saját személyes fejlődési tervet kell készitenünk. Ehhez kiindulásul megcsináltunk négy komplett személyiségtesztet. A saját eredményeinket egy szakavatott coach-csal beszéljük át, majd pedig a hiányosságok, gyengeségek megerősitésére fekszünk rá.
Izgalmas, nemde?
Javasolnám minden cégnél a fenti személyes fókuszú fejlesztési tervek elkészitését. Jobban ismernék magunkat, a kollégákat, jobban tudnánk a feladatokhoz és helyzetekhez alkalmazkodni.
Zárásul egy nagyon biztató gondolat: a vezetői képességek 7o százaléka tanulással fejleszthető, szóval nem kell vezetőnek születni, azzá válni viszont kihivás!


2011. október 16., vasárnap

Citromos finomságok

A hétvégén újra hatalomba vettem a konyhát. Édességre vágytam, de valahogy elegem volt a túl édes, émelyitő süteményekből. Ekkor jött az ötlet: készüljön valami citromos finomság, az édes és mégsem émelyitő, hanem inkább frissitő!

A múlt hétvégén jártunk a Pine Tree Barn-ban, beszámoltam róla hogy milyen hihetetlenül finom a Citromos Muffinjuk (lemon crumb muffin). A legnagyobb meglepetés, hogy a recept fent van a weblapjukon, igy már csak meg kellett sütni! Az adagot próbáltam 12 db-os muffinformára redukálni, nagyjából sikerült. Vigyázat, mert ezek a muffinok hatalmasra növekednek a sütőben, s összeérnek a tetején. Az én tésztám annyira túlcsordult, hogy a tűzriasztó is bekapcsolt a sütő alájára csöpögő tésztától...
Szóval a recept:
1 csésze olvasztott vaj (kb 15dkg)
1 csésze tejföl
4 tojás
1 evőkanál citromlé
2 citrom összeturmixolva
2 csésze cukor
3 csésze liszt
1 sütőpor
kevés só
A tésztát összekeverve a tepsibe tesszük, a tetejére jön a citromos máz.
1/4 csésze cukor
1/4 csésze citromlé
2o perc alatt előmelegitett sütőben készre sütjük.

A másik recept sokkal egyszerűbb, Lusták Citromtortája a neve. Nem az otthon ismert magas, krémes citromtortára kell gondolni. Az itteni változat lapos, piteszerű. Az elkészitése is egyszerűbb: a hozzávalókat egy turmixgépbe tesszük, s jól összekeverjük. A kész tésztát forró sütőben 4o perc alatt sütjük készre. 8 szelet készül belőle. S a hozzávalók:
1 egész citrom héjastul
1/2 csésze cukor
15 dkg vaj
1 csomag vanilia
4 tojás

Jó étvágyat! Vigyázat, nem fog sokáig maradni belőle...

Blog-megújulás

Másfél éve blogolok, igy éppen rám fért egy kis frissités, megújulás. Na nem kell forradalmi újdonságokra gondolni, de bővitettem néhány elemmel az oldalamat. Ha kiváncsi vagy, nézd meg a bal oldali menüt. Milyen változást érzékelsz?

Elárulom: kereső funkciót helyeztem itt el, no meg láthatóak a bejegyzéseim cimkefelhője. Ez egy amolyan statisztika az oldalon lévő témákról. A legtöbbet Amerikáról irok, minél nagyobb a cimke betűje, annál több bejegyzést találsz róla. Az egyes cimkékre kattintva pedig a téma bejegyzéseit találod. Érdekes, nem?
Kitettem az oldalra az általam kedvelt blogokat is. Irtam már róluk, jó őket figyelemmel követni. A Szilva gasztroblogja jól követi a szezonális gyümölcsöket és zöldségeket, megtaláljuk itt a hagyományos, nagymamarecept alapján készült rétest és a kreativ, modern vaniliás paradicsomlekvárt is. Panyizsuzsi oldala igazán mai, nőies blog. Az üvegékszer-készitő anyuka kreativitása végtelen, legutóbb épp a műhelyének felújitását mutatta be, a képek magukért beszélnek. A videkielet.hu uj felfedezesem, a Balaton-felvidék vidékén történő eseményeket, hagyományokat mutatja be közvetlen, kedves formában.

S a végére hagytam a legfontosabbat: elindult a vendégházuk blogja. Rég terveztem, most szakitottam rá időt. A http://www.mandokivendeghaz.blogspot.com/ igy a masik blogom. Persze nem fogom elhanyagolni az oboriskát, de most kicsit a vendégház online megjelenésivel fogok foglalkozni. Jó teszt ez online marketingből, meglátjuk milyen látogatottságot, figyelmet tudunk elérni vele! Ha tetszik, légy követője a Vendégház blogjának is.

2011. október 13., csütörtök

Vidéken Amerikában

Mielőtt Amerikába jöttem a filmek, sztárok és hirek alapján arra számitottam, hogy itt minden hatalmas és nyüzsgő, hogy minden város felhőkarcolókból áll, s az utak megszámlálhatatlan sávjain egymást érik az autók. Immár itt élek, jártam számos államban és nagyvárosban, s megállapitottam, hogy nincs is olyan sok metropolisz... Ha megnézzük az USA térképét, az 5o állam felében nincs is igazi nagyváros, csak pár százezres városok vannak felhőkarcolók és tömeg nélkül. Az egymást érő autók képe sem igaz mindenütt: a legtöbb országúton nincsenek dugók, sőt vannak utak, ahol alig jár valaki. Akkor hol is élnek az amerikaiak?

Jelentem: az amerikaiak többsége vidéken él! Itt nem jellemző az egyközpontúság, nyomas sincs a Budapesthez hasonló koncentráltságnak. Vannak nagyvárosok és városok, meg még több kisebb település azok vonzáskörzetében. Itt minden települést városnak hivnak: town, township, city, a falu (village) szót nem ismerik. Ennek ellenére igenis sokfelé lehet barátságos falusi utcákat, elszórt tanyákat találni. A vidéki házakhoz hatalmas kert tartozik, a kertités néküli rét határait talán maga a tulajdonos sem mindig tudja. Ez a vidék azonban eltér az Európában megszokottól: a legtöbb helyen nincsenek háziállatok, s nincs zöldségeskert sem. Háziállatokat és művelt kertet a farmokon találunk. Ezeket már messziről lehet látni, legtöbbször egy magas fémtorony-szerű gabonatároló vagy tejcsarnok áll az épületek mellett. Kedvenceim a piros szinű csűrök a toronnyal, hasonló látható a képen fent.

A múlt héten egy csodás vidéki tanyán, farmon jártam. Itt nemzedékek óta művelik a földet, vagyis ez nem egy tipikus vidéki ház, hanem egy valóban működő farm. A tulajdonosok pár évtizede a nehéz földműves munka helyett fenyőfákat kezdtek ültetni, s karácsonyfaként árulni. A gazdasszony kis üzletet nyitott, ahol eleinte ajándékokat, később kézműves bútorokat árusitott, majd ez kiegészült egy kis üditővel és szendviccsel. Ma a környék legkedveltebb éttermét találjuk itt, ahol ebédidőben majd egy órát kell szabad asztalra várni, ám a várakozás sem telik tétlenül, hiszen be sem tudjuk járni a régi csűrben kialakitott háromszintes üzletet. A neve is találó: Pine Tree Barn, vagyis Fenyőfa Csűr.
Az étterem által kinált frissen készült finomságokról nem is beszélek. Messziről hiresek a leveseik (pedig Amerikában nem szokás levest enni), s a citromos muffinjuk.
Valami hasonlóról álmodnék én is... Étterem, ajándékbolt, egész évben karácsonyi hangulat. A vendégházunk sem csak szálláshelynek készült, vannak karácsonyfa-fenyőink és számtalan üzleti ötletünk nekünk is...

A farmélményem után még egy vidéki megjegyzés. Több magazin is rangsorolja a legélhetőbb vidéki városokat. Értékelik, hogy mennyire olcsó egyes helyeken az élet, a gyerekek iskoláztatása, mennyiért lehet házat venni, s hogy milyen kereseti lehetőségek és munkák várnak a betelepülőkre. Több ilyen rangsorról is olvastam mostanában, s nagy meglepetésemre több ohiói városka is szerepel a legjobbak között! A Money magazinban harmadik helyen szerepelt Solon, épp a szomszédos városunk! A Forbes magazin top 1o listáján három ohiói település is szerepel, sőt a listavezető Sandunsky egy órányira van Clevelandtől az Erie-tó partján! Szóval jó itt élni. Jó vidéken élni. A mellékelt szines őszi kép pedig valóban ilyen, vagy még szebb élőben!

Milyen a mennyország? 2.

Ha visszanézek, akkor az egyik legelső bejegyzésem a bloggolásom kezdetén egy könyvélményemet és egy filmet összegez, mindkettő a túlvilággal, a mennyországgal foglalkozott. Eltelt több mint egy év azóta, s újra porondra került a téma, egy itteni, az amerikai iskolákban ajánlott regény kapcsán.

Mitch Albom könyve a The five people you meet in heaven (Öt találkozás a mennyországban) egy rövid mű. Főhőse Eddie, akinek tragikus halálával kezdődik a történet. A halálát követően öt számára ismerős vagy éppen ismeretlen immár túlvilági személlyet találkozik. A találkozások és beszélgetések múltbéli élményeit idéik fel, s a személyek segitenek megérteni korábbi sérelmeit, fájdalmait, kapcsolatait és döntéseit. A regény keretét egy tengerparti vidám park adja, itt él és itt dolgozik Eddie, s itt is éri a halál. Érdekes, groteszk igy a kép, ahol a hullámvasutak, a boldogan játszó gyerekek és az idős, rokkant, s immár halott főhős egyaránt jelen vannak. Mi célra élünk a világon? S mi az amit csak a halálunkkal értünk majd meg? Persze ez a könyv sem ad tökéletesen és alapos választ, de segit a gondolkodásban.

A könyv szomorú apropója számomra, hogy az elmúlt hetekben több ismerős is eltávozott a túlvilágra. Az igazán fájdalmas, hogy ketten közülük önkezükkel vetettek véget az életüknek. Vajon dönthetünk-e életünkről és halálunkról? Mire számithatnak ők a halál után? S milyen az élet azoknak, akik itt maradnak nélkülük?

2011. október 9., vasárnap

Terézanyu a héten 2.

Legutóbbi Terézanyu szerepem még odahaza Magyarországon volt. Úgy látszik egy vérbeli Terézanya a Tengerentúlon sem tud elszakadni a szerepétől. Vicces, hogy a névadó könyv folytatásában a főhős is Amerikába megy...

Lássuk milyen kihivásoknak tett eleget a héten hősünk a tenger innenső oldalán.
1. A szülő- és anyapótló: egy négygyermekes családban néha előfordul, hogy éppen nincs annyi felnőtt, ahány felé a gyerkőcökkel kellene szaladni. Hogyan szakadjon a két szülő (mert ugye szülőből a legjobb esetben is csak kettő van) annyi felé (jelen esetben négy), ahány gyerek van??? A megoldás egy beugró anyapótlék, a szomszéd, a sitter, vagy éppen a házban lakó vendégdiák (vagyis én). Beugró anyaként én voltam aki hajnalban ébresztettem, majd ágyból kirángattam, szendvicset csomagoltam, leckekönyvet aláirtam, majd iskolába inditottam kettőt a négyből. Első nap kapkodva, megkésve, alig reggelizve, majd másodszor már gyakorlottan, időben ébredve és pongyolában ráérősen élvezve a felelősségteljes szülő szerepét.
2. A társalkodó- és gondozónő: nem titok, már irtam is róla, hogy van egy nénim. Főszabály szerint heti egyszer látogatom, de az utóbbi időben igencsak elszaporodtak az orvosi problémái és rosszullétei, igy például az elmúlt héten négyszer is jártam nála. A kötelező feladataim mellett (takaritás, mosás, bevásárlás, gyógyszerbeszerzés, posta, oxigéncsere, autóval fuvarozás és egyebek) immár én szervizelem az autóját (a szerelők épp ezért a saját kocsimat némi kedvezménnyel vállalják, erről majd később), ültetem a virágait, vagy éppen kirándulni viszem. Amolyan nagymami ő nekem: van amire ő tanit, van sok szép hely amit ő mutat meg nekem (igy nemcsak ő, hanem én is kirándulok), s van amiben viszont csak rám számithat. Épp a héten volt egy életmentő mutatványom: ha nem megyek hozzá egyik reggel a megszokottól eltérő időben, akkor nincs aki észre vegye, hogy levegő hijján nem sokáig birja szegény...
3. A fuvaros: erre nem találtam jobb szót. Csóri magyar diákok kirándulni mennének jeligére nem sok jelentkező érkezett. A nem sok közt voltam én, a szintén csóri magyar diák, de autója van kategória győztese. S nyertem egy 5 órás út helyett egy 7 órásat oda, no meg egy 9 órásat vissza. Ezen a téren a Terézanyu nagyon tiltakozik, reméli nem kerül sor hasonlóra a jövőben. Ő és autója igencsak rozsdásodnak...
4. A beszerző: szükséged van valamire, de nem tudod hol lehet olcsón beszerezni? Vagy csak kölcsön kellene egy alkalomra? Terézanyu megoldja. Igy kerit kölcsönbe táborozó felszerelést (értsd sátor, hálózsák, esőköpeny, pokróc), vagy éppen kideriti honnan lehet az ultraérzékeny és antiallergén sampont, szappant, akármit beszerezni.
5. A konyhatündér: a hirtelen nagycsaládossá vált hősünk gyakran találkozik a "tele a hűtő alapanyaggal, de nincs aki megfőzze" jelenséggel. Ilyenkor egy gyenge reggeli vagy esti pillanatában átveszi a konyha fölött az irányitást, s meg sem áll addig, amig minimum tiz főnek valami ehető étket kreál. Az arányokkal még vannak problémái: előfordul, hogy valami egy étkezésre alig elég, de volt, hogy négy napig ették a túróscsuszát.

Szóval Terézanyu él, túlél, átél, megél. S valamikor visszatér.

Indián nyár

Kiskoromban sosem értettem mit jelent az indián nyár. Biztos valami misztikus, sejtelems dolog. Aztán megértettem a vénasszonyok nyara fogalmát, nyárutó, őszelő, amikor még melegen süt a nap. Mostan inkább az indián nyárra szavaznék, főleg hogy szinte testközelben vagyok az indiánoktól...

Az idei ősz nem annyira meleg és napos mint a tavalyi. Az első amerikai őszöm elkápráztatott ezernyi szinével és hosszúra nyúlt napos heteivel. Idén többet esett az eső, s igen korán, már szeptemberben hűvös, fázós estéink voltak. Viszont az elmúlt héten mégis megmutatta magát a melengető ősz.
Tavaly már irtam az itteni hihetetlen szinorgiáról. Autózom az úton és szó szerint tátva marad a szám. Az út melletti erdők zöldje, világitó napsárgája, meleg narancsszine és pikáns vöröse a szemnek már-már felfoghatatlan kihivást jelent. Ráadásul ha süt a nap és kék az ég valami giccses képnek gondolnám a valóságot az orrom előtt. Ilyenkor legszivesebben felhivnék valakit, hogy megpróbáljak szavakkal elmondani a lehetetlent. Ezt látni kell.
Kiszállok az autóból és a házunk előtt a lágyan lengedező szél az arcomra hullajtja a napsárga leveleket. Hull az elsárgult levél... s mégis valami annyira élő fénye és pozitiv üzenete van.
A hétvégén a fényképező masinámat is magammal vittem, de az elkészült képek mégsem adják vissza a valóságot. Azért mellékelek pár illusztrációt.

Gondolkodtam azon, hogyan lehetne a magyar őszt is megszinesiteni. Azt hiszem, hazatértem után ültetek egy juharfát, s reménykedem hogy szines leveleivel elhozza majd az amerikai őszök hihetetlen szinvilágát. Addig meg ámulok és bámulok ideát, s reménykedem, hogy minél később jön meg a tál végtelen fehére.

Ragadós

A sok kötelező egyetemi olvasmány mellett ha nehezen is, de időt szakitok más könyvekre, olvasmányokra is. A legutóbb egy sikerkönyvet végeztem ki, Made to Stick a cime, s azt a kérdéskört járja körül, hogy mitől ragad meg valami (jelen esetben egy termék vagy márka) az emberek fejében.

A szerzőpáros alapos kutatásának eredményeképpen egy egyszerű modelt vázoltak: a SUCCESS (magyarul siker) betűi a model egy-egy alapkövét rejtik. Lássuk ezeket röviden.

1. S, vagyis simple,egyszerű. Kommunikálj keveset, egyszerűen. Ha lehet egyetlen fontos üzeneted legyen, amit maximum három elem támaszt alá.
2. U, vagyis unexpected, váratlan. A váratlan dolgok felhivják magukra a figyelmet (ez az egyszerűbb), viszont a figyelmet hosszabb távon fent is kell tartani (ez már nehezebb feladat). Figyelemfelkeltésre alkalmas, ha a megszokottól eltérő dolgot használunk, a fenntartáshoz viszont változás, valami misztikum szükséges. Dobj fel egy kérdést, ami gondolkodásra készteti a közönséget, majd válaszold meg (vagyis nem kijelentünk, tényeket közlünk, hanem kérdéssel aktivitásra buzditjuk a hallgatót).
3. C, vagyis concret, konkért. Kutatások bizonyitják, hogy az emberek könnyebben megjegyeznek konkrét dolgokat, mint absztrakt jelenségeket.
4. C, vagyis credible, megbizható. A megbizhatóságot egy referencia személy vagy intézet tudja erősiteni. Használhatunk statisztikákat, de csak az üzenetünkkel szoros, konkrét formában.
5. E, vagyis emotional, érzelmi. Az emberek érzelmét kell megmozgatni, hogy ne is gondolkodjanak, hanem tudatalattijukkal csak cselekedjenek (az üzenetünk hatására).
6. S, vagyis stories, történetek. Az érdekes történetekre jobban figyelnek (konkrét, érzelmeket mozgat, megbizható, hiszen egy referenciaszemély közvetiti), s ráadásul tudást, bölcsességet ad, inspirál.

A hat SUCCES tényező után a könyv végén lehull a lepel a model lényegéről. A szerzők bemutatják, hogy ezek a kommunikációs elemek hogyan befolyásolják a döntéseineket.
1. figyelemfelkeltés
2. megértés és emlékezés
3. egyetértés és hit
4. gondoskodás
5. cselekvés
6. megragadás

Még egy megjegyzés a könyv boritójához: a képen is látszik, hogy a boritón is van egy ragasztószalag. Próbáltam leszedni, nem ment. Ragadós.

Almaszezon

Nemrég épp arról irtam, hogy mindent elleptek a tökök a tenger innenső oldalán. A mostani hétvégém viszont egy másik őszi gyümölcs, az alma jegyében telt.

Anyukámtól folyamatosan kapom a hireket az otthoni történésékről. Ilyenkor, ősszel egymást követi a szilvaszedés és lekvárfőzés, a szüretelés, az almaszedés, meg a tengeritörés. Amig otthon voltam nyomasztó volt ez a sok kerti munka, aztán budapesti városlakóként szinte felüdülés volt egy-egy hétvégére hazatérni, s almát szedni egész álló nap. Amerikában valahogy nincs hagyománya a háztáji veteményezésnek, sehol sem látni gyümölcsöktől roskadó fákat a kertekben. Rá kellett jönnöm, hogy hiányzik a kert, a az őszi gyümölcs friss illata, az hogy mindig van valami aktuális finomság a kertben.

Ebbéli hiányomat orvosolandó a hétvégén egy valódi amerikai farmon jártunk, ahol percek alatt tele szedtük a nekünk szánt szatyrokat friss piros és zöld almákkal. A magyaros virtushoz tartozik, hogy a zacskókba elvileg 11-15 font gyümölcs fért, de mi ehhez képest 17-18 fontot sűritettünk bele... Kellett is a finom alma, hiszen csorgott a nyálam egy kis otthoni almássüti vagy almakompót után. Hazatérve nem is vártam sokáig, hanem kedvenc gasztrobloggerem s jóbarátném Szilva tuti almareceptjeiből válogattam. Jelentem az ő Gyors almássütije igen gyorsan ekészült, s teljes kiőrlésű liszttel, s négy mosolygó amerikai almával is igen finom lett. Olyannyira, hogy a süti egy napot sem élt túl, oly gyorsan elfogyott, igy kénytelen leszek újra nekilátni a sütésnek.
Ha esetleg kipróbálnátok néhány almás finomságot, lentebb Szilva linjei.

http://szilvaszemmel.blogspot.com/2011/10/gyors-almas-suti.html

http://szilvaszemmel.blogspot.com/2011/09/bundaba-bujtatott-almakarikak.html

2011. október 6., csütörtök

Caro Emerald

Rég nem kaptam igazán jó zenéket, de most egyik ismerős egy nekem való előadóval ismertetett meg.
Caro Emerald érdekes modern jazz-t, swinget énekel. Engem a stilusa, a számok pozitiv hangulata a régi kedvencemre, a De Phazzre emlékeztet. Nem is ragozom tovább, a zenék többet mondanak ezer szónál.
Ja, még egy megjegyzés: ezek a zenék tökéletesen passzolnak a Barátok bejegyzésem dámás fotójához. Lányok, irány a Riviéra luxussétányai, kikötői!

Ékszerek


Úgy kezdődött, hogy születésem után kaptam egy fülbevalót. Egyszerű arany kék kövekkel, minden második lánynak ilyen volt akkortájt. Ez a fülbevaló ki sem került a fülemből úgy 13 éves koromig: akkor konfirmációmra kaptam egy "nagylányos" ékszert. Pár évig nem is cseréltem le. Bár volt nyaklácom, karkötőm, gyűrűim, a fülbevalón kivül nem hordtam mást. Aztán felfedeztem, hogy az arany ékszereken kivül más is van a világon. Igy szépen lassan áttértem az ezüstre, fülbevaló, lánc, karkötő, ami kell. Majd a természetes kövekből és ásványokból készült csodákat kezdtem beszerezni: borostyánt, ametiszt, korallt. S elérkeztem a már nem is nemesfém, nem is féldrágakő bizsukhoz!

Sokáig tiltakoztam a mindenféle gagyi, csillogó és hivalkodó ékszer ellen. Aztán rájöttem, hogy a mutatós darabokkal ugyanazt a ruhát többféleképpen is lehet hordani. Szereztem hosszú nyakláncokat, szines karkötőket, s fülbevalót szinte minden szinben. Egy fióknyi kincs gyűlt össze egyhamar...


S legújabb felfedezésem, hogy ezeket az ékszercsodákat én is el tudom késziteni! Nem vagyok az a gyöngyfűzögetős tipus, de nagyon hiányzott már valami kreativ tevékenység. Betévedtem egy hatalmas kreativ üzletbe, ahol láss csodát a gyöngyök épp akciós áron voltak. Alig tudtam választani a sok kincsből. Az első alkotásaim egyike látható a képen, ezektől az érdekes szinvilágú kerámia-gyöngyöktől valahogy nem tudtam elszakadni. Remélem nem is szakadnak el egyhamar...
Szóval, vigyázat, jövök! Bár még a gyémántokat nem fedeztem fel eddig..

2011. október 3., hétfő

Pumpkin

Pumpkin, vagyis sütőtök. Most ennek van a szezonja. A házak bejáratát a legtöbb helyen szines krizanténok, madárijjesztők, no meg hatalmas narancssárga tökök diszitik.

Az amerikaiak szeretnek dekorálni, főleg ilyenkor, Halloween előtt a leggazdagabb a választék. Az üzletekben már most akciós a tök mintás abrosz, tányér, ablakdisz, vagy éppen jelmez. A tök élénk narancs szine élő szinfoltot varázsol bárhová.

A dekor mellett idén arra lettem figyelmes, hogy a legtöbb étteremben és kávézóban kinálnak valami "tökös" finomságot. A pumpkin pie, vagy sütőtökös pite hagyományos hálaadási étel. Egyszerű pite pürés, édes tökkrémmel. A kávézók egymással versenyezve kinálják a forró, habos, sütőtökös izű kávéfinomságaikat: van pumpkin latte, cappuccino, sőt pumpkin turmixot is kérhetünk!

A hatalmas választékban elmerülve azért nekem az otthoni sütőtök ize jut eszembe (no meg jelenik meg az ize a szamban...). Itt a hagyományos sült tököt nem igazán eszik, nem is lehet jófajta tököt kapni hozzá. No meg eszembe jut, mikor pár éve otthon sütőtök-krémlevest próbáltam varázsolni. Az egész konyha tökreszelékes volt a munkálatok közben, a végén elkészült a nagy mű, amiről csak azt nem tudtam eldönteni, hogy a leves édes vagy éppen sós kategóriába tartozik-e....

Ha valakinek esetleg kedve van a sütéshez, a lenti linken kipróbálhatja a hagyományos pumpkin pie receptjét. Jó étvágyat hozzá!

www.joyofbaking.com/pumpkinpie.html

Chicago

Chicagoban jártam a hétvégén! Egy éve nem sikerült eljutnom ide, nagy fájdalmamra. Azóta készültem a Városba, amit látni kell - ahol mindig zajlik az élet, s amelynek a felhőkarcolóit oly sok filmben láttuk már. Látni akartam, hogy Chicago valójában Csikágó-e, vagy egészen más, mint amilyennek a hire alapján gondoljuk.







Chicago elvileg (erről a későbbiekben irok) nincs messze Clevelandtől, 5 óra alatt oda lehet jutni autóval. Nyugatnak indulva átszeljük Ohio észak-nyugati részét, majd Indiana állam északi határán haladunk a Michigen-tó partjára, Illinois állam legnagyobb városába. Chicago egyébként az USA 3. legnagyobb városa, a Midwest (Középnyugat) legforgalmasabb városa hatalmas reptereivel, úthálózatával, irodaházaival.




A város felé közeledve nagyon hasonló a kép Torontohoz: végtelen tó partján számtalan égbe nyúló ezüstös-fémes felhőkarcoló, kétszer öt sávos utak, alagutak, hidak. A hasonlóság azonban nem érvényes a továbbiakban: az autóból kiszállva, a város utcáit járva hamar megérezzük ennek a helynek a lelkét (amit annyira hiányoltunk Torontoban). Rend, tisztaság, jól szervezett közlekedés (magasvasút, metró stb), egymásra odafigyelő gyalogosok, s gondozott virágágyások teszik emberivé és élhetővé ezt a várost.




Egy szűk napunk volt bejárni, megismerni, megérezni. Mentünk is szünet nélkül. Itt is merőlegesek az utcák, középen a pénzügyi központ legoszerű égbe szökő épületei helyezkednek el. A szűk utcákon a közlekedést úgy oldották meg, hogy az autóút feletti hidra vezették a vasuti forgalmat. Érdekes látvány a távoli keresztutcákon az égben szaladó vasút. Zajos, de praktikus és gyors.





A város az 187o-es években porig égett. Azt követően teljesen újjáépitették, itt húzták fel az első, akkor rekordnak számitó 12 émeletes felhőkarcolót. A hatalmas toronyházaknak is van stilusuk: kedveltek a neogót bejáratok, és ablakfülkék az alsóbb szinteken, de van angolszász stilusú, szecessziós-art deco, vagy éppen több stilust keverő posztmodern. Volt alkalmunk bekukkantani az egyik városi könyvtár épületébe. Meglepetésünkre odabent fény, világos, stilusos bútorok és terek fogadtak. Az amerikai szokástól eltérően itt úgy látszik még az épületek is emberközpontúak: van ablakuk!




A Michigen-tó partján hatalmas parkok, sétányok, öblök vannak. Mi a Millenium Parkot jártuk be, itt van több hatalmas szabadtéri szinpad, s Chicago egyik újkeletű, népszerű látnivalója "tükrös babszem". Ez egy hatalmas, egész épületnyi szobor, melynek formája egy babszemre hasonlit, felületét pedig ezüstös tükör boritja. Nagyon mókás, állandóan változó tükröződések jönnek igy létre. A tóparton kikötő és egy vidámpark, lentebb homokos strand. Hiába, Chicago tényleg élhető, multifunkcionális hely.




A belső utcák között van néhány igen forgalmas. A Michigen Avenue-n elegáns hotelek, éttermek és luxusüzletek sorakoznak. A tehetősebbek hatalmas bevásárlószatyrokkal laviroznak, a kevésbé tehetősek - mint mi - beérik a kirakatok csillogásával. Az éttermekbe nem egyszerű a bejutás: több helyen az utcán kigyóznak a sorok. Mi a speciális chicagoi pizzat, az ún. "deep dish"-t (talán serpenyősnek forditanám) változatot kóstoluk meg. Ezt több személyre készitik, egy kör alakú fém tálban sütik meg az igen vastag, kalács-szerű tésztába töltött sajtot, kolbászt, paradicsomszószt. Nyammm.... Recept lentebb.




A várost átszeli a Chicago folyó. A folyón kirándulóhajók, a viz fölött kovácsolt fémhidak, némelyik a gyalogosoknak van fenntartva, a legtöbben autók, s a magasvasút suhan.



Nem szóltam még utunk apropójáról. Hát persze, hogy magyar rendezvényre mentünk! Most tartották a chicagói magyarok szüreti mulatságukat. A katolikus Szent István templom alagsorában található rendezvényteremben több mint száz magyar gyült össze. Volt finom étek (pörkölt galuskával), itóka (magyar borok!), no meg jóféle talpalávaló (amolyan egyszemélyes lakodalmi zenekar). A helyiek bemutatták népzenei és néptánctudásukat: a lányok üveges tánca igencsak elismerést érdemel, a fiúk "csapásolós" koreográfiája pedig még a nézőket is megizzasztotta.




A magyar mulatság után mi azért megnéztük, hogyan mulat a chicágói amerikai. A város nemcsak nappal, de éjjel is forgalmas. Limuzinok az utakon, ultramini ruhában a lányok, szombat esti láz. Az első kiszemelt célállomásra nem jutottunk be, igy egy kevésbé népszerű, de tipikus amerikai pub-ba mentünk. Az itteni kocsmákban a falakon kivetitők, a hangszórókból zene üvölt, a pultoknál söröző fiatalok. Az amerikaiak nem igazán szoktak táncolni, inkább a sörösüvegbe kapaszkodva próbálnak egymással kommunikálni (már amennyire az üvöltő zene mellett lehet). A magyarok ezzel szemben a parkettre pördülnek, s a 8o-as évek slágereire ropják, amig birják...


S hogy Chicago olyan-e, amilyennek gondoltuk? Hát nem. Sokkal jobb annál. A gengsztervárosnak nyoma sincs, helyette egy szines, lüktető, rendezett várost talátunk, ahol van munka, kultura, ahol lehet és jó élni. Azért jónéhány film képei felderengtek az utcákon: a Chicago musicelfilmben szereplő szinház épp látszik a csoportképünkön, voltunk a Ház a tónál filmben szereplő téren, kerestük a Vészhelyzet kórházépületét... s még sorolhatnám.



Hát ennyi fért a chicágói hétvégénkbe. S akkor lássuk, miért is van a valóságban oly távol ez a város. Ha nem egyedül, hanem több diáktársaddal utazol, akik ráadásul a szélrózsa több irányából szeretnének a kiszemelt célpontba jutni, akkor valószinűleg az útvonaltervező által ajánlott legrövidebb és leggyorsabb út nem fog működni. Igy lesz az 5 órából 8,5 vagy még több. Ráadásul, ha a többieknek autójuk sincs, akkor az autós útitárs (mármint én) futja a legtöbb kört. Hurrá. Azért jó volt.






A végére a fini pizza recept: