A következő címkéjű bejegyzések mutatása: John Carroll University. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: John Carroll University. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. június 2., szombat

George Town, de most Malajziában

Jártam az amerikai Georgetownban, ami Washington D.C. külvárosa és egyetemváros. Biztosan van ilyen nevű város Angliában és Ausztráliában is, de hogy Malajziába hogy kerül ez a név? Elárulom.


A brit gyarmatosítók Penang szigetére helyezték az egyik régiós központjukat. Ez a sziget Malajzia északnyugati részén található, nem messze a thai határtól. A sziget azért stratégiai fontosságú, mert itt vezet az a csatorna, amin keresztül a hajók Indiát és Kínát összekötötték már a középkorban, s mindmáig fontos ennek a helynek a szerepe a világkereskedelemben.

 

George Town így angol nevet kapott. Ráadásul pár éve UNESCO Világörökség része! Malajziában két város áll oltalom alatt, a másik Melakka, ott is jártunk! Mindkettő a történelme, a gazdag építészete és a sokszínű lakossága miatt kapta meg ezt a védettséget. Amikor képeket láttam a városról az utazás előtt, tudtam, hogy ezt látnom kell. Ott töltöttünk 4 napot, de tudom, hogy ide még vissza fogunk jönni!


A városban kb. 200 ezer fő él, messziről látszódnak a toronyházai, amik kb. 40 szintesek, a legmagasabb 60 emelet. A toronyházak tövében viszont ott az óváros, egy-kétszintes régi házaival, keskeny utcáival, bazársoraival.



A felfedezőtúrát a parton kezdtük. Itt található két régi kormányzati épület, amit még a britek építettek. Óriás zöld park, s persze egy erőd, a Fort Cornwallis (még egy angol név), ahol ágyúsor figyeli a vizet. A közelben Viktória királynő uralkodásának jubileumára emeltek egy óratornyot. Eddig akár valamelyik történelmi angol városban is érezhetnénk magunkat. De ha tovább megyünk a parton, a kompkikötő közelében kezdődnek a kínai halászfalvak, ez már valóban Ázsiára utal.



Clan Jetties a neve a cölöpökre épített faházakból és deszkautcákból álló résznek. Ez már Kína! Itt találjuk a legolcsóbb turistáknak készült szuveníreket. A főbejártatnál természetesen kínai szentély, vörös lampionok. Az utcasor végén kikötő és egy másik templom. Máig kisebb halászcsónakokat használnak.









A parti cölöpvárosból a "szárazföldi" Little China részbe érünk. Itt a környező utcákat üzletek, éttermek, galériák szegélyezik, kínai feliratok, ízek, arcok. sziget kínai lakosságát Baba Nyonya-nak nevezik, ami egy maláj-kínai "népcsoport", öltözetükben keveredik az ősi kínai és az átvett helyi, ételeik, szokásaik is vegyesek.
 








És észrevétlenül már át is érünk Little India városrészbe, ahol az utcán hangosan szól a bollywoodi zene, szárit árusító üzletek és indiai kifőzdék jönnek. Mi pedig pár órára Indiában járunk, ahol szárit próbálunk, csilivili ékszereket nézünk, vásárolunk, s persze indiait eszünk. Itt már hindu templomok vannak, színes ember-állat istenekkel, virág,fonatokkal.





 S ne feledjük, hogy azért Malajziában vagyunk, s bár a sziget lakossága többségében kínai (70%!), azért vannak muszlim malájok. Napjában többször hallhattuk az imára hívó hangot, s több mecset mellett elhaladtunk.







A keresztény templomokról nem tudtam képet készíteni. Az autóból többször is láttuk a metodista, baptista, adventista, vagy éppen lutheránus templomokat, melyek stílusa is a korábbi korokat idézi.


2014. május 13., kedd

A világ és ami mögötte van

Daniel J. Boorstin írásaival még amerikai tanulmányaim során találkoztam. Médiaetika órán foglalkoztunk a műveivel, hiszen ő amerikaiként nagyon kritikusan látta a média térnyerését, a celebkultúra hódítását.

Most két művét tanulmányoztam át. The Americans egy három részes sorozat tagja, az amerikai történelem és kultúra fejlődését írja le. Érdekes, ahogyan párhuzamba állítja az Újvilág meghódítását Európával, az angolszász történelemmel és annak hagyományaival. Leírja, hogyan alakultak ki bizonyos amerikai szokások, az üzleti hagyományok (pl. a businessman - üzletember szó is innen ered), hogyan hatott az angol nyelvre az úttörő szellemiség, miben mások az amerikaiak, mint az európaiak.

A másik műve a The Image. Pseudo-events in America címre hallgat. Nekem kommunikációs szempontból fontos ez a mű, hiszen körüljárja a celebkultúra kialakulásának eredetét. A pseudó-események azok a történések, amelyek a való világban történnek, de nem valódi történések. Létrejöttüket mások manipulálják, újságírók, politikusok, PR-szakemberek, akik ezekkel a történésekkel és a róluk írott hírekkel elérik, hogy az emberek milyen témákkal foglalkozzanak, miről beszéljenek, mit gondoljanak.

Saját magunk által kreált történések ezek, melyek hatással vannak az értékrendünkre és kultúránkra. Elérjük velük, hogy a világot nem Isten teremtményeként értelmezzük, hanem a saját teremtményünknek gondoljuk még Istent is.

Ezt a művet 1962-ben írta Boorstin, s 50 év elteltével is csak ezekről a problémákról, megoldatlan kérdésekről

2013. november 5., kedd

Adományt gyűjtöttünk

Mostanában adományt gyűjtök és adományozok. Épp az ezt megelőző bejegyzésemben irtam festőművész barátom kampányáról, s közben szépen el is indult az adakozás az ő oldalán. Október 24-én, egy nappal a 23-i ünnepnap után pedig a CTP-nek gyűjtöttünk adományt, az immár hagyományos Adománygyűjtő Estünkön.


Sokan nem értik körülöttem, miért jó nekem, hogy minimum heti egy, de inkább két estém szabadidő helyett mindenféle önkéntes tennivalóval töltöm. Egyik kedves barátnőm, Szilvi még be is nevezett egy pályázatra, ahol olyan kommunikációs szakembereket kerestek, akik önkéntes feladatokat is vállalnak. Elég nehéz megmagyarázni az értetlenkedőknek miért jó ez nekem: kevesebb idő jut magamra, többet ülök számitógép előtt és megbeszélésekre járok, ahelyett, hogy a lábamat lógatnám valahol.


Viszont az emlitett Adománygyűjtő Est a bizonyitéka annak, hogy megtérül a befektetett energia. Több, mint 110-en jöttek el, ami csaknem negyedével több a tavalyi résztvevők számánál. S sikerült tisztán több, mint 1 millió forintot gyűjtenünk! Az adományokat az alapitványunk fenntartási költségeire forditjuk.

Maga az est megszervezése sem volt kis feladat. Két szervezője igencsak későn kapott észbe, hogy még mi minden nem készült el. Igy páran bekapcsolódtunk a végére, s sikerült felpörgetni az előkészületeket. Az Est diszvendége Pál Feri atya volt, akinek a méltató beszédét (laudáció) jómagam tartottam. Igazán izgalmas és felemelő érzés volt ennyi ember előtt egy általam is mélyen tisztelt emberről beszélni.


Az Est találkozhattam a többi, korábban végzett CTP-s diákkal, akik mind bizonyitékai annak: érdemes mangalicaként (mármint magyar diákként) a bölények földjére menni (értsd Amerika), hogy aztán hazatérjünk, s tegyük a dolgunkat ott, ahol igazán szükség van rank.

A rendezvényről a CTP saját blogjában olvashattok többet (persze azt a bejegyzést is én irtam:-)
http://ctpinfo.hu/nincs-kategorizalva/iden-is-eredmenyes-volt-adomanygyujto-estunk/

2013. január 28., hétfő

Szabadúszó

Egy ideje szabadon úszom. Na nem a boldogságban, hanem úszom az árral, néha az árral szemben, magamban, vagy másokkal. Szabadúszó lettem.


Ezt a fogalmat akkor értettem meg, mikor egyik osztálytársam büszkén hirdette: ő szabadúszó (freelance) marketing szaki, aki otthonról dolgozik, rugalmas a munkaideje, nincs főnöke és csak olyan ügyfeleket vállal el, akikkel kijön. Valami hasonlót csinálok én is már egy ideje.

Osztálytársamtól nemcsak a fogalmat tanultam meg (na jó, ezt már ismertem korábban is), hanem azt az önbizalomteljes hozzáállást, amivel a munkáját hirdette. Ő szabadúszónak mondta azt, amit én álláskeresőnek, állásnélkülinek (nem munkanélkülinek) mondanék. Hiszen most én is állás nélkül vagyok, álláskereséssel tengetem napjaim, de ez nem jelenti azt, hogy munka nélkül maradtam volna.

Sőt, éppen most  találnak meg olyan projektek és ügyfelek, akikkel elfoglalt munkáséveim vagy tanulmányaim alatt nem igazán tudtam foglalkozni. Összeszámoltam: legalább hét különböző megbizáson dolgozom most, párhuzamosan. Szabadúszóként.

Lássuk a projektjeimet. Igy, hogy összeirom látom csak meg, mennyire sokféle dologban vagyok benne mostanában. A saját egyetememen magyarországi tanulmányutat szervezek, erről már irtam. Az akroni egyetemen egy kémiai kutatás piacra viteléhez adok marketing tanácsot, ez most ezerrel zajlik, ha megvalósul, pénzem is lesz belőle. Egy magyar PhD-dolgozat kutatási eredményeit rendszereztem. Adománygyűjtésben segédkezem a CTP-nek. Marketing és menedzsment tanácsot adok egy volt diáktársam induló vállalkozásához. A clevelandi néptánccsoport jubileumi műsorának kommunikációs feladatait vállaltam el. S már bedolgozom annak a projektnek, ami Washingtonban vár, s rendes, fizetett alkalmazást hoz majd nekem.

A szabadúszás egyszerre jó és rossz is. Szabad lehetek, de van amikor éppen a kötöttségek hiányoznak. Hogy nem kell reggel korán, időre rohannom, nincsenek szigorú határidők, számonkérő főnök stb. De éppen ezért kell jól beosztanom az időmet, saját magamat motiválni, s inspiráló kollégák hiányában ösztönzést nyerni online szakmai hirekből, egy-egy megbeszélésből, vagy könyvből.




2013. január 27., vasárnap

Online marketing és PR

Most egy olyan könyvről számolok be, amit saját magam fedeztem fel, s csak ajánlani tudom a tanáraimnak. A tanulmányaimat, az óráimat nagyon szerettem, viszont felfedeztem néhány nem annyira kifejtett témát, ahol saját magam kezdtem kiképezni magam.

Ennek az "önképzésnek" az egyik eleme ez a könyv, David Meerman Scott tollából The New Rules of Marketing and PR, vagyis a Marketing és a PR új szabályai. A könyv nem másról szól, mint a modern technológia használatáról a marketingben és PR-ban. Hogyan használjuk eredményesen a social médiát, online videókat, mobil applikációkat, blogot, virusmarketinget stb.

Jómagam a saját munkámban és magánéletemben is megéltem, hogy mennyire átalakult körülöttünk a világ. Pár év alatt, sőt, hónapok alatt átalakult, hogyan tartjuk a kapcsolatot egymással, hogyan kommunikálunk, s milyen válaszokat tudunk elérni. Ez a könyv azt mutatja be, hogyan váltsuk a hagyományos kommunikációs eszközökről és marketing ötletekről egy modernebb, technológia- és internetalapú személetmódra. Ez nem csak időben gyorsabb, de sokkal jobb eredményeket is rejt és olcsóbb. Mivel folyamatosan változik, fejlődik ez a terület, a könyv ötleteinél sem állhatunk meg. Folyamatosan képeznünk kell magunkat, sőt versenyt kell futnunk más kollégákkal, versenytárs cégekkel, hogy ki tud még jobb, még hatékonyabb, még gyorsabb eredményt elérni.

Mivel én is ennek a területnek a szakértője akarok lenni, nem árulok el mindent, amire a könyv alapján rájöttem. A könyv fő vezérgondolata az én meglátásom alapján: az internet nem a technológiáról, hanem az emberekről szól. Ha erre rájövünk, ha ezt elfogadjuk, s ennek mentén próbáljuk a kampányainkat, aktivitásainkat alakitani, akkor garantáltan eredményesebbek leszünk. Többször is megéltem azt, amikor egy programozó szaki nem akarta felfogni, hogy a kidolgozás alatt álló kampánynak nem a műszaki-technikai vivmányokról kell szólnia, hanem a célcsoportról, a potenciális ügyfélről, az emberről.

A könyv jó irányt ad a marketing és PR különválasztásához ill összekapcsolásához is. Klasszikus (régimódi) értelemben a két terület élesen elvált: a marketing a direkt hirdetés, a PR pedig a "burkolt" promóció, a hirdetés, amiért nem fizetünk. Az online világban ez a kettő jobban összemosódik, hiszen sokszor a hirdetésért sem kell fizetni, ill. a PR fel tudja kelteni az érdeklődést, amit utána a marketing tud ellátni termékkel, információval, meggyőzéssel. A PR az iró szerint igy valóban public, vagyis mindenki számára elérhető (hiszen közvetlenül kommunikálhatunk a célcsoporttal, ráadásul interaktiv formában), s nem csak a szakma és a sajtó szűk körének titkos eszköze.

Cimszavakban a könyv főbb témái:
- Weboldal-szerkesztés
- Blogirás
- Audio felvételek publikálása (podcasting)
- Online videok közzététele (youtube stb)
- Sajtóközlemények online (press release-ből news release)
- E-könyvek irása
- Social média (Facebook, Twitter, LinkedIn)
- Mobil-marketing

Könyvről és irójáról több infó

Ha valaki ez után nem értené, mi a foglalkozásom, s miért van egyáltalán szükség kommunikációs szakemberekre, javaslom, hogy próbáljon meg egy napot meglenni kommunikáció, e-mail, s bármilyen más tájékozódási eszköz nélkül.

2013. január 15., kedd

Vezetők erősségei

Tavaly a Leadership (vezetés) órámon több tesztet is megcsináltam. Ezeknek a teszteknek a célja saját magunk jobb megismerése, majd ezek eredményére alapozva a személyiségünknek megfelelő módon minél hatékonyabb vezetővé fejlesztés volt a cél.

Az egyik ilyen teszt neve Strengthsfinder, vagyis "erősségkereső". A modell lényege, hogy azokra a tulajdonságokra és képességekre kell fokozottan figyelnünk, amikben jók, erősek vagyunk. A jó vezetők sem attól jók, hogy mindenhez értenek és mindenben jók. Hanem azért különlegesek, mert tudják miben jók, vezetőként azzal foglalkoznak, s a többi területet átengedik másoknak, a beosztottaiknak.

Az öt legfontosabb erősségem a teszt szerint: szeretek tanulni, rengeteg információt gyűjtök be, kapcsolatépitésben jó vagyok, figyelek másokra, rendszerben gondolkodom.

A másik tesztet mostanában csináltam. Ez a Strengthsfinder-re épül, annak a kibővitése. A Standout, vagyis "válj ki a tömegből" a cime. Nem véletlenül: úgy tudunk valami különlegeset, másoktól eltérőt alkotni, ha a legfontosabb erősségünkre, alaptulajdonságainkra épitünk. 9 ilyen alaptulajdonságot, személyiségjegyet, szerepet dolgoztak ki a modell alkotói, a teszt ezek fontossági sorrendjét mutatja meg.

Igazán meglepő volt, hogy ez a teszt a Strengthsfinder-rel rokon eredményeket mutatott, még jobban kiemelve a saját erősségeimet. Eszerint a leginkább a kapcsolatépités jellemző rám, "connector" vagyok, aki ha feladat van, emberekben gondolkodik, ill. ha embereket lát, rögtön kapcsol hozzájuk valakit vagy valamit. A második kiemelt jegyem az egyenlőségre törekvés (equalizer): munkában első az etika és tisztesség, a tiszta felelősségi körök és szerepek. Aztán úttörő vagyok és alkotó, tanácsadó és még sorolhatnám.

Javasolnám mindenkinek ezeknek a teszteknek az elvégzését. Jó kis tükröt tart magunknak, megerősit, célt ad.

Strengthsfinder honlap

Standout honlap


2013. január 13., vasárnap

Test és szellem karbantartása

Valahogy nem tudok elszakadni az egyetememtől. Már nem köt oda tanulás, nem köt oda munka, ám hetente legalább egyszer mégis előfordulok ott.

Rájöttem: ahhoz, hogy egész ember maradjak, igenis fontos a test és a szellem ápolása. A szellemiekkel sosem volt gond, mindig is sokat olvastam, akár van munkám, akár nem, mindig követem a szakmai hireket, fejlesztéseket, trendeket. A testmozgás is mindig része volt a napjaimnak, ha nem is túl intenziven, de hetente egyszer-kétszer biztosan, hogy csináltam valami sportot, futást, biciklit, vagy túrát.

Most épp a John Carroll nyújtotta lehetőségeimről akarok beszámolni. Először a test megmozgatását kezdtem el a végzés után. Korábban is jártam az egyetem sportközpontjába úszni vagy jógázni. A jóga hatásával szemben eléggé szkeptikus voltam, viszont az egyórás órák után mindig be kell látnom: a gerincemnek igenis szüksége van a nyújtó, erősitő és mindent átmozgató gyakorlatokra. Nem beszélve a jóga lélekre kifejtett megnyugtató hatásáról.

A szellemi töltetet az egyetemi tanulmányaim adták meg korábban. De mi a helyzet a végzés után? Valahogy csak elértem, hogy mégse szakadjon meg a diákságom: egy ismerős tanár spanyolóráira jártam be az elmúlt félévben. A nyelvekkel mindig is szivesen foglalkoztam, ha már Amerikában vagyok, akkor az angolon túl miért is ne tanuljak meg kicsit a második legfontosabb nyelven? Igy 5 leckén és egy féléven túl még tart a lelkesedés.

Márcsak egy dél-amerikai országba kellene elutazni letesztelni a nyelvtudásom. Vagy Indiában a jógatudományom...

2013. január 8., kedd

Női tanulmányok

Érdekes projektbe keveredtem. A John Carroll egyik magyar származású professzora új feladatot kapott: ő lett az induló szak, a Women's and Gender Studies (vagyis Női tanulmányok) igazgatója. Magyar lévén eszébe jutott, hogy mi lenne, ha Magyarországra vinnénk egy csoport diákot, s ott tartanánk nekik egy kurzust. A feladatra, az utazás előkészitésére engem kért fel.

A feladat nagyon megtalált. Tanulmányaim alatt elég sokat foglalkoztam a nők szerepével az üzleti életben, a politikában, a médiában. Több tanulmányt irtam a témában, kutattam, milyen sajátosságai vannak a nőknek vezetőként, szónokként, menedzserként. Ezekről a kutatásaimról, itt a blogomban is beszámoltam korábban.

Sajnos, még mindig elég sok az előitélet a nőkkel szemben, sok területen szenvedünk hátrányt. Annak ellenére, hogy a nők aránya a felsőoktatásban nagyobb, mint a férfiaké, szerepük a vállalatok és egyéb szervezetek vezetésében igencsak háttérbe szorul.

A magyar programmal az amerikai diákok figyelmét országunkra, s Közép-Európára akarjuk felhivni. Azért, mert ott még élnek a tradicionális női szerepek, a magyar kulturának még része az, hogy a nő neveli a gyereket, főzi a vacsorát, s intézi a háztartást.

Emellett az is igaz, hogy a közép-európai nők jobban le vannak terhelve, mint a nyugaton élők. A mi nőink a 8 órás munka után még 4-5 órát töltenek háztartási és családdal kapcsolatos tennivalókkal, mig a nyugati fejlett társadalmakban a nők gyakran részmunkaidőben dolgoznak, vagy otthonról távmunkában, s a házimunkában is van segitségük (babysitter vagy bejárónő, takaritó stb).

A tanulmányutat előkészitettem, ezen keresztül bevethettem turisztikai és szervezési tudásomat, valamint a kapcsolatrendszeremet is aktivan bevonhattam. Az egyetemi szabályzások miatt idén nem, de jövőre megvalósulhat a program. Addig várhatóan számtalan előrelépés lesz a nők jogaival és helyzetével kapcsolatban, mind Magyarországon, mind a világ többi részén.

2012. december 14., péntek

Adventi kalendárium

Még tavaly megfogadtam karácsonykor, hogy a következő évben nem fogok időt és pénzt áldozni a karácsonyi ajándékok beszerzésére. Ehelyett az összeget, amit elköltenék egy rászoruló szervezetnek vagy személynek adom.

Idén tartom magam a tavalyi ötlethez és ajándékmentes karácsonyt tartok. Oka ennek a karácsony körüli ajándékvásárlási őrülettel való szembenállás (mondja ezt egy termékvásárlásra bujtó marketinges, de majd erről később), illetve a pénzhiány. Azt már tudom, melyik szervezetet segitem az adományommal.

Eddig sikerült is tartanom magam a tervhez: nemhogy ajándékokat nem veszek, de boltba is alig megyek. Közben viszont igyekszem annál többet adni a nekem fontosaknak. Időt, figyelmet, szeretetet adok ajándékok helyett. Ezt osztom személyes látogatáskor, telefonon vagy skype-on, emailben, s kézzel irott képeslapokon. Sőt "titkomat" a nagyérdemű közönséggel is megosztom.

Tavaly az egyik blogbejegyzésem egy sajátos adventi kalendáriumról szólt. Az adventi naptár egyes napjaihoz nem ajándékok és édességek kapcsolódtak, hanem gondolatok, ötletek a karácsonyi időszakról, arról, hogyan ajándékozzuk meg magunkat, szeretteinket, vagy akár az idegeneket mindenféle ajándékok nélkül. A blogbejegyzésem gondolatait idén "publikálom", a facebookon teszem közzé.

Ritkán vagyok aktiv a social médiában, viszont most az ünnepi missziómul választottam, hogy ami bennem zajlik, amit az ünnepről és az ajándékozásról gondolok, azt megosztom. Meglepetésemre elég sokan jelezték, követik a napi bejegyzéseimet, sőt kérik előre a minden napra szánt okosságokat. Egyik jóbarátom felhivta a figyelmemet, hogy a folyamat, amit elinditottam hasonlit egy másik kezdeményezésre.

Odahaza az Angyalműhely cimű könyv talált sok követőre. Az ismert tévés személyiség, Ördög Nóra és barátnője egy sajátos tréning segitségével a nőket az önmagukra figyelésre, önmaguk megajándékozására ösztönzi, ezáltal épitve önbizalmukat. Egy amerikai iró a Happiness Project cimű könyvével inditotta el a lavinát. Ebben egy éves programot hirdetett, aminek a célja önmagunk boldogságát megtalálni a hétköznapokban.

Próbáljunk meg ezen az idei karácsonyon boldogak lenni. Felszabadulni az ünnep stressze alól. Angyallá válni, másokon, de leginkább magunkon segiteni. Ezt tegyük a fa alá.






2012. szeptember 23., vasárnap

Diploma

Ime, amire vártam: a múlt héten kézbe vehettem a diplomámat.


Diplomaosztó ugyan még augusztusban volt, de a szakdolgozatomat irtam júliusig, igy diplomámat augusztus végi keltezéssel állitották ki.

Azt tudtam, hogy szépen fog kinézni, na de ennyire! Az egyetem fő-adminisztrációs épületének grafikája mellett van a lényeg, a mesteri papirom.


2012. szeptember 19., szerda

Staféta

Elvileg átadtam a stafétát, gyakorlatilag nem akarom kiengedni a kezemből...


 
Augusztusban megérkezett Clevelandbe a John Carroll új CTP-s magyar diákja, Isti. Őt jól ismerem, hiszen Erdélyben együtt dolgoztunk két éve a nyári IÜP képzésen, s első itteni évem alatt ő épp Buffaloban tanult. Abban a szerencsében van része, hogy engem még itt talált (anno az előttem járó diák az én megérkezésem előtt már hazatért), igy első kézből kaphat kérdéseire választ vagy segitséget.

Jó CTP-s diáktárs lévén már megérkezése előtt igyekeztem előkésziteni számára a terepet. Beharangozni tanároknál, egyetemi kontaktoknál. Sőt, még a legnehezebb lépésben is tudtam segiteni: az egyetem közelében találtam neki szállást, mégpedig szinte ingyen! Munka- és autókeresésben ötletekkel szolgálhatok, de nekem is épp ezen a téren vannak most hiányaim...

A stafétát át kellene adni, de valahogy mégsem tudom. Az egyetemtől nem tudok megválni. Még bejárok jógaórára vagy a könyvtárba, de már egészen más a hangulat igy kivülállóként. Nincs behajtási engedélyem és parkolási lehetőségem, s a számitógépes hálózaton se tudok bejelentkezni. Hiába, hivatalosan is véget értek a tanulmányaim. A postás épp a napokban hozta meg a diplomámat gyönyörű kötésben. Még nézegetem egy darabig, mire elhiszem, hogy ez már tényleg a tény. Vége.

Osztálytársak

Májusban, a diplomaosztónkon találkoztam utoljára az egyetemi osztálytársakkal. Az ősz kezdetén "véletlenül" többekbe belebotlottam. Jó látni, hogy ki mire vitte, hogyan alakul az útja, karrierje, munkája.

Maurice, Paul, Jim

Az osztálytársak közül most azokat emelem ki, akik példaértékűek számomra. Maurice Nigériából érkezett, fiatal katolikus atya. Egyetemi tanulmányai mellett az egyik helyi gyülekezetben szolgált, s a legújabb, hogy saját tévéműsora van! Az órákról tudtuk, hogy neki mindig megvan a véleménye, s azt vállalja is. Erős afrikai akcentusával, gyakori hozzászólásaival hol megnevetetett, hol elgondolkodtatott minket.
Afrikáról, az ottani "ismerőseimről" már irtam. Ami nekem is meglepő volt anno, hogy milyen erős ott a keresztény hit, s hogy milyen sok fiatal áll a vallás szolgálatába. Ezen okok miatt a tévés producerek is felfigyeltek Mauricra, aki most kezdődött műsorában a tévén keresztül evangelizál. Első felvétele megtekinthető itt.

A másik osztálytársam, Paul az egyik clevelandi tévécsatorna vezetői között van. Történetesen épp Maurice-szal kötött barátságot az órákon. Ketten együtt mindig hihetetlen hangulatot teremtettek az egyébként unalmas előadásokon és beszámolókon. Paul idén ősztől a John Carroll-on tanit médiát. Ezt épp a múlt heti politikai rendezvényükön tudtam meg tőle, ahol épp az ő csatornája volt a fő szponzor. Lehet, hogy a tévéközpontban található irodáját végleg tanári katedrára cseréli? Szivesen beülnék a könnyed, humoros óráira...

Angie álma volt, hogy egyetemi berkekben maradjon. Tanulmányai alatt az egyetem diákirodájában dolgozott programszervezőként. Ebben a témában irta szakdolgozatát is, s egy ideje már keményen dolgozott azon, hogy valamelyik felsőoktatási intézményben helyet és állást kapjon. Imái meghallgatásra találtak, s augusztustól a Cleveland State University-n felnőttképzésekkel foglalkozik. Irigylem érte, mert pontosan tudta, hogy mit akar, hitt benne, s el is érte.

Angie-vel

Utoljára magamról is néhány gondolat. Bár főállást, teljes munkaidőt még nem sikerült találnom (a tenger innenső és túlsó oldalán is próbálom), ám mégis kaptam egy felkérést, ami összeköti a két kontinenst. A John Carroll-on új szak indult, A nőiség és a nemek témakörben. A kurzusvezető épp egy magyar amerikai, aki Magyarországra tervez tanulmányutat, s épp rám gondolt ennek megszervezésében! Nem egyszerű utazásról van szó, hanem a képzés részeként kredites tárgyról, ahol én is előadhatok, saját hazámban, sőt, házamban, Mándokon a Faluvégi Vendégházban! Az egész még csak most formálódik, de nagyon lelkesek vagyunk. Összekapcsolhatom általa két kedvencemet a turizmust és a tanitást.

2012. szeptember 12., szerda

Mozifilm a clevelandi maffiáról

Igen, jól olvassátok. Clevelandben is volt (van?) maffia. Sőt, a 7o-es évek legnagyobb maffiaháborúja épp itt zajlott.

Mindezekről nem tudnék, ha nem az egyetem média archivumában dolgoztam volna. Itt ugyanis neves filmrendezőktől, dokumentumfilmesektől, tévéműsoroktól kaptunk megkeresést, hogy ilyen vagy olyan témában keresnek régi tévéfelvételeket. Az archivumban az 5o-es évektől vannak felvételek, s az én dolgom volt többek között egy-egy megrendelésre összeállitani a filmszalagot. Egy ilyen megrendelésünk volt a Kill the Irishman (Öld meg az irt) cimű film készitőitől.

A film a 6o-7o-es években játszódik, s valóságon alapszik. Clevelandben ekkor az olasz maffia (Cosa Nostra) uralkodott. Volt viszont egy tenyeres-talpas ir legény, Danny Green, aki nem hagyta, hogy ő és sorstársai pénztelenül robotoljanak a kikötő egyik raktárában: ő is részesedni akart a jóból, igy besegitett a maffiának egy-egy lopási tippel. A végén már annyi hasznot húzott a dörzsölt maffiatagoknál dörzsöltebb fickó, hogy az olaszok el akarták tenni láb alól.

Többször kiséreltek meg ellene robbantást, orvlövészeket küldtek a nyomába, de neki, mint a macskának kilenc élete volt. Sőt, visszavágott, s elkezdte kiirtani a városban ténykedő maffiatagokat. Végül őt is utólérte a sorsa, no meg a szomszéd autóba rejtett bomba. Viszont segitségével biróság elé állitották a maradék rosszfiúkat, s Clevelandből ha minden igaz, végleg eltűnt a szervezett bűnözés ezen formája.

A filmben több ismert arcot, neves szinészt találunk, feltünnek a város képei, az archivumból kikért korabeli hiradós riportok. Egyszerre humoros és akciódúsan félelmetes a film. Érdemes megnézni.

2012. július 18., szerda

Munkakeresőben

Azt hittem dörzsölt és tapasztalt vagyok az álláskeresésben. Már annyiszor módositottam az életrajzomat korábban, pályáztam magyarul, németül és angolul, ugyan miért is tudna nekem gondot okozi az álláskeresés Amerikában. Jelentem, tud.


Amerikában az számit, amit itt bizonyitasz, amit itt teszel le az asztalra. Lehet bármilyen szinvonalas és sokat mesélő a pályázati anyagod, ha az iskoláid és a munkatapasztalataid nem a tenger innenső oldalán keletkeztek, akkor nehezen érteted meg magadat a helyiekkel. Ha itt akarsz előre jutni, akkor nagyon is előről kell kezdened, a legelejéről. Lehetett saját céged odahaza, vagy dolgozhattál vezetőként, itt gyakornoknak vesznek föl (legtöbbször ingyen, fizetség nélkül), s a ranglétra aljáról indulhatsz. Ugyan igaz az is, hogyha tehetséges vagy, akkor sokkal hamarabb kapaszkodhatsz felfelé bérben és előléptetésben is, mint Európában.

Az életrajz itt nem CV, hanem resume, s az otthoni szokásokkal ellentétben semmilyen személyes adatot nem tartalmaz (se életkorra, nemre, családi állapotra nem utalhatsz), s fotót még véletlenül sem tehetsz rá. Jó esetben egy oldalba sűrited a tudnivalókat magadról, kiemelve a legfontosabb eredményeidet, nivós iskoláidat, osztályzataidat, dijaidat stb. A pályázathoz szinte mindenütt kérnek kisérőlevelet (cover letter), ebben van alkalmunk az egyoldalas életrajzot kicsit kibontani, cégre, pozicióra szabni. Az én szakmámban irásmintát is kérnek, mármint valami saját irományt, egyetemi dolgozatot, hogy képes vagyok jól fogalmazni, helyesen irni, stb. Persze angolul...

Interjú szabályok itt is hasonlóak az otthonihoz, kötött öltözködés, formális viselkedés. Interjúra általában viszed magaddal a korábbi referenciamunkáidat, illetve kérnek 2-3 referenciaszemélyt, akit valóban fel is hivnak telefonon, s véleményt kérnek rólad. Ja, s az interjúk van mikor nem az irodában történnek, hanem egy kávé vagy ebéd mellett egy étteremben.

Az álláskeresés eszközei azonban egészen mások, mint amikhez eddig szoktam. Mig otthon minden állásomat meghirdetett pályázaton nyertem el, itt az állások 9o százaléka (!) személyes kapcsolatokon (networking) kel el. Igy most én is abba tanulok bele, hogy az ezernyi álláshirdetésre való pályázás helyett, inkább a megfelelő helyen legyek (szakmai rendezvények, konferenciák), a megfelelő emberekkel találkozzam (például a business tanárommal, aki közvetlenül bemutat egykori diákjainak, cégvezetőknek). Gyakorlatilag olyan ajtók nyilnak meg előttem a közvetlen ajánlások és kapcsolattartás során, ahol nincsenek meghirdetett állások, ahová egyébként engem külföldiként, diákként nem igazán engednének be. Az egyetemem neve a másik belépő, ha jól ismert és elismert suliba jársz (márpedig az enyém az ilyen), akkor megelőlegezik neked a bizalmat, sőt az egykori diákok mint családtagot üdvözölnek. Állás még nincs kilátásban, viszont számtalan tanáccsal, ötlettel, s további kapcsolatokkal látnak el a kedves networkinges ismerősök.

Szóval tanulom magam, egy új terepen, új feltételek között. Elsőre izgalmas magadat eladni külföldi diákként, munkakeresőként, viszont mikor a konkrétumokra kerül a sor, annyira már nem egyértelmű, hogy jogilag, cégszabályzatilag pont engem akarjanak. Azért még nem adtam fel.

2012. július 13., péntek

Mesteri munka

A mai nap félhivatalos hire: a John Carroll dékánja elfogadta a mesteri diplomamunkámat! Ez amolyan szakdolgozat a mesterképzésen részt vevő végzősöknek. Az egyetemünk alapképzésén és a legtöbb mesteri szakon nem kell diplomadolgozatot irni. Aki viszont a kommunikációs tanszéknél diplomázik, annak igen szigorú követelményeknek kell megfelelnie.

Sokan kérdezték, hogyan lehetett a diplomaosztóm, mikor még szakdolgozatot irok. Erre a kérdésre korábbi bejegyzésemben (Graduation) már válaszoltam. Szóval teljesited a szükséges óra- és kreditszámot, csinálsz egy nagy záróvizsgát (comprehensive exam 3 általad választott tárgyból), majd megirod a diplomadolgozatodat.

Az egyetem ajánlása szerint jó, ha legalább egy évet szánsz a dolgozat előkészitésére és megirására. Nekem nem volt ennyi időm. Sőt: a két és fél év helyett két évbe sűritettem az egész mesterképzést. Tanulmányaim utolsó félévében már csak egy tantárgyam volt, s emellett inditottam el a nagy iromány elkészitését. A témát sokáig nem tudtam véglegesiteni, több ötletem is akadt. Végül azt választottam, amiről a legtöbb információm volt: a clevelandi magyarok kommunikációs gyakorlatát vizsgáltam meg a múltban és a jelenben, majd egy tervet készitettem a hatékonyabb jövőbeni kommunikációra. Hivatalos cimem: A Plan to Address the Communication Challenges of the Hungarian Community of Cleveland.

Nagyjából februártól júliusig tartott a kutatás és irás. Felkutattam meglévő szakirodalmakat,  rengeteg anyagot találtam a múltra vonatkozóan, viszont a "legfrissebb" nyomtatásban (értsd szakcikkben vagy könyv alakban) megjelent forrás a 8o-as évekből származott... Ez azt jelenti, hogy a közelmúltban (elmúlt 3o év) senki sem foglalkozott behatóan nemhogy a clevelandi, de az amerikai magyarokkal ill. az ő kommunikációs gyakorlatukkal. Ezért nekem kellett saját kutatást készitenem: interjút készitettem itt élő számtalan magyar származásúval - legyenek ők családosok vagy egyedülállóak, idősek vagy fiatalok, angolul vagy magyarul beszélők -. Felkerestem szinte az összes magyar szervezetet, egyházat, néhány vállalkozást, s kutattam, ők hogyan informálják a helyi magyar közösséget a saját dolgaikról stb. Ezen túl a clevelandi sajtót is nagyitó alá vettem: mennyire foglalkoznak a helyi tévék, rádiók, a napilap a magyarokkal ill. az etnikai közösségekkel. Megnéztem néhány dokumentumfilmet, más amerikai magyar közösségeket, s aztán irtam-irtam-irtam. 65 oldal lett belőle, egy meglehetősen mély kutatás szemléletes áttekintése.

A dolgozatommal nemcsak egy elméleti kutatást akartam késziteni, s oldalakat megtölteni az okosságaimmal. Valamit vissza akartam adni a Clevelandben élő magyaroknak. Hozzátenni ahhoz a közösséghez, amelynek én is tagja lettem erre a két évre. Azt hiszem ez a cél teljesült: a kutatásom eredményeit a helyi szervezetek felhasználják saját munkájukban. Igy például fejlesztés alatt van egy honlap, ahol az én ajánlásaimat figyelembe véve összegyűjtjük a Clevelandben élő magyarokat érintő hasznos információkat, rendezvényeket, szervezeti és egyházi hireket, vállakozásokat stb.

A dolgozatirás azért nem minden szempontból volt ennyire pozitiv. Az egyetem részéről nemcsak én, hanem a többi diák is több támogatásra, tanácsadásra számitott. Volt kijelölt konzulensem, viszont ő a tartalommal nem, csak a formával, stilussal, nyelvtannal foglalkozott. Azt hittem májusra elkészültem az egész munkával: szépen átküldtem a tanáromnak, aki hetek múlva megnézi, tetszik neki, értékeli benne a sok munkát, s pár javitást javasol csak. Július elején már azt hiszem, sinen van az ügy, javitom a kért hibákat, ám a végső véleményt a dékán mondja ki: szerinte hemzseg a dolgozatom a formai hibáktól, visszadobja, dolgozzak még vele. .... Hát ezzel a véleménnyel nehezen barátkoztam meg. Aztán végül egy amerikai-magyar ismerős lektort bekapcsolva rekordidő alatt átirom, átszerkesztem, s elnyerem a dékán jóváhagyását. Azon nyomban megyek nyomtatni, iktatni, s már meg is szabadulok gyorsan az egésztől.

Zárásul még egy gondolat. Az egész tanulmányom során a legtöbbet a tanácsadó tanárom segitett nekem. Dr. Stephenson elmúlt 8o éves, de azonnal reagált az emiljeimre, fogadott az irodájában, referenciát irt nekem, vagy éppen felvett az autójával ha arra volt szükségem. Mivel gyűjti a régi, kézzel irott dokumentumokat (s ezeket irodájának falán ki is függeszti), ajándékba egy magyarul irott mesterlevelet kapott tőlem: egy mándoki születésű, Kisvárdán csizmadiavizsgát tett fiatal diplomáját.  Ez a papir 1927-ben kelt. Az én diplomám 2o12-es keltezésű lesz!

2012. május 23., szerda

Graduation party

Ha már diplomaosztó, akkor ünnepeljünk is! Vendéglátó családommal hetekkel ezelőtt kitaláltuk, hogy a legjobb egy kerti parti lenne. Eredetileg egy pikniket terveztem valamelyik közeli parkban, végül kényelmesebbnek gondoltuk, ha a ház udvarában maradunk.

Vacsora a szabadban: Márti, Robi, Bea, Panni, István, Eszti

Sok időnk nem volt előkészülni. Előző nap fűnyirás, szomszédoktól plussz asztalok és székek kölcsönkérése, ételek és teriték előkészitése. Kicsit virágositottunk az előző hetekben, s hogy-hogynem a mókusok épp a nagy esemény napjának reggelén döntöttek úgy, hogy mégiscsak megnézik mi van a virágládák alján... Szóval virágültetésből repetáztunk.

 Tibor, bogrács, paprikáscsirke

 A nagy napon, az ünnepség után alig egy óránk volt felkészülni a vendégek fogadására. Egyik jóbarátomat kértem meg a főételre: hatalmas bográcsában (most hozta Magyarországról) 3o főre főzött paprikáscsirkét. Ehhez mi nokedlit gyártottunk (rendesen tojásból és lisztből), no meg magyaros uborkasalátát (ecettel és pirospaprikával).

Jóska és Endre, a vendéglátó"apám"

Desszertre vendéglátó "anyám" a saját pékségükből hozott tortákat (Dobos, diós, puncs), a vendégeket pedig arra kértük, hozzanak valami itókát. Hoztak.

Vendéglátó "anyám" Eszti, Marika és Ilona
A meghivásnál nem volt gond, kit hivjak. Inkább az volt a kérdés, kit ne hivjak. Végül majdnem ötvenen jöttek el. Főleg magyarok, barátok cserkészetből, templomból, munkaadóim és szomszédaink.

Távoli rokonok: Lajos bácsi, Erzsike néni, Lajos és Angela

A hangulatról a háttérben szóló magyaros zenék gondoskodtak (majdnem lett élőzene is, de a "cigányprimás" épp nem ért rá). A folyamatos történésről pedig a sok kúszó-mászó gyerek és jövő-menő vendég. Bár ajándékokra nem számitottam, mégis kaptam sok szép virágot, édességet, JCU-takarót és némi pénzadományt is.

Újkeletű barátnők: Mónika és Tünde

Köszönöm minden kedves velem ünneplőnek, hogy velem töltötte ezt a délutánt. Akiket meghivtam, mindannyian hozzájárultak ahhoz, hogy az itt töltött két évem sikerüljön. Sajnos nem mindenki tudott itt lenni. Például a CTP részéről egyik diák sem jött át Buffaloból, s a korábbi vendéglátócsaládom is hiányzott a partiról.

A vendégek azon kérdésére, hogy maradok-e, vagy hazamegyek, illetve hogy mit is kezdek magammal és a végzettségemmel egyszerű választ adtam: Nem tudom. Ha valaki tudja, értesitsen. Illetve segithet megfelelő állást és férjet találni.

A legidősebb vendég: Géza bácsi 95 éves!


Graduation 2

2oo2-ben, tiz éve (!) öltöttem először magamra a varjújelmezt (értsd a diplomaosztó fekete köpenyét és négyszögletes tányérsapkáját). Akkor Miskolcon vettem át az első (vagy első kettő?) diplomámat. Aranyszegélyű gallérunk volt anno, ez jelezte, hogy közgazdászok vagyunk. A Miskolci Egyetem disztermében, a Szász Endre által készitett kerámiafal előtt rázhattunk kezett az akkori rektorral.


Az elmúlt vasárnap másodszor öltöztem varjúnak, mégpedig Cleveland külvárosában, University Heights-on, ahol a John Carroll Egyetem immár hivatalosan is a kommunikáció mesterévé (Master of Arts in Communication Management) avatott. Most is fekete volt az alapruha, de a gallérom-kapucnim az egyetemi szineket a királykéket és aranysárgát, valamint az Art (bölcsész) kar fehérjét viselte. A mostani ünnepség két év fáradozásait zárta le: véget értek az esti órák, a félévközepi és félévi vizsgák, a számtalan egyéni és csoportfeladat.

Az ünnepség szinte egésznapos elfoglaltságot jelentett. Reggel már ott kellett lennünk a campuson, ahol a sportcsarnokban eligazitáson vettünk részt. Aztán délben indult a program: a most végzett 7oo diákkal együtt vonultunk ki (amolyan ballagás keretében csak ének, tarisznya és virágok nélkül) a gyönyörű angolszász  campus neogótikus épületeivel körülhatárolt zöld udvarra (Hamlin Quad), ahol az ideiglenesen felállitott szinpadon vettem át a mostani diplomámat. Úgy mint ahogy azt az amerikai filmeken láttuk.

A szinpad: szónok balra, jeltolmács jobbra, előttük a diákok

5oo diák az alapképzésen végzett, 2oo-an voltunk a mesterin. Azok közül csak 8-1o fő volt az én szakomról, az én osztályomból. Bár betűrend szerint voltunk sorbaállitva, sikerült két nagyon jófej osztálytárs mellé keverednem. A fiúk gondoskodtak arról, hogy ne unatkozzunk a 3 órás ünnepség alatt.
Osztálytársaim: Maurice atya Nigériából, Paul a helyi tévétől, Jim az egyetem rádiójától
(Kemény mag, napszemüvegben)

A ceremónia a bevonulás után imával kezdődött, ne feledjük, jezsuita egyetemről van szó. Ezt követően az amerikai himnusz hangzott el, a zöld rét közepén felhúzott hatamas lobogó előtt tisztelgett a tömeg. A szinpadon ültek az egyetemi vezetők, tanszékvezetők, tanárok, az első sorokban pedig az öregdiákokat (alumni) képviselő egykor végzett fiatalabb és idősebb arcok. (Gondolnátok, hogy a hatvanas évekig lányok nem tanulhattak itt?) A beszédeket jeltolmács mutatta a hallási nehézségekkel rendelkezőknek, itt ugyanis nagyon figyelnek a egyenlő jogok biztositására (Equal Rights and Disability Act).

Beszélt a rektor, aki maga is jezsuita szerzetes. A meghivott szónok az Adobe cég alapitója, vezetője volt (igen, ők hozták létre az Acrobat és egyéb grafikai szoftvereket), ő a John Carroll-on kezdte a pályafutását matematika professzorként, s itt döntött arról, hogy céget alapit és számitástechnikával foglalkozik inkább. Beszédének fő üzenete: válassz jól házastársat, s merd követni az álmaidat a hivatásodban. A diákok közül egy kitüntetett diák mondott beszédet még.

Aztán következett a diplomázók végeláthatatlan sora. Hangosan olvasták fel a neveket (az előre megadott kiejtési útmutató alapján), majd a rektorral kezet fogtunk, s boldogan távoztunk a nevünkre cimzett boritékkal a kezünkben. Hivatalos fotó készült rólunk a szinpadra menet, a kézrázáskor, majd lefelé a diplomával a kezünkben. Sőt azonnal megkaptuk az alumni kitűzőnket is, hiszen a szinpadról lejövet már öregdiáknak számitunk.

Apropó boriték: az enyém nem rejt nevemre kiállitott papirt, diszes diplomát. Ugyanis a szakdolgozatomat a nyáron adom be, igy a hivatalos papirokat augusztusban postázzák majd nekem. De hogy lehet ez? Az itteniek annyira előzékenyek, hogy ahelyett hogy jövő májusig váratnának az ünnepséggel, részt vehetünk az előrehozott ceremónián. Nem csak én vagyok igy ezzel, hanem szinte minden osztálytársam.

Legjobb barátnőm, Angie (Irene-t nem engedték vissza Kenyából sajnos)

Az ünnepséget egyébként csak jó idő esetén tartják az udvaron. Nagyon drukkoltunk, hogy ne legyen eső, a sportcsarnokban annyira nem mutatós a diplomaátvétel. Hála Istennek, az idővel szerencsénk volt, nagyon is. Idén még nem volt ilyen meleg, tűzött a nap, arcunk, nyakunk jól leégett a végére. Volt aki a meleg miatt nem is ünneplőt, hanem rövidnadrágot és trikót hordott, no meg jókora napszemüveget.

S akkor lássunk a minket ünneplőket. Korlátlan számban lehetett vendéget hivni, igy volt akinek egész szurkolócsapata volt, hangos üdvrivalgással és dudaszóval mikor a nevét szólitották. Az én szurkolóimat nem volt könnyű kiválasztani. Legközelebbi hozzátartozóim az óceánon túl, az itteni ismerőseim közül pedig nehéz volt kiválasztani, kik is helyettesitsék őket. Végül az önkéntes jelentkezők nyertek: vendéglátó családom férfitagja vállalta az atyai szerepet, egy kedves magyar barátnőm pedig az anyaszerepre csapott le. Külön köszönet nekik, hogy végigizzadták velem ezt a pár órát, s hogy legalább annyira örültek, mint az otthoniak.

A végzésre egyébként két szót használnak az amerikaiak. A graduation jelenti a végzést, "érést", mig a commencement új kezdetet, elindulást jelent.

Végzés.
Új kezdet...

Hivatalos graduation video és fotók

Hozzátartozóim: Tom, Éva és Endre