Elkészült

Hát elkészült. Egy álom valóra vált. A gondolatban és szívben körvonalazódott terv megvalósult. Elkészült a balatoni házikó.

Előszoba

Hosszas elméleti előkészületek, többéves "vágyakozás" után idén tavasszal léptünk a tettek mezejére: megvettünk egy felújításra váró régi falusi házat egy balatonparti településen. A házhoz jókora kert is tartozott, a kertben nyíló tavaszi csodákról már beszámoltam. A házról magáról viszont még nem közöltem részleteket.

Egyrészt nem akartam a megvalósulás előtti állapotról írni. Hiszen az öregesen berendezett, régóta nem lakott házban ugyan ki látná a tiszta, praktikus, barátságos nyaralót? Inkább magamban gyűjtögettem az átalakulás képeit, hogy a végén egyben mutassam meg, mi született. Több bejegyzést megtölthetnének a felújítás lépései, az előtte-utána képek. Most én mégis inkább a végeredményre fókuszálok, s az immár elkészült, felújított, berendezett házikót mutatom meg.

Konyha

A felújításnál segítségemre volt egy jóbarátom jóbarátja, aki lakberendezőként hasznos tanácsokkal látott el. Így nem volt kérdés, hogy mit hol szerezzünk be, honnan találjunk asztalost, vagy éppen burkolatot. Ő volt az is, aki a fejemben élő terveket "jóváhagyta" vagy éppen saját ötleteivel kicsit elterelte. A mellékelt képek a mi közös munkánk eredményét mutatják. Ide másolom az általa rajzolt látványterveket, ezek mellé teszem a  megvalósult állapotot mutató fotókat.

A felújításnál igyekeztünk megmenteni, amit lehetett. Nem termeltünk sittet, hanem, amit tudtunk, újra beépítettünk. A kibontott ajtókból lett asztalka és fogas, a régi bútorokat újramázolva új darabokat kaptunk. Ötvöztük a házban maradt retro szekrényeket az otthonról, Mándokról hozott falusi kiegészítőkkel.

Piros szoba

Régi lenvászon zsákokból készültek a párnák, függönyök, így egy csipetnyi szabolcsi hagyaték is új életre kelt a somogyi dombok között. Új helyet találtunk a nagymamám által hímzett kendőknek, az általa horgolt csipkének, a monogrammos zsákoknak, de helyet kapott itt anyukám középiskolai bőröndje, vagy éppen régi szerszámosláda, fogas, s a saját bilink is...

S hogy miért kék-piros lett a ház vezérszíne? Ennek több oka is van. Egyrészt a tengerészes, balatonparti hangulathoz hozzátartozik a matrózcsíkos kék és piros. Másrészt kék és piros a hagyományos beregi hímzések mintája, s ilyen színnel szőtték a zsákokat is a falunban. Harmadrészt meg ez a szín elég kontrasztos és nem hétköznapi, lehet vele kísérletezni egy állandóan nem használt, de mégis lakájossá tett házikóban. Ja, s kék-piros-fehér az amerikai és a francia zászló is, hát a mi családunkban mindkét nemzeti lobogó elég fontos szerepet játszik...

 

Kék szoba

Mintákat tekintve mostanában mániákusan gyűjtöttem a pöttyöset, csíkosat és kockásat. Pöttyös tányérból és bögréből egész készlet jött össze, ez persze piros, mert a piros pöttyös az igazi. Csíkosban inkább a kék dominál, ez amolyan tengerészes, nyárias érzést ad. Ezt kiegészítheti a kockás minta, legyen piros vagy kék.

Ja, s ha már színek, a kékhez és a piroshoz egy-egy virág is társul. A pirosmániám eddig piros kabátban és autóban testesült meg. Most pedig a ház egyik szobájában, amit a pipacs virága ihletett. Ezért kerültek pipacsos képek a falakra. A kék szoba hűvösebb, itt a búzavirág kékjét érhetjük tetten. Szóval ha valaki szeretne meglepni, akkor egy pipacsokkal és búzavirággal teli csokrot hozhat nekem:)

Fürdőszoba

Ha ez a mondóka még nem volt elég, akkor gyertek el és nézzétek meg személyesen a házikót! Kizárólag jóbarátok és családtagok vannak itt szívesen látva. A mándoki vendégházunk balatoni testvérkéje idegen vendégeket nem, csak bennfenteseket fogad. Jelentkezés nálam lehetséges. Akit pedig érdekelnek a felújítás képei, az egy albumban megtekintheti az előtte-utána képeket és a bútorok átvarázsolásának lépéseit.

Munkahelyi elismerés

Gary Chapman népszerű könyve, Az öt szeretetnyelv már több változatban is megjelent. Legutóbb a munkahelyi szituációkban, főnök-beosztotti viszonyban használható kiadványt adtak ki, a címe: A munkahelyi elismerés 5 nyelve.

Gyakorlatilag az öt szeretetnyelvet vetíti a munkahelyi környezetbe, s ezáltal ad egy nagyon egyszerű motivációs modellt.

Az öt nyelv a következő:
1. Elismerő szó
2. Minőségi idő
3. Segítő kéz
4. Figyelmes ajándék
5. Elismerő érintés

A könyvhöz tartozik egy teszt is, ami alapján megtudhatjuk, hogy melyik a mi saját szeretetnyelvünk,hogyan, mivel lehet minket leginkább motiválni. Ha a munkatársaink is kitöltik a tesztet, akkor tudni fogjuk, hogy ők mivel motiválhatóak, s így egy hatékonyabban együttműködő csapatmunka jöhet létre.

A teszt alapján számomra az elismerő szavak és a minőségi idő a legfontosabb, s az ajándék a legkevésbé jelentős motiváló erő. Ezt magamtól is tudtam, ugyanis gyakran vágyok "hátbaveregetésre", dicséretre, köszönet kifejezésére. Számomra az elismerést nem a díjak, a pénz, vagy az ajándék adja, hanem az őszinte odafigyelés és elismerés.

Jó lenne, ha a körülöttünk dolgozók, a vezetők odafigyelnének ezekre a látszólag jelentéktelennek tűnő, ám mégis fontos dolgokra. Mert nem kerül semmibe, és mégis sokat hozzátesz a hangulathoz.

Rendszerváltás regényben

Két regényt olvastam mostanában, mindkettő a rendszerváltás körüli időszakban játszódik, ám más-más országban, más nyelven íródott. Dragomán György: Máglya című műve magyarul íródott egy népszerű, kortárs, Erdélyből származó magyar író tollából. Ő a romániai rendszerváltást mutatja be a regényben. Sofi Oksanen: Tisztogatás című munkája finn nyelven íródott, s Észtországban játszódik. Jó kis kavar ez időben és helyben.

Mindkét könyv nagyon női könyv. Főbb szereplői nők, akik az elnyomók, a nélkülözés, a diktatúra férfias erőitől szenvednek. Ám a maguk módján mégis boldogok, nem lázadnak, elfogadják a sorsukat, s igyekeznek abban apró örömöket találni.

Dragomán könyvét olvastam először. Magával sodor a könyv nyelvezete. Nagyon meglepő, hogyan tud egy férfi ennyire a női lélek belsejéről, belsejéből írni, Márainál éreztem hasonlót.

Sofi Oksanen könyve először színdarab volt, majd azt átírva született meg a regény. Ez is könnyen olvasható, s elénk varázsolja a második világháború utáni szovjet-észt vidéket, majd a rendszerváltozás utáni idők egyvelegét.

Rá kellett jönnöm, hogy ez a két mű sem térben, sem időben nincs oly messze egymástól. Nagyon hasonló dolgokat éltek át e két, nagyon is különböző nemzet tagjai. S jó ezen könyvek alapján értelmezni a nem is olyan régmúlt történelmét.

Keresztgyerekezés 3

Idén is eljött a keresztgyerkezés ideje. Általában nyáron egy-egy hétvégét töltök a két keresztgyerkőcömmel. Idén épp egyazon héten volt nálam a 7 éves Krisztike és a 14 éves Balázs. Persze külön-külön. Lássuk, mit tapasztaltam most a velük töltött idő alatt.

Krisztike 5 éves korában járt először nálam. Akkor a legnagyobb élmény a buszozás, villamoson való utazás, a mozgólépcső, és a hatalmas, magas lépcsőház, valamint a játszótér volt számára. Nem csoda: a vidéken élő kislánynak ezen dolgok voltak leginkább újdonságok a fővárosban. Most, két év elteltével jött újra hozzám. Azt hittem, még könnyebb lesz, mint legutóbb, de nem.

Az egykori ötéves ovis már első osztályos volt idén, s igencsak hozzászokott a sok tesó és anya állandó jelenlétéhez. Az ő hiányukat egy személyben nehezen tudtam pótolni. Ezért harmadnap már erős honvággyal és kedvtelenséggel küzdöttünk. De nem adtam fel. Bár saját mamáját és tesóit nem tudtam idevarázsolni, pár programmal próbáltam elvarázsolni a kisasszonyt.

Voltunk strandon, s megtanítottam neki pár úszási technikát.
Görkoriztunk.
Locsoltunk virágot erkélyen és a ház előtt.
Bevásároltunk és főzöcskéztünk együtt.
Az egykori Vidámparkból kialakított Holnemvoltparkban kipróbáltuk a barlangvasutat, a szellemkastélyt, a körhintát.
Még a munkahelyemre is ellátogattunk.
S persze játszótereztünk.

Balázs már egy másik generáció, ő a modern kor (fene)gyereke, a Z-generáció állandóan kütyüző tagja. Na őt aztán végképp nehéz lekötni, kiszakítani a megszokott kényelmes közegéből. Ezért durva merénylettel kis munkás hétvégére vittem a Balatonra. Mivel a ház körül volt bőven teendő, kapott tőlem feladatot rendesen. Bútort festett, mázolt, szekrényeket tologatott, fogasokat csavarozott.

"Jutalmul" aztán a hűvös idő miatt strand helyett bicajtúrára mentünk. S jól eláztunk, kétszer is. De minden megedz és minden tanít valamire. Pl. hogy legközelebb mindenképpen vigyünk magunkkal esőköpenyt és csereruhát. Azért remélem a munkás élmények mellett lazítós pillanatokra is emlékezni fog. Pl. az esti mozira, a hévízi utcazenészekre, finom ételekre.

Weöres Sándor: A jelenkorról

A pénz, vagyon, rang, érvényesülés mindenek felett való becsülése, az ökonomizmus, amit a mai ember a legteljesebb realizmusnak lát: tulajdonképpen idealizmus, ha negatív és parodisztikus módon is.

A pénz nem étel, nem ital, nem ruha, nem műtárgy, alapjában véve hasznavehetetlen valami, tulajdonképpen nincs, csak puszta idea és ideál; s ennek a fiktív dolognak gyűjtögetését tekinti a mai ember teljes józanságnak. A felgyűjtött vagyon, mely a szükségleten túl-burjánzik, csak nyűg és gond, s előbb-utóbb kicsúszik gazdája alól, úgy, hogy a szükséges sem marad meg.
A rang eltávolít minden elviselhető emberitől, értelmetlen korlátokat emel, melyek gyűlölséget és irigységet szítanak. Az érvényesülés nem vezet sehova, mert ezen az úton mindig van tovább és még tovább, az érvényesülési vágy elviselhetetlen viszketegség, mint a bőrbaj. Ráadásul a mai ember a legködösebb közösségi elvekből rakásra gyűjti magára a képtelen bilincseket.
A rögeszmék és indulatok zűrzavarában emberevő bálvány lett a közösség, nemzet, faj, nép, otthon, közbiztonság, kötelesség, határaink megvédése, életszínvonalunk emelése, kultúránk terjesztése.
Ha körülnézel: tilalom, kényszer, jelszó, zsibvásár, mákony, maszlag, propaganda, haszonlesés, törtetés, rémület, bizonytalanság. Rendszereink tűrhetetlenségét a mai ember maga legjobban nyögi és valami fellengzős kultúra-tisztelettel akarná ellensúlyozni: mindegyik rendszer önmagát nevezi a kultúra megmentőjének és a többit kultúra-rombolónak. De a mai ember, ez a minden realitásról elrugaszkodott negatív idealista, hiába akar a kultúráért rajongani, rajongása üres szóhalmaz, intézkedés-garmada, hadonászás, saját ásításainak folytonos takargatása; és a kultúrát is vásári handabandának nézi, szakadatlan ember-, nép-, közösség-mentésnek, ,,zsenik” ízetlen ön-mutogatásának, társadalmi eseménynek.
A kultúra sztatikus, nyugodt, nem intézményesíthető; az izgő-mozgó mai ember mennél többet ugrál körülötte, annál jobban széttapossa. Mennél inkább ,,szívén viseli” a kultúrát, annál inkább látszik, hogy semmi érzéke sincs hozzá; mennél inkább ,,menti és védi” , annál inkább látszik, hogy ő szorulna annak védelmére. Pénzt, hadsereget, szándékosan butított embercsordát mozgat és elpusztul, pedig a kultúrának egyetlen lehelete megmenthetné. Csakhogy éppen ez az egyetlen lehelet elmarad, s a pénz, hadsereg, embercsorda tovább őrlődik.

Az emberi életnek, emberi érzésvilágnak e kínbarlangjából egyetlen kijutás volna, de ez nem fog bekövetkezni: ha az emberiség áttérne a józan, ráállható alapra: szükségleteit elégítené ki és nem az agyrémeit, indulatait.

Minthogy erre nincs remény, mindenki csak önmagában, önmagának teremtheti meg az elviselhető világot, ha elég erős ahhoz, hogy lemondjon minden előítéletről és saját szemével lásson mint a gyermek: Mindenki csak magának érheti el a negatív idealizmus helyett a realizmust, pénz, vagyon, rang, érvényesülés, külső rendezettség lidérce helyett a belső, törhetetlen biztonságot. S csak az a kevés érheti el még önmaga számára is, kinek erre érzék adatott.

A teljesség felé, 1944-45.

Gyűlölök és szeretek

Catullus: Gyűlölök és szeretek

Gyűlölök és szeretek. Kérded tán, miért teszem én ezt.
Nem tudom, érzem csak: szerteszakít ez a kín.

Az utóbbi napokban ennek a versnek a sorai jártak a fejemben. Már nem emlékeztem rá, hogy ki írta, csak tudtam, elég jól belénkverték az irodalom órákon, ha évtizedek múlva is visszacsengenek a sorai.

Aztán utánanéztem: egy ókori római költő, Catullus műve ez, szerelmesvers. Hát nekem nem annyira szerelmesversként jutott eszembe. Hanem az ellentétes érzelmek egyidejű jelenléte miatt került előtérbe. Mert engem is egyszerre vesz körül a gyűlölet és a szeretet. E kettő, egymásnak ellentmondó érzés, míg az egyik táplál, a másik megöl.

A körülöttem lévő világban az emberek gyűlölnek és szeretnek. Elfogadás és semleges érzés nincs. Nincs előzékenység, bizalom, vagy éppen a jónak feltételezése. Ehelyett van irigység, a rossz feltételezése, s a negatív érzések kisugárzása. Függetlenül attól, hogy kollégákról, szomszédokról, vagy családtagokról van szó, mindenütt jelen van a gyülölet. A szeretet pedig csak nyomokban van jelen. Egy-egy kedves gesztusban, ráadásul olyanoknál, akik nem lennének "kötelesek" szeretni.

Hát én is így gyűlölök és szeretek. Leginkább szeretek és gyűlölködök a meg nem értettség és elutasítás miatt.