2016. április 7., csütörtök

Taj Mahal


India egyik legismertebb látnivalója és valóságos szimbóluma a Taj Mahal. Annyira tisztelik a helyet, hogy hetente egy napra lezárják és teljesen kitakarítják. Mivel fehér márványból készült, s a szmog elszürkítené, folyamatosan karbantartják. Ottjártunkkor is fel volt állványozva.

 Napfelkelte az első kapunál

Agra városában található ez a csodás épület, 2oo-3oo km-re Delhitől. Agra az Arany háromszög egyik sarka, a legtöbb turista ide látogat Indiában. Mi napfelkelte előtt álltunk be a sorba, s egy fél óra alatt sikerült is bejutnuk a biztonsági kapun. Mindenkit átvizsgálnak, semmilyen táskát, ételt nem engednek bevinni, így nem lehet szemetelni vagy egyéb kárt tenni.

A második kapu 

A második kapuban már felsejlik az épület fehér fénye

Mire bejutottunk, elkezdődött a napfelkelte. A kertben folyamatosan változtak a fények. Több kapun át jutunk be a főépülethez, ami Mahal sírja. Ő volt az egyik maharadzsa kedvenc felesége, s sokadik gyerekének szülésébe halt bele. A maharadzsa annyira szerette őt, hogy soha nem látott csodás sírkápolnát tervezett. Láttunk hasonló sírokat, de azok legalább feleakkorák voltak. Ráadásul ez a sír nem a könnyen faragható homokkőből, hanem fehér márványból készült.

Indiában a fehér a gyász színe, talán nem véletlen, hogy ez az épület is tiszta fehér. Sokan ismerik az épületet, ám palotának vagy templomnak gondolják. De nem: ez egy sírkápolna, egy szerelem emlékműve. A maharadzsa annyira szerette a feleségét, hogy haláláig a folyó túlpartján álló erődben lakott, s szobájából a Taj Mahalra látott.

Ez nem poszter - valóságos mesevilág

Az épület körül szépen tervezett muzulmán kert van, medencékkel, szökőkutakkal, geometrikus parkkal. Már kora reggel rengeteg turista volt itt, persze a legtöbben a Taj Mahal előtt fényképezkedtek.

Az épület hátsó része

A fehér márvány talapzatra csak mezítláb lehet fellépni. Kívül és belül csodás domborművek futnak, fekete márvány berakással Korán idézetek és halotti versek arab írása látható. Mivel a muzulmán épületekben semmilyen ember- vagy állatábrázolás nem szerepelhet, ezért csak növényi motívumokat használnak. Azok viszont sokfélék. Van "szimplán" a márványba faragott vadvirág dombormű, de a márványba drágakő berakások készültek. Piros korall, ké lapis lazuri díszití  a növénymotívumokat.

Arab feliratok

Drágakő és ásványi berakások díszítik az épület külső és belső falait

Az épület közepén van a fősír, a szeretett feleség jelképes márvány sírhelye. Mellé temették a férjét, aki magának fekete márványból tervezett hasonló épületet, de az nem valósult meg. A fősírt arany és ezüst veretes rács díszítette egykor, ennek utánzata van itt már csak.

Márvány virágmotívumok

Időközben teljesen felkelt a nap, s a változó fényeket őrzik a fotóink. Az épület mögött folyik Agra folyója, volt alkalmunk a túlpartról is megcsodálni a teljes komplexumot. Mivel reggel volt, ideje a látogatás után reggelizni menni. Egy közeli tetőteraszon rendeltük meg az ennivalót, ahonnan még ráláttunk e csodás épületre. Ám a tetőteraszról már a város, a hétköznapok valósága látszódott inkább: sok-sok vezeték, romos épület, koszos utca és ütött-kopott háztető.

Agra folyója a Taj Mahal mellett fut

Kilátás a Taj Mahal kapujától a való világra

A Taj a túlpartról a kapukkal, fallal körülvéve



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése