2016. április 1., péntek

Delhi

Indiai utunk első állomása Delhi volt. Delhi tulajdonképpen 7 város összessége, ezek közül az egyik Ó-Delhi, a másik Új-Delhi, s ez utóbbi a hivatalos neve a teljes városnak. 16 millióan lakják, s a többi általunk látott várossal összehasonlítva ez az egyik legrendezettebb hely. Persze elsőre ezt nem gondoltuk volna. Delhi India fővárosa, az angolok helyezték ide a központot egykor.

Kétszer 5 sávos sugárutakon hömpölyög itt a forgalom, a sugárutak pedig körforgalmakban keresztezik egymást. Hogy a tájékozódás ne legyen egyszerű, az utak nem merőlegesek egymásra, hanem csillag alakban szóródnak minden irányba. A jobbkormányos, baloldali közlekedés miatt végképp nem tanácsos európaiaknak itt járműbe szállni.

Útmenti virágok és kert

A sok sugárút között hatalmas parkok terülnek el. A parkokat kerítések védik, bent zöld, virágok, majmok, madarak, kint meg az utca kopársága és zajlása. A látnivalók a város több pontján vannak szétszórva, mivel egy-egy uralkodó mindig rombolta a korábbit, hogy megépíthesse az újabb városrészt. A legutolsó britek által épített rész Új-Delhi, itt találhatóak a kormányzati épületek.

Tömeg az India Kapunál

Egy hatalmas park egyik végén van a világháborús emlékmű, az India Kapu. Hétvégén, mikor először láttuk, óriási tömeg övezte, mivel ide jönnek ki sétálni a városban lakók. A park túlsó végében egy dombon áll az indiai Parlament kör alakú épülete, mellette egy szimetrikus palotapárban kormányzati irodák, mögötte az elnöki palota.

 Parlament

 Kormányzati épület

Elnöki palota kapuja egy csapat majommal, akiket épp egy kutya üldöz

Az első látnivalók, amiket láttunk muzulmán épületek voltak. Ezt sem gondoltam korábban, hogy Indiában több muszlim látnivaló van, mint egy arab országban. A muzulmán negyed egy óriási bazár, piactér, melynek közepén található egy szent szufi sírja (Hazrat Nizam-uddin Dargah).

 Zarándokok a szufi sírnál, nők nem mehetnek közelebb

A szufi a muzulmánoknál egy tiszteletreméltó "szent" ember, akinek a sírja zarándokhely, tömeg veszi körül, ajándékokat hoznak neki és imádkoznak hozzá. Az ajándék a síroknál színes takarókat jelent, ezeket a sírra terítik. Ezen kívül virágfüzért, apró édességet is hoznak a sírhoz. Ezekre a szent helyekre csak mezítláb lehet bemenni, ezért a környező boltoknál, vagy a bejáratnál lehet a cipőt hagyni. A nőknek kendőt kell viselniük, s tilos a kivágott vagy rövid ruha.

A zarándokok cipői, rózsafüzérek és sírtakarók a muszlim bazárban

A másik muszlim látnivaló Delhiben a Qutub Minar-nak nevezett óriási torony és az azt körülvevő romos muzulmán város (Lál Kót). A torony égetett vörös téglából épült, s ez a legmagasabb ilyen torony a világon, minaretként és győzelmi oszlopként épült. Körülötte sírok, árkádok, mecset romja. Van itt egy csodás vasoszlop, mely nem rozsdál. Ezt az együttest az 11oo-as évek elején építették, vagyis majdnem 1ooo éves épületekről van szó!

 Qutub Minar óriási tornya

Lal Kót ezeréves muszlim romjai

India legnagyobb mecsetje Delhiben van, ez a Masjid Jama. 25 ezer ember fér el itt, ami az épületet és a körbekerített udvart jelenti. A 17. században épült vörös homokkőből és fehér márványból. Az udvar közepén óriási medence a megtisztulni vágyóknak. Kapu 3 oldalon is van, minaret pedig minden égtáj felé.

 A nagymecset bejárata és minaretje

 "Imaszőnyegek" a mecsetben

A mecset fő épülete

A mecsetudvar közepén lévő medence

A muszlim látnivalóknak ezzel még nincs vége, hiszen Delhi egyik fő ékessége a mogul uralkodónak épített Himujan sír. Az épület egyesíti az indiai és muszlim jegyeket, a Taj Mahal "elődjének" is nevezik, mert formájában, a kert elrendezésében ez volt az első ilyen emlékmű. 

 Himujan sírja

A sírterem a jelképes márvány sírokkal. 


A testek az épület alatt, a földben vannak eltemetve. Az épületben több sír is van, több teremben, ahol nincs világítás, csak a rozettás ablakokon jön be valamennyi fény.

A Vörös Erőd a 17. században épült, a vörös homokkőről kapta a nevét. Hatalmas, falakkal körüvett épületegyüttes, több kilométer hosszú a kerülete. Egy boltozatos bazársoron lehet bemenni az udvarba, amin belül több palota, katonai kaszárnya, szökőkutak és csatornák vannak.

Csapatunk a Vörös Erőd előtt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése