2013. január 5., szombat

Arisztokrata családok

Arisztokratákkal, nemesi családok leszármazottaival nem gyakran találkozunk. Arra lettem figyelmes, hogy én több magyar nemesi család leszármazottjával találkoztam amerikai tartózkodásom alatt, mint annak előtte.

Az egész amerikai kalandom egy ilyen nemesi leszármazottal kezdődött. A Jármy család fiatal leánya úgy gondolta, hogy én alkalmas lennék egy amerikai ösztöndijra. Ő ültette el bennem a gondolatot, ami utána megvalósult. A Jármy család eredetileg Szabolcs megyéből való, a Jármi nevű településről. Van azonban családi birtok sokfelé, épp a Mándokkal határos Eperjeskén is az ő tulajdonuk volt a kúria.

Eperjeske, Jármy-kúria

Ha már Mándok, akkor Forgách grófok. Mindig is foglalkoztatott a helyi nemesi család története, hogy vajon mi történt velük a háborúk és államositás után. Aztán az amerikai ösztöndijam alapitójáról kiderül, hogy ő épp Forgách nevezetű, ch-val és nem cs-vel. Van-e kapcsolat, nem tudom, ő Gyöngyösről származik ugyan, de a Forgáchoknak sokfelé volt birtoka, s ki tudja hol van leszármazottja.

Mándok, Forgách-kastély

Az idei karácsonyt két amerikai magyar család vendégeként töltöttem. Az egyik családban kiderült, hogy a Geréby család leszármazottai. A nagypapa menekült el a háború után Magyarországról, hozta magával feleségét és egy kislányukat. A gyerekszám aztán szépen felduzzadt ötre: öt szépséges leányuk lett, aki apai oldalról a Geréby, anyai oldalról a Pálffy nevet örökölte. Az ő gyerekeik velem egykorúak. A család nevét viseli még odahaza a lajosmizsei Geréby Kúria Hotel.

Geréby-kúria, Lajosmizse

Washingtonban pedig a Széchenyi család még élő leszármazottjával találkoztam. Széchenyi Istvánnak egy fia volt, az ő unokája az, aki jelenleg amerikai magyarként a magyarok érdekeit képviseli Washingtonban. Az ő neve Teleki, egy másik neves családból, a miniszterelnök Telekitől...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése