Dobozolok

Dobozolok, mint Tóthék az Örkény-regényben. Csak ők ezt többen csinálták, együtt, valami "magasztos" célért.
Én meg dobozolok, egyedül, csak magamért.
Dobozba kerül a múltam, a tárgyaim, emlékképek, fotók, arcok. Dobozba kerül az életem.

Útra kelek, messze, ahová nem tudok magammal vinni sok mindent. Egy bőröndöt, 23 kiló holmival. Pakolgatom a dolgaim, szanálom a régit, a használhatatlant, elteszem a még használhatót, jövőre, szebb napokra. Adok másoknak, megosztok.

Aztán marad valami kevés, amit viszek. S ilyenkor elgondolkodom: van-e olyan, ami nélkülözhetetlen, ami nélkül nem tudok meglenni? S rá kell jönnöm: nincs ilyen, vagy szinte alig. Én én vagyok, akárhol is leszek, akár lesznek holmijaim, akár nem. A fontos, hogy én "magammal" legyek, s velem legyenek a támogató gondolatok, emberek, a hitem, a múltam. Mindezt nem lehet dobozba tenni, mert már bennem van. A fejemben, a szívemben.