2010. november 23., kedd

Blog-ajánló

'Nagy múltú blogger' lettem. Több mint nyolchónapos blogger létem, kb. 16o bejegyzésem után ideje hogy megnézzem, miről irnak mások.
Van néhány blogger, akik valami eredetit, értékeset tudnak alkotni az online naplójukban. Őket ajánlom most.

Wolf Gáborral először egy kisvállalati marketing szemináriumon találkoztam. Ott ajánlotta figyelmünkbe szakmai blogját. Ez kb. 5 éve volt, azóta a kezdő vállalkozásból menő tanácsadó cég lett. Többek között a blogjának köszönheti a sikerét. Ugyanis az elsők között inditotta szakmai blogját, ahol kis- és középvállalatoknak adott tippeket, hogyan szerezzenek új ügyfeleket, hogyan sokszorozzák meg a megrendeléseiket és hasonlók. Felismerte, hogy a hangzatos marketing teóriák nem csak a nagyvállalatoknál működnek, hanem némi kreativitással a kisebb cégek is alkalmazhatják őket. Nekem ő azért példaértékű, mert először saját magát marketingelte, aztán felfuttatta a cégét, ami által sok más vállalkozást is sikerhez segitett. Ja, s ha most nem itt lennék, lehet hogy neki dolgoznék otthon, ugyanis volt néhány interjúköröm vele. :-)
http://marketingcommando.hu/blog

Panyi Zsuzsi nevéről már akkor hallottam, mielőtt személyesen megismertem. Idén több női és gazdasági lap is példaként hozta fel őt, mint valakit, aki online marketing alkalmazásokkal ért el sikereket. Úgy, hogy eredeti szakmája épitész, s főállású anyaként elgondolkodott, hogyan is tudná a legjobban pénzzé tenni tudását, kreativitását. Üvegékszereket kezdett késziteni, s azokat online árusitani. Sikerrel. Gyönyörűek az ékszerei, s teljesen megfizethető az áruk is. Ma már kurzusokat tart nőknek arról, hogyan hozzanak ki több bevételt a weben. Ja, s egyébként az én ösztöndij-programommal ő is Amerikában tanult évekkel ezelőtt...
http://panyizsuzsi.hu/blog/
http://makgubo.hu/

A Százegyedik majom lehet, hogy én vagyok. A blog szerkesztői ugyanis az ösztöndijamat adó CTP egykori öregdiákjai. Idén tavasszal indult útjára, s a célja, hogy felhivja a társadalom figyelmét arra, hogy lehet erkölcsösen, a szabályokat betartva is boldogulni, céget vezetni, dolgozni. A névadás oka, hogy egy kutatás szerint egy közösség a kritikus létszámhatárt elérve képes megváltoztatni az addigi hozzáállását. Ő a 1oo. majom. Aki lehetek én is. Végülis majdnem én vagyok a századik CTP-s diák idekint.
http://szazegyedikmajom.hu/

S a végére egy jóbarátném blogja. A Szilva szemmel a világ létrejöttében nekem is szerepem volt. Régóta győzködtük már Szilvát, hogy ugyan mutassa meg irási tudományát másoknak is. Ugyanis eredetileg újságiró a lelkem, s hát irói vénájáról közös munkálkodásaink alatt is számtalanszor számot adott. Blogjában könyvekről, érzésekről, nőiségről, és gasztronómiáról olvashatunk. Ez utóbbiról nyálcsorgató formátumban. Azt hiszem, hallunk még majd róla...
http://szilvaszemmel.blogspot.com/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése