2010. november 3., szerda

Választások itt is

Ezen a héten kedden voltak USA-szerte a helyi szintű politikai választások. Igy választottak most Ohioban, Clevelandben is.

Az amerikai választási rendszer eléggé összetett, gyakran még a helyiek sem tudják, kinek milyen súlya, esélye van a bekerülésre. Az elnökválasztás két éve volt, s félidőben választanak szenátorokat, kormányzókat, birákat - vagyis most. A kormányzati hatalom igy elválik az alsóbbrendű törvényalkotó és -végrahajtó apparátustól. Hiába, Amerika a prototipusa a modern demokráciának.

Érdekes volt figyelemmel kisérni az itteni választási hadjáratot. Itt nem óriásplakátokon üzennek a jelöltek, hanem kisebb hirdetőtáblákon (lásd fenti kép). A hirdetési felületet sem kell megvásárolniuk, hiszen a pártok szimpatizánsai maguk helyezik ki táblákat - a saját kertjükbe! Autózom a városban, s az utak szélén a fentihez hasonló kép fogad: egymás mellett jól megférő táblák, rajtuk csupán a jelöltek neve. Semmi hangzatos jelszó, mutatós fotó, gyakran még a pártállás sem látható. Gyakran az autókon matricák hirdetik, hogy a vezető éppen kit támogat. Néhol a pártszimpatizánsok maguk osztogatnak matricákat, zászlócskákat. Obama kampányvizitjén önkéntesek tömege segitette a programot. Hiába, itt fel tudják, s fel is merik vállalni a politikai hovatartozásukat.

Egyébként a választható pártok között nincs 'nagy' különbség. A republikánusok és demokraták egy családból származnak: mindkettő a anti-federalista, önálló kormányzási irányzat szülötte, pár száz éve még egy pártot alkottak. A két nagy rivális mellett a liberálisok szoktak még szót kapni, de jóval kisebb arányban.

Egy érdekes eleme számomra a választásoknak, hogy volt egy jelölt, aki a 'Kristina for Ohio' szlogennel indult. A linkre kattintva az oldalára lehet jutni.
...
A választás eredményeiről két nappal később a napi sajtóból tájékozodtam. A demokrata kormánypárt vereséget szenvedett, többségbe kerültek a szenátusban és a kormányzói székekben a piros republikánusok. Ennek az oka az emberek csalódottsága: sajnos az Obama-kormány nem ért el átütő ereményeket a munkanélküliség felszámolásában, az oktatás és az egészégügy reformjában. Azért érdekes lesz látni, hogyan fér meg egymás mellett a két rivális: az erőfölények csaknem kiegyenlitettek, az egyik a kormányban, a másik a törvényalkotásban van döntő többségben. Ilyen otthon nem fordulna elő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése