Amerikában az számit, amit itt bizonyitasz, amit itt teszel le az asztalra. Lehet bármilyen szinvonalas és sokat mesélő a pályázati anyagod, ha az iskoláid és a munkatapasztalataid nem a tenger innenső oldalán keletkeztek, akkor nehezen érteted meg magadat a helyiekkel. Ha itt akarsz előre jutni, akkor nagyon is előről kell kezdened, a legelejéről. Lehetett saját céged odahaza, vagy dolgozhattál vezetőként, itt gyakornoknak vesznek föl (legtöbbször ingyen, fizetség nélkül), s a ranglétra aljáról indulhatsz. Ugyan igaz az is, hogyha tehetséges vagy, akkor sokkal hamarabb kapaszkodhatsz felfelé bérben és előléptetésben is, mint Európában.
Az életrajz itt nem CV, hanem resume, s az otthoni szokásokkal ellentétben semmilyen személyes adatot nem tartalmaz (se életkorra, nemre, családi állapotra nem utalhatsz), s fotót még véletlenül sem tehetsz rá. Jó esetben egy oldalba sűrited a tudnivalókat magadról, kiemelve a legfontosabb eredményeidet, nivós iskoláidat, osztályzataidat, dijaidat stb. A pályázathoz szinte mindenütt kérnek kisérőlevelet (cover letter), ebben van alkalmunk az egyoldalas életrajzot kicsit kibontani, cégre, pozicióra szabni. Az én szakmámban irásmintát is kérnek, mármint valami saját irományt, egyetemi dolgozatot, hogy képes vagyok jól fogalmazni, helyesen irni, stb. Persze angolul...
Interjú szabályok itt is hasonlóak az otthonihoz, kötött öltözködés, formális viselkedés. Interjúra általában viszed magaddal a korábbi referenciamunkáidat, illetve kérnek 2-3 referenciaszemélyt, akit valóban fel is hivnak telefonon, s véleményt kérnek rólad. Ja, s az interjúk van mikor nem az irodában történnek, hanem egy kávé vagy ebéd mellett egy étteremben.
Az álláskeresés eszközei azonban egészen mások, mint amikhez eddig szoktam. Mig otthon minden állásomat meghirdetett pályázaton nyertem el, itt az állások 9o százaléka (!) személyes kapcsolatokon (networking) kel el. Igy most én is abba tanulok bele, hogy az ezernyi álláshirdetésre való pályázás helyett, inkább a megfelelő helyen legyek (szakmai rendezvények, konferenciák), a megfelelő emberekkel találkozzam (például a business tanárommal, aki közvetlenül bemutat egykori diákjainak, cégvezetőknek). Gyakorlatilag olyan ajtók nyilnak meg előttem a közvetlen ajánlások és kapcsolattartás során, ahol nincsenek meghirdetett állások, ahová egyébként engem külföldiként, diákként nem igazán engednének be. Az egyetemem neve a másik belépő, ha jól ismert és elismert suliba jársz (márpedig az enyém az ilyen), akkor megelőlegezik neked a bizalmat, sőt az egykori diákok mint családtagot üdvözölnek. Állás még nincs kilátásban, viszont számtalan tanáccsal, ötlettel, s további kapcsolatokkal látnak el a kedves networkinges ismerősök.
Szóval tanulom magam, egy új terepen, új feltételek között. Elsőre izgalmas magadat eladni külföldi diákként, munkakeresőként, viszont mikor a konkrétumokra kerül a sor, annyira már nem egyértelmű, hogy jogilag, cégszabályzatilag pont engem akarjanak. Azért még nem adtam fel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése