2012. szeptember 19., szerda

Osztálytársak

Májusban, a diplomaosztónkon találkoztam utoljára az egyetemi osztálytársakkal. Az ősz kezdetén "véletlenül" többekbe belebotlottam. Jó látni, hogy ki mire vitte, hogyan alakul az útja, karrierje, munkája.

Maurice, Paul, Jim

Az osztálytársak közül most azokat emelem ki, akik példaértékűek számomra. Maurice Nigériából érkezett, fiatal katolikus atya. Egyetemi tanulmányai mellett az egyik helyi gyülekezetben szolgált, s a legújabb, hogy saját tévéműsora van! Az órákról tudtuk, hogy neki mindig megvan a véleménye, s azt vállalja is. Erős afrikai akcentusával, gyakori hozzászólásaival hol megnevetetett, hol elgondolkodtatott minket.
Afrikáról, az ottani "ismerőseimről" már irtam. Ami nekem is meglepő volt anno, hogy milyen erős ott a keresztény hit, s hogy milyen sok fiatal áll a vallás szolgálatába. Ezen okok miatt a tévés producerek is felfigyeltek Mauricra, aki most kezdődött műsorában a tévén keresztül evangelizál. Első felvétele megtekinthető itt.

A másik osztálytársam, Paul az egyik clevelandi tévécsatorna vezetői között van. Történetesen épp Maurice-szal kötött barátságot az órákon. Ketten együtt mindig hihetetlen hangulatot teremtettek az egyébként unalmas előadásokon és beszámolókon. Paul idén ősztől a John Carroll-on tanit médiát. Ezt épp a múlt heti politikai rendezvényükön tudtam meg tőle, ahol épp az ő csatornája volt a fő szponzor. Lehet, hogy a tévéközpontban található irodáját végleg tanári katedrára cseréli? Szivesen beülnék a könnyed, humoros óráira...

Angie álma volt, hogy egyetemi berkekben maradjon. Tanulmányai alatt az egyetem diákirodájában dolgozott programszervezőként. Ebben a témában irta szakdolgozatát is, s egy ideje már keményen dolgozott azon, hogy valamelyik felsőoktatási intézményben helyet és állást kapjon. Imái meghallgatásra találtak, s augusztustól a Cleveland State University-n felnőttképzésekkel foglalkozik. Irigylem érte, mert pontosan tudta, hogy mit akar, hitt benne, s el is érte.

Angie-vel

Utoljára magamról is néhány gondolat. Bár főállást, teljes munkaidőt még nem sikerült találnom (a tenger innenső és túlsó oldalán is próbálom), ám mégis kaptam egy felkérést, ami összeköti a két kontinenst. A John Carroll-on új szak indult, A nőiség és a nemek témakörben. A kurzusvezető épp egy magyar amerikai, aki Magyarországra tervez tanulmányutat, s épp rám gondolt ennek megszervezésében! Nem egyszerű utazásról van szó, hanem a képzés részeként kredites tárgyról, ahol én is előadhatok, saját hazámban, sőt, házamban, Mándokon a Faluvégi Vendégházban! Az egész még csak most formálódik, de nagyon lelkesek vagyunk. Összekapcsolhatom általa két kedvencemet a turizmust és a tanitást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése