2012. december 14., péntek

Adventi kalendárium

Még tavaly megfogadtam karácsonykor, hogy a következő évben nem fogok időt és pénzt áldozni a karácsonyi ajándékok beszerzésére. Ehelyett az összeget, amit elköltenék egy rászoruló szervezetnek vagy személynek adom.

Idén tartom magam a tavalyi ötlethez és ajándékmentes karácsonyt tartok. Oka ennek a karácsony körüli ajándékvásárlási őrülettel való szembenállás (mondja ezt egy termékvásárlásra bujtó marketinges, de majd erről később), illetve a pénzhiány. Azt már tudom, melyik szervezetet segitem az adományommal.

Eddig sikerült is tartanom magam a tervhez: nemhogy ajándékokat nem veszek, de boltba is alig megyek. Közben viszont igyekszem annál többet adni a nekem fontosaknak. Időt, figyelmet, szeretetet adok ajándékok helyett. Ezt osztom személyes látogatáskor, telefonon vagy skype-on, emailben, s kézzel irott képeslapokon. Sőt "titkomat" a nagyérdemű közönséggel is megosztom.

Tavaly az egyik blogbejegyzésem egy sajátos adventi kalendáriumról szólt. Az adventi naptár egyes napjaihoz nem ajándékok és édességek kapcsolódtak, hanem gondolatok, ötletek a karácsonyi időszakról, arról, hogyan ajándékozzuk meg magunkat, szeretteinket, vagy akár az idegeneket mindenféle ajándékok nélkül. A blogbejegyzésem gondolatait idén "publikálom", a facebookon teszem közzé.

Ritkán vagyok aktiv a social médiában, viszont most az ünnepi missziómul választottam, hogy ami bennem zajlik, amit az ünnepről és az ajándékozásról gondolok, azt megosztom. Meglepetésemre elég sokan jelezték, követik a napi bejegyzéseimet, sőt kérik előre a minden napra szánt okosságokat. Egyik jóbarátom felhivta a figyelmemet, hogy a folyamat, amit elinditottam hasonlit egy másik kezdeményezésre.

Odahaza az Angyalműhely cimű könyv talált sok követőre. Az ismert tévés személyiség, Ördög Nóra és barátnője egy sajátos tréning segitségével a nőket az önmagukra figyelésre, önmaguk megajándékozására ösztönzi, ezáltal épitve önbizalmukat. Egy amerikai iró a Happiness Project cimű könyvével inditotta el a lavinát. Ebben egy éves programot hirdetett, aminek a célja önmagunk boldogságát megtalálni a hétköznapokban.

Próbáljunk meg ezen az idei karácsonyon boldogak lenni. Felszabadulni az ünnep stressze alól. Angyallá válni, másokon, de leginkább magunkon segiteni. Ezt tegyük a fa alá.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése