2013. január 1., kedd

Idő

Új év, 2012 vége, 2013 kezdete. Nem igazán szeretem a szilvesztert, az évváltást. Olyan, mintha egyetlen éjszaka alatt öregednénk egy évet. Mikor visszanézünk az elmúlt évre, olyan, mintha egy pillanat alatt elrepült volna.

Az idei szilvesztert nem társaságban, ünnepléssel, hanem magamban töltöttem. Jó volt hátranézni, lenyugodni, kicsit feltöltődni. Hangos ünneplés és felesleges fecsegés helyett inkább befelé nézni. Egy jó film és egy jó könyv társaságában.

A könyvről szeretnék most beszámolni. Mitch Albom-tól eddig egy regényt olvastam, s mivel az tetszett, igy esélyt adtam a most megjelent új könyvének. A cime The Time Keeper, vagyis Az időmérő. Vékonyka kis regény, három szálon futnak benne az események, amik egyszer csak összeérnek az időben. Az időmérő az a halhatatlan, csaknem istenszerű alak, aki többezer évvel ezelőtt elkezdte számolni az órákat, perceket, napokat, napórát készitett, majd naptárat. "Jutalma"  a halhatatlanság lett: magányából figyelheti a világ körforgását, az emberek halandóságát, saját szeretteinek elvesztését. Halhatatlan lett, de nem boldog.

Feladatot kap: a földre visszatérve két ember életét kell megváltoztatnia, bebizonyitva nekik az idő értékét. Az egyik egy tinédzser lány, aki szerelmi csalódása miatt öngyilkosságba menekül. Ő az időt eldobja, túl akar lenni az életen. A másik egy idős férfi, akinek a betegsége miatt már csak rövid idő maradt az életből. Ő az időt szeretné megvenni, gazdagságával örök életet nyerni.

Az időmérőnek köszönhetően egyikőjük terve sem sikerül. Sem halál, sem örök élet nem jön megoldásként, viszont megtanulják értékelni a jelent, a kiszabott időt. Mert nincs korán és nincs későn. Csak a jelen idő van.

Nekem ugyanezt tanitotta egy lelkigyakorlaton egy apáca. Élj a mának. Ezzel nézek az új évbe. Legyen tartalmas, elégedett új évünk!

"Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt." (Préd. 3:1)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése