Nem gondoltam volna, hogy harminc fölött nekem, s oly sok kedves barátomnak ez a téma határozza meg az életét. Azt gondoltam, hogy huszonéves korom végére, megtalálom a munkát, a hivatást, amit szeretek, s azt végzem, abban kiteljesedek. Aztán közbeszól az élet, álom-munka szünetel, munkáltató megszűnik, átalakul, kivonul, s mi maradunk csalódottan, ám mégis lelkesen, reménykedve a jövőben, hogy jobb idők jönnek. Aztán nem jönnek.
A hosszas reménykedést feladva - s mivel tetterős, céltudatos nők vagyunk - a saját sarkunkra állunk, s ha odahaza nem kellettünk, oda megyünk, ahol feladat van és lehetőség vár. Igy keveredünk az osztrák alpesekbe szobalánynak, felszolgálónak Angliába, gyári munkásnak Irországba, légikisasszonynak Olaszországba. Vagy éppen diáknak Amerikába. Jut belőlünk Európa és a fél világ országaiba. Pénzt keresünk, tanulunk, tanuljuk az életet. Készülünk a nagybetűsre, amiben már nyakig benne vagyunk. Tűrünk megaláztatást és kemény munkát, remélve, hogy más idők jönnek, s hazatérünk. Haza, de hová?
Mi nem álmodozunk, bár szeretnénk. Illetve szeretnénk, ha a megfelelő munkáltató minket választana. Mert nagyon akarunk, s nagyon tudunk.
Ha érdekelnek más országba szakadt kedves barátaim megpróbáltatásai, nézz be az ő blogjukba is.
Szilva Tiroli álmai
Berni a felhők felett - bocsánat, hozzáférés csak ismerősöknek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése