2010. július 24., szombat

A zsidó Budapest

Nem is gondolnánk, milyen titkokat rejt magában a város, ahol élünk. Már több hónapja dolgoztam egy belvárosi irodaházban, mire feltünt, hogy az ablakon kinézve a város történelmi magját látom, s azon belül is a korábban zsidók által épített és lakott zsidó belvárost.

Aztán egyre figyelmesebb lettem. Reggelente a közeli utcákon autózva már észrevettem a furcsa öltözetű, elég nagy feltűnést keltő hagyományos zsidó arcokat, főleg férfiakat. Ők azok, akik reggel munkába igyekeznek, a gyereket viszik óvodába, vagy éppen biciklivel bevásárolni indulnak. Kiváncsivá tettek ezek a reggeli életképek, s elszántam magam: egy hétvégi napon jobban szemügyre veszem a környéket.

Egy napos nyári szombaton indultam felfedezőútra. Előtte kicsit kiműveltem magam a környék látnivalóiból, s azokat próbáltam megtalálni. Szűk utcácskák, a fő vezérvonal a Király u. és a Dohány ill. Dob utca között futó részek a Deák tér és a Körút között. Nem szembetűnőek a hagyományokat őrző üzletek. Pedig találunk itt kóser élelmiszerboltot, több kóser éttermet, zsidó utazási irodát is. Az épületek között több zsinagóga is megbújik. A legnagyobb a dohány utcai, amit mindenki ismer. Viszont csak egy utcával kell tovább menni, a Rumbach Sebestyén utcában egy gyönyörű mór stílusú, lezárt zsinagógát találunk. Persze belesve az ablakán feltárul a hatalmas belső tér. Még eldugottabb egy másik zsinagóga, ami egy ház belső udvarában található! Van itt még mikve, a rituális női fürdő is.

A zsidó kultúra és történelem, a művészetük mindig feltűnést keltett. Próbáljuk megérteni őket, a szokásaikat, hagyományaikat. Részleteiben sikerül, teljesen sosem.
A megértésben segíthet a nyár végi Zsidó Zenei Fesztivál, ahol a közismert klezmer zene mellett számtalan más stílus és előadó is hangot kap. Hamarosan itt az ideje. Vagy Mikve címmel a Vígszínházban játszanak egy nőkről szóló darabot.

Jó szórakozást!

1 megjegyzés:

  1. A bejegyzesem ota megjelent egy erdekes cikk a pesti Zsidonegyedrol. Ide teszem a linket, sok jo foto, erdekes info van benne.
    http://hvg.hu/itthon/20111201_zsido_seta

    VálaszTörlés