2010. július 4., vasárnap

Született július 4-én

Született július 4-én. Ez egy film címe, és az USA alkotmányának is a mottója lehetne. Ma volt július 4-e, az amerikaiak nemzeti ünnepe, páran úgy gondoltuk, ebből az apropóból közös ebédet szervezünk.

De mit is ünneplünk ezen a napon?
Az USA története nem nyúlik vissza ezer évre, pár száz éve alakult ki az államalakulat, konkrétan 1776-ban, amikor az akkori államok szövetségre léptek és ezt alkotmányukban (Függetlenségi Nyilatkozat) is rögzítették. Ez lett a mai államalakulat első hivatalos "alapköve", az alapja a demokratikus államszövetség jogrendjének. Például szolgált sok később kialakult demokráciának is.

S milyen hatással van ez a mi életünkre?
Szimpla magyar állampolgárként semmi különöset nem jelentene ez nekünk. Viszont azoknak, akik egy időt az USA-ban töltöttek vagy éppen oda készülnek ez is az "Amerikát megérteni" fogalom egyik eleme.
Ezért szerveztük mi is a mai összejövetelt. Nehéz volt amerikai ebédet készíteni, nem igazán vannak hagyományos ételeik. Barbeque-t sütögetni lakáson belül nem tudtunk, így főleg a desszert hozott amerikai ízeket. Sikerült mogyoróvajat beszerezni, így ezzel bolondítottuk az édességünket.

Az ebéd után pedig filmnézés következett. Több film is kapcsolódik a nemzeti ünnephez, talán a legismertebb a címben szereplő Tom Cruise főszereplésével készült film. Mi nem ezt néztük meg, hanem a Nemzet aranya c. filmet, melynek főszereplője Nicolas Cage. Amolyan modern kori kincsvadászatot mutat be a film, a Da-Vinci kód és a Salamon kincse témák keverékeként. Csak itt a Függetlenségi Nyilatkozat tartalmazza a kódot a titkos kincses raktárhoz. Vannak rosszak, akik maguknak akarják a kincset, és persze vannak a jók, akik közcélból kutatnak. Amerikai film, de furfangosan kitalált és élvezetes a történet.

Sokan átkozzák Amerikát, az általa sugárzott kultúrát. Szerintem érdemes megnézni, mit tud ez az állam, ez a világhatalom, az ott élő emberek. Mert valamit nagyon tudnak, ha pár százéves történetük ellenére ilyen sokat létrehoztak és az egész világra hatással vannak. Véleményem szerint a rosszból tanulva, a jót ellesve van mit tanulnunk az amerikaiaktól. Hamarosan személyesen teszem ezt :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése