Éden

Malajziától nem tudtam, hogy mit várjak. Utánanéztem néhány útikalauzban, illetve kalandtúrák oldalán, hogy mit ajánlanak megnézésre. Aztán hosszas hezitálás után úgy döntöttem, nem a jól hangzó Borneó szigetére utazom a 2 hetes tanulmányút végén, hanem a fővárostól, Kuala Lumpurtól északra található területre. Ide nem kell repülőjáratot keresni, mert busszal olcsón elérhető. Ráadásul van itt hegy, tenger, sziget, történelmi város, vagyis minden, ami jól jön egy röpke nyaraláshoz.

A kalandtúrára két amerikai osztálytársnőm is  jelentkezett, ők rám bízták, hogy megtervezzem a túrát, lefoglaljam a jegyeket és a szállást, s aztán körbevezessem őket. Vak vezet világtalant, gondolhatnánk, de nem. A maláj buszjáratokra online lehet jegyet foglalni. A buszok kényelmesek, tiszták, légkondicionáltak, nincs tömeg, pontosan indulnak és pontosan érkeznek. Hihetetlen. Szállást pedig az Airbnb jól bevált oldalán kerestem, magánlakást, külön hálószobákkal, erkéllyel. Pipa.

 

Aztán útra keltünk. Kicsit sokkot kaptam a többiek poggyászától: ketten több, mint 10 (!) csomaggal indultak el... Na ezt a pillanatot meg kellett örökíteni, már csak azért is, hogy tudjuk a kép alapján, hogy melyik csomagot hagyjuk el útközben... Végül az összes csomaggal célba értünk.

Az első állomás Cameron Highlands vidéke, ez kb. 4 órás távolságra van a fővárostól északkeletre. Itt van Malajzia legmagasabban fekvő települése, 2000 méter fölött! Felüdülés volt ide megérkezni: ugyan meleg volt, de 30 fok alatt, nem volt pára, s enyhe szellő fújdogált. Itt még a pulcsi is elfért.
 

 
A klíma miatt a gyarmatosító britek ide építettek nyaralóházakat, s Indiából teacserjéket telepítettek be. Ma a környék legfontosabb látványossága épp a hatalmas teaültetvény, ami lépcsőzetesen fut a hegyoldalon, s gyönyörű rendezett zöld szőnyeggel vonja be a tájat. A gyarmatosítók házai is láthatóak elszórva a dombok között.

Mi egy helyi taxist béreltünk ki egy fél napra, ő vitt körbe a vidéken. Taman Rata a városka, ahol megszálltunk, itt több étterem, hotel van, ez egy jó kiindulópont a kiránduláshoz. A teaültetvények szabadon futnak az út mellett, a cserjék örökzöld bokrokra emlékeztetnek. Eredetileg indiai bevándorló munkások aratták le a termést, ami egész évben az új hajtásokat jelenti. Ma már gépek vágják a felső lombozatot.

 

A BOH márkanév a helyi teaüzemet rejti, angolok hozták létre a 20-as években, s mindmáig ugyanaz a család működteti. A gyártás folyamata szabadon megtekinthető: hatalmas gép darálja le a leveleket, aztán szárítják, oxidálják, s hatalmas zsákokba töltik. A teaboltban már a feldolgozott, ízesített filtereket vásárolhattuk meg. Persze a helyben termelt eperrel, jázminnal, rózsával kevert változatokat szereztem be.

 

A teaföldek után szedd magad eperföldek mellett vezetett az utunk. Ja, hogy itt emeletes polcokon, zsákokban termelik az epret? Még le sem kell hajolni! Vettünk is a termésből, ami annyira tartós, hogy több nap múltán sem fonnyadt el a gyümölcs zöld levele, s friss, zamatos epret tudtunk a müzlihez keverni.

A levendulakert egy kertészet, ahol hatalmas ágyásokban színpompás virágok nyílnak. Levendula, petúnia, cukormályva, s sok egyéb általunk is ismert virág. A virágföldeken pedig méhek dolgoznak, az általuk termelt mézet is meg lehet itt venni.

  Hát nem olyan ez itt, mint az Édenkert maga?