Magyarul

Két hét történéseit próbálom most pár sorban összegezni. Címet is nehéz adnom az eseményeknek, talán a Magyarul a legkifejezőbb.

Magyarul éltünk, magyarul tanultunk, magyarul énekeltünk. Az amerikai magyar gyerekek éves táborába tanárnak hívtak, s nem igazán tudtam mire számítsak, hányan és hol leszünk, hogyan tanítunk, de időmet odaszánva belevágtam.
Most már a végén tartunk, látszanak az eredmények. Bár sokszor kellett a gyerkőcökre szólni, hogy "Magyarul", mikor éppen angolra váltottak, de megérte. A tesztek, vizsgafeladatok azt mutatják, hogy sikerült a fejükbe tölteni valamit. Magyar történelmet, földrajzot, népzenét és táncot, irodalmat és nyelvtant, versmondást és színjátszást. Igazi Little Hungary (Kis-Magyarország) volt ez a tábor két hétre. Kincskereső kisködmönbe bújt színészekkel, moldvai táncoslábakkal, szalonnasütéssel, hímzésmintákkal és szóviccekkel.

Olyannyira magyar volt, hogy az általam tartott földrajzórákon láttam magam előtt a nyári Balatont, az ebéd alatt az amerikai módra készített magyaros ételek helyett az otthoni gulyásleves ízét éreztem, s az irodalomleckéket tanítva rájöttem, hogy ilyen gazdagon soha egyetlen nyelven sem fogok tudni. Nem hiányzott a net, a rádió, a technika, volt helyette este tábortűz (és show-műsor), ének és tánc hajnalig.

"Nyelvében él a nemzet." Mi most éltettük ezt a nemzetet. Kevesen vagyunk, de ott vagyunk a világ minden táján. S elsősorban magyarok vagyunk, amíg a magyar szót koptatjuk, még akkor is, ha az ékezetek már hiányoznak a nevekről.