2016. december 22., csütörtök

Karácsonyi várakozás 2

Alig pár napja kiírtam magamból az advent és a karácsonyi várakozás lényegét. És most újra erről írok. Mert olyan dolgok történnek körülöttünk, a világban, amire újra meg újra reflektálnom kell.

Karácsonyi fényben a kismartoni (Eisenstadt) Esterházy-kastély

Várakozás, lassulás. Ezzel szemben türelmetlen rohanás, a vesztünkbe hajtás. Adventi buszbaleset az M3-as autópályán, terrorakció a berlini karácsonyi vásárban. Mindkettő érint, megérint, elgondolkodtat és megálásra, hálára késztet.

Adventi vásár Bécsben a városháza előtti téren

Mert én is rohanok, türelmetlen vagyok, s én is utaztam, utazom, vezetek autópályán, ráadásul az M3-ason rendszeresen, néha gyorsan, néha csak a türelmetlen sofőrök miatt flusztráltan.
S igen, én is mentem nagyvárosi adventi vásárokba, Berlinben is, ahol épp az érintett Charlottenburg kerületben laktam.
S épp a nevezett események hétvégéjén kirándultunk el Bécsbe, ahogyan tettük tavaly is, hogy a karácsony hangulatát elhozzuk az életünkbe.

Bécs, a Hofburg bejárata előtti téren császári időket idéző adventi sátrak sorakoznak

S mindeközben a rohanás, utazás, karácsonyi készülődés közben elfelejtjük, hogy miről is szól az ünnep és hogy mennyire sérülékenyek vagyunk, egy pillanat alatt megtörténhet a baj, amit utána a hiányok és a ki nem mondott érzések, szavak követnek.

Ezen a karácsonyon nem a hiányokra gondolok, ehelyett érzéseket, korábban ki nem mondott szavakat osztok meg. Személyesen, telefonon, emailen, vagy kézzel írott lapocskákon, no meg itt a weben. Mert ez a legnagyobb ajándék, amit egymásnak adni tudunk.

Ahogyan adtunk is egymásnak ezen a hétvégén, Bécsben, ahol unokaöcsémnél vendégeskedhettünk ketten jóbarátnémmal, akivel a sofőr-navigátor duettet adtuk elő már nem először, s valszeg nem is utoljára.


S közben lássuk meg, hogy mi a legnagyobb ajándék. Az, amit nem ember készít, gyárt, vásárol, csomagol, odaad. Hanem, amit odafentről kapunk.
Az életet. A túlélést.
Ahol a káoszban is a szeretet, a hála és a békesség kerül fölénybe.

"Hála legyen Istennek, az ő kimondhatatlan ajándékáért." (2 Korintus 9,15)

"Boldogok a békességre igyekvők, mert ők az Isten fiai." (Máté 5,9)

Türelmes, megérkezős, csendes, odafigyelős karácsonyt kívánok.

Béke legyen veletek! - Shalom - Salam




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése