Kispapok

Egyre több jelenlegi vagy egykori kispappal találkozom mostanában. A találkozások még Erdélyben kezdődtek tavaly nyáron. Írtam már, hogy egy nyári táborban tanítottam, ahol etikus üzleti magatartásra okítottunk középiskolásokat a CTP keretein belül. A napközbeni kimerítő órákat esténként borozgatással, szalonnázással, pálinkamustrával igyekeztünk kipihenni, mégpedig helyi vendéglátóink, egykori kispapok társaságában. Hát, tanultam is rendesen a katolikus vallást. Érdekes volt látni, hogy az egykori, felszentelés előtt még éppen visszalépett paptanoncok, milyen boldog, vagy éppen nem olyan boldog családi és civil életet élnek. Székely módra tele humorral és maximális túlélési képességekkel.

Aztán Amerikába érkezvén, hogy hogynem egy jezsuita egyetemre csöppenek. Ahol ugyan nem látni csuhás szerzeteseket, de a diákok és tanárok között több pap (priest, father) is akad. Épp az osztályomba is jut egy nyitott, jókedélyű nigériai lelkész, a nemzetközi diákok között van még egy atya Koreából. Mindeketten sportosak (a koreai diáktársam épp a clevelandi maratonra edz egy egyetemi csapatot), jóképűek, s tele vannak pozitív töltéssel.

Az idősebb korosztály tagjai között is nemegyszer kiderült már, hogy valaki fiatalkorában éppen papként szolgált. A legtöbbjüknél a pályaelhagyást egy takaros menyecske idézte elő. Jó példa erre a most hétvégén Buffaloban megismert 9o-dik éve felé közeledő magyar öregúr, aki ugyan több mint 5o éve van a felesége mellett, de még mindig hucutul villog a tekintete.

A kispapos terepszemlém - ha Isten is úgy akarja - tovább fog mélyülni, ugyanis nem másra pályázom, mint hogy az egyetemi missziós csapatba kapjak bebocsájtást. Kispapok, rettegjetek, jövök!