2011. február 13., vasárnap

Benetton - barátok

A mellékelt képen négy kontinens képviselői láthatóak. Európa, Afrika, Ázsia és Amerika - valahol Clevelandben, az egyetemem közelében.

Már korábban gondolkodtam azon, hogy van az, hogy nem az európaiakkal sikerült összebarátkoznom, hanem épp a másszínű, más kultúrájú diáktársaimmal. Sokan mondták, hogy az amerikaiakkal nem lehet barátságot kötni, legalábbis igazán mélyet nem. Nekem pár hónap után sikerült egy igazán jó amerikai barátnőre szert tennem. A többiekkel sok időt nem tudunk együtt tölteni, s leginkább a tanulásban, a tanulmányainkkal kapcsolatban számíthatunk egymásra. Mindenkinek megvan a maga élete, munkája, családja, vagy közössége, s csak igazán különleges alkalmakkor tudunk így összeszerveződni. Ilyen különleges alkalom volt a múlt hétvége, amikor az amerikai focibajnokságot szemléztük a tévében, s emellett a születésem napjáról megemlékezve paprikáscsirkét és lecsót főztünk, majd, amit kifőztünk, azt mind megettük.

Azért ha őszinte vagyok, ezek a barátságok nem érnek az otthoni jóbarátaim nyomába. Most és itt társai, segítői, barátai vagyunk egymásnak, mert összesodort minket az élet, de ez az egész csak átmeneti, s ezt szerintem mindannyian érezzük, tudjuk. Más országból, más világból jövünk, s megpróbáljuk közelhozni a többieknek a sajátunkat, de igazán megérteni a másikat nem tudjuk.
Szóval kedves barátaim otthon: nem kell félni, a földrajzi távolság ugyan elválaszt, de ami volt, az összeköt, s remélem ez megmarad addig, amíg az itteni szolgálatom letelik.

1 megjegyzés:

  1. A bejegyzésem óta az egyik tanárom is felhívta a figyelmet a barátaink fontosságára, főleg, amikor tanácsot, kritikát várunk másoktól.
    Igenis mindenkinek van egy saját tanácsadó testülete (personal board of directors), akik ha kérjük, előlépnek az életünkből, véleményeznek, megerősítenek, vagy éppen kételyeket ébresztenek fel.
    Az én board-om tagjai otthon leledzenek Európában: Budapesten karrier-életpálya tanácsadó coachom, hitbéli-társam és barátnőm, nőiességgel kapcsolatban tanácsadóm Berlinben, s pénzügyekben a pénzügyi gurunőim. Mindig megvoltatok, csak most tudatosult is bennem, hogy milyen szerepet játszotok az életemben. Köszönöm nektek,s várom továbbra is a kritikát, vagy éppen a megerősítést.

    VálaszTörlés