2010. május 8., szombat

Oboriska, ki vagy te?


Eddig még nem írtam arról, kit és mit rejt az "oboriska". Akik személyesen ismernek, persze már megkérdezték, el is regéltem, de most itt fizikai formában is megjeleníteném az oboriska-létemet.
Szóval oboriska én volnék, ill. az elektronikus felem. Anno, amikor emilcímet regisztráltam magamnak, a tisztes nevemet nem tudtam használni, mert már foglalt volt, így jött, hogy kreáljak magamnak egy új azonosítót. S hát ekkor ugrott be, hogy ki is lehetnék, kinek is valljam magam a jövőben: nem másnak, mint a saját dédnagyanyám alteregójának!
Ő volt Boriska, akire a nagyapám szerint nagyon hasonlítok. A dolog érdekessége, hogy én 1-2 éves koromban még élt, de semmilyen emlékem sincs róla. Mostanra sikerült egy-két képet felkutatnom, ahol ő is látható. Ilyen a fenti kép. Próbálom felnagyítani, a vonásait kutatni. Sajnos keveset tudok róla, kevés látszik a valós személyből. De én így "ismeretlenül" is őrzöm őt a nevemben, a választott azonosítómban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése