2015. április 30., csütörtök

Vác női

Hogy jönnek a nők Váchoz? Hát úgy, hogy mikor helyszínt kerestünk az idei gazdagréti női hétvégénknek, akkor a csillagok együttállása és több ajánlás miatt egy vadonatúj szálláshelyet választottunk, ami közel van Budapesthez és festői utcáival, Dunapartjával jó helyszínéül szolgálhat a világtól egy hétvégére kivonuló, elvonulásra kész hölgyeknek. Nekünk. Így lett Vác a helyszín.

A márciusi helyszínbejárás során már elvarázsolt minket a város. A Dunapartra lekfutó macskaköves utcák, lépcsősorok, a Dunakanyar és a Szentendrei-sziget panorámája azonnal döntött: itt szervezzük meg az áprilisi női hétvégét.

 A női csoport a váci  dóm előtt

Így az elmúlt hétvégén ragyogó napsütéses időben érkeztünk meg ebbe a varázslatos városkába. A szállásunk szállodai színvonalú, de ifjúsági szállás áron. Két napig voltunk együtt tizenegynehányan, a szokásosnál kisebb létszámmal, de annál közvetlenebb és kötetlenebb formában. Ruth könyvét vettük végik, két nő, Ruth és anyósa, Naómi döntéseit, hányatott sorsát, majd megérkezését, hazatérését, megállapodását.

Így haladtunk mi is a saját lelkünkben befelé, a közös beszélgetéseken, elvonulásokon, sétákon. Néztünk filmet, játszottunk társast, teszteltük Vác cukrászdáit és fagyizóit. Érdekes, hogy Vác katolikus püspöki központként rengeteg templommal rendelkezik, ám a papok és férfiak uralta város mégis tele van női elemekkel: Mária-szobrokkal, szentek dombornyomásaival, szocialista szobornőkkel. Épp ezt adtuk ki feladatul a hétvége résztvevőinek: töltődjenek a városban, járják az utcákat és közben figyeljék a női elemeket.

Királylányosan nőies tulipánrét a főtéren

A mellékelt képek a város "nőies" részét dokumentálják. Ja, s a sok templomon túl egy dolog van még rengeteg a városban: cukrászda. Amerre néztünk, biztos, hogy teraszos, beülős, vagy éppen sorbanállós fagyizókat, kávézókat, cukrászdákat láttunk. Ide még visszatérünk, mert nem tudtuk mindegyiket kipróbálni.

Zárásul pár ige a Ruth könyvéből:
"Leányom, keresek én neked otthont, ahol jó dolgod lesz." (Ruth 3,1)
"Fizessen meg tetteidért az Úr, legyen bőséges jutalmad az Úrtól, Izráel Istenétől, akinek a szárnyai alá jöttél oltalmat keresni." (Ruth 2, 12)
"Maradj nyugton, lányom, amíg meg nem tudod, hogyan dől el ez a dolog. Mert nem nyugszik az a férfi, amíg be nem fejezi ezt a dolgot még ma." (Ruth 3, 18)

És itt a szállásunk linkje, bátran ajánlom:
http://www.matersalvatoris.hu/althannhazvac/

Az egyik női szobor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése