2015. április 4., szombat

Márai Amerikáról

Márai Sándor: Amerikai délibáb című kötetét pár napja jelentették meg. Ebben a könyvben az író Amerikáról szóló gondolatait, naplóbejegyzéseit találjuk számos fotóval illusztrálva az életéből, amerikai tartózkodásából.

Márai számomra egy csoda. Bármelyik művét olvasom, olyan, mintha a saját szavaimat olvasnám vissza,a saját gondolataimat csengenék a sorai. Legyen az, mikor a boldog békeidőkről ír (Egy polgár vallomásai), az örök szerelemről nyilatkozik (A gyertyák csonkig égnek, Az igazi), vagy éppen irodalmárokról mond véleményt (Írókról, költők, irodalom).

A mostani kötet szinte egy ültömben felfaltam: annyira a saját magam Amerikáról vallott nézeteit fogalmazta meg. Ugyan hozzá kell tennem, hogy Márai nagyon kritikus volt az Újvilággal szemben, szinte semmilyen pozitívumát nem volt hajlandó elismerni, azon kívül, hogy őt az emigránst befogadta, állampolgárságot adott neki, s öreg éveire "otthont" talált itt.

Márai élete végéig európai és magyar maradt. Vagy legalábbis próbált az maradni. Egy olyan korszakban élt (19oo-1989), amikor két világháború, 56, nácik és szovjetek, no meg az amerikaiak söpörték el a hagyományos polgári, európai kultúrát. Ezért számára már a megváltozott Európa sem adott menedéket, Magyarországról Olaszországba emigrált, hogy utána az USA-ba jöjjön. Ugyan próbált visszatérni Európába, a gyökerekhez, de végül mégis Amerikában halt meg.

Az USA-ban 15 évig élt New Yorkban, majd haláláig a kaliforniai San Diego városában "tartózkodott". E két város az Egyesült Államok két ellentétes pólusa: a keleti és a nyugati part, egyik oldalon az Atlanti-, a másikon a Csendes-óceán. Ám minden szempontból távol a hazától, nem csak földrajzilag, hanem kultúrális szinten is.

Íme néhány idézet a könyvből:

"...a Pénz: értékmérő. Tehát nemcsak fizetési eszköz, hanem az Abszolút Mérték, amelynek birtoka és mennyisége eldönti, ki mennyit ér - függetlenül a személy képességeitől, minden ember annyit ér, amennyiért el tudja adni magát." (Teljes Napló, 1966)

"...elmenni innen, visszamenni Európába. Ott nem vár semmi, de itt més sokkal inkább nem köt semmi. Ami itt hiányzik: az öröm. Ez egy örömtelen ország, ahol a szórakozást összetévesztik az örömmel, ahol a sikert kielégülésnek és jóvátételnek tekintik..." (Napló, 1967)

"A függetlenség következménye a magány." (Benjamin Constant)

"New Yorkra nem tudok másképpen gondolni, mint tartózkodási helyre: nem éltem ott, csak tartózkodtam. Több dolog volt olyan, amitől tartózkodtam, mint az, amiben részt vettem." (Teljes Napló, 1967)

"....senki sincs már többé igazán otthon ebben a világban." (San Gennaro vére)


" (az amerikai ember) ...nem örökli és nem is szerzi, hanem csinálja azt a levegőt, amiben él, alkot." (1988)

Máraihoz hasonlóan én is elmondhatom: "másképp látom a világot, mintha itt maradtam volna, Európában.". Viszont én több pozitívumát is magammal hoztam az amerikai tartózkodásomnak, még akkor is, ha tudom, képtelen lennék végleg Amerikában élni, s mennyire nehéz ma Európában, Magyarországon boldogulni. De én akkor is itt élek, létezem, tarsolyomban az amerikai múlttal.

P.S. Több clevelandi kép is van a könyvben! Sőt Márainak külön írása is született az itteniekről: Egy polgár Ohióban (1944).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése