2015. április 18., szombat

1oo1 éjszaka, vagy 1o


Hazatértem a nagy kalandból, így az utazás kihívásait teljesítve már büszkén vallom be: Marokkóban jártam!!! Évekkel ezelőtt kinéztem maganak egy kalandnyaralást, s mostanra álltak úgy a csillagok, hogy időben, pénzben megengedhettem magamnak ezt a kiruccanást.

Rabat, a szultán mauzóleuma

11 nap, 1o éjszaka 8 külömböző szálláshelyen, 28oo km utazás repülőn, egy másik 28oo km az országon belül közúton. Sivatagon és vadonban egy 1o fős vagány csapat tagjaként Afrikában!

Tevegelés a Szahara homokdünéi között

Mindezidáig a civilizált európai és észak-amerikai tájakon jártam. Most viszont valamiért eljött az ideje, hogy a "harmadik világ" civilizálatlannak mondható berkeiben is elmerüljek. A Távol- vagy a Közel-Kelet nem igazán vonzott, annál inkább az észak-afrikai arab világ. Most jártam először muzulmán országban, s kellemes élményekkel teli, pozitív irányú csalódásokkal tértem haza.

Az utazásomat megelőző héten volt repülőgép-szerencsétlenség és terrortámadás az egyik szomszédos arab államban. De ez sem vette el a kedvem, valamiért éreztem, hogy nekem dolgom van ott, ráadásul épp most. Így a munkás hétköznapokból kiszállva egy félig megpakolt hátizsákkal, bakanccsal és hálózsákkal vágtam neki az idegen meghódításának.

A Csapat: Pali, Kata, Andi, Évi, Kinga 2x, Zsuzsi, Zoli, Ildikó

Vittem magammal mindenféle gyógyszert és rovarirtót - ezekre szerencésre nem volt szükség. Viszont nem vittem magammal elegendő memóriát a fényképezéshez és a videózáshoz. Második nap rá kellett jönnöm, hogy nem tudok mindent rögzíteni és fényképen vagy filmen megörökíteni. El kellett engednem a "dokumentáló" alaposságát, ehelyett akkor és ott élveztem, amit láttam, megéltem, s amit max. 5oo képben és néhány perces kisfilmben magamnak elmenthettem. Most szelektálok a képek és élmények között, s a legfontosabbakról itt is szólok.

Kutatom magamban, mi vonzott ide, éppen Marokkóba. Aztán felsejlenek előttem az egyik első mesekönyvem képei és történetei: az Ali baba és a 4o rabló, Aladdin és a csodalámpa, no meg a többi arab mese az 1oo1 éjszakai meséi közül. A szemem előtt csillogó fémedények és selyemfényű színes ruhák, az orromban különleges fűszeres illatok, a fülemben csábító muzsika, madarak csivitelése, a számban édes és friss ízek. Hát ezért mentem ide. Vigyázat, részletes beszámoló következik.

A Nagymecset Casablanca óceánpartján: 25 ezer férőhellyel a világ 2. legnagyobb mecsetje, a 9o-es években építették

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése