2011. november 10., csütörtök

A kamerák előtt és mögött

Szeptembertől az egyetem média archivumában dolgozom, s feladataim közé tartozik a tévé stúdió (igen, itt ilyen is van) előkészitése, illetve forgatás alatt a felügyelete. Magam se tudtam mibe csöppentem, mikor elvállaltam a felkérést. Eddig amolyan háttérben dolgozó kommunikációs szaki voltam. Most is főleg háttérmunkáim vannak, de épp tegnap ki kellett állnom a kamerák elé is!

Egy külső rendezvény forgatására hivtak, én voltam a floor manager. Ő az, aki ügyel arra, hogy időben induljon a program, hogy mindenki a helyén legyen, s hogy gördülékenyen menjen a forgatás. Nos, ilyet més sosem csináltam, most viszont 2oo néző és a kerekasztal beszélgetésben résztvevő négy szaki és profi tévés kolléganő előtt kellett debütálnom. A kameralázhoz vegyük hozzá az akcentusom, s máris kész a műsor. A félelmeimhez képest jól alakult a dolog: a nézők kedvesen mosolyogtak a szereplésemen, sikerült egy kis nemzetközi szint vinnem az egyébként amerikai, ohioi témakörbe. Profi stábbal volt módom együtt dolgozni: 3 kameraman, egy hangmérnök, egy vágó, a fönök, no meg én. Én voltam a kedves hang, aki a mobilok kikapcsolására kérte a jelenlévőket, s én voltam, aki visszaszámolt 5,4,... action! (Megjegyzem az amcsik még a számolásban is különböznek: a kettőt a V betűt mutatva jelzik töbek közt.) A műsor elindulása után én számoltam a másodperceket, jeleztem a műsorvezetőnek a szekciók végét, szünet után csendre intettem a a hallgatóságot és hasonlók. Szóval a kulturális különbségek és a tapasztalatlanság ellenére sikerült helyt állnom. Azért a jövőben inkább maradnék a kamerák mögött.

Az egyetemi stúdióban épp most tanulom a controll room milliónyi gombjának a funkcióját, a váltogatást a kamerák és képernyők között. Forgattunk már hiradót, időjárásjelentéssel és sporthirekkel. A hirolvasok impozáns felhőkarcolós kép előtt ülnek, az időjárási térképet pedig egy jókora zöld textilre vetitjük. A kapcsolóterem olyan mint egy reptéri irányitótorony, ahol egymás mellett dolgozik a shooting manager, a hangmernok, a bevágóképeket előkészitő és a visszaszámoló.

Lentebb egy rövidfilm a studiómunkáról.
Lights, Camera, Action!

http://www.youtube.com/watch?v=AJOsl-CQkVc

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése