"Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik." (Példabeszédek 17,17)
"Az olaj és a jó illat vidámit, de a jó barát lélekből jövő tanácsa is." (Példabeszédek 27,9)
Aki ismer, tudja: nekem fontosak a barátságok. Éppen itt is irtam már erről, évekkel ezelőtt. Kapok barátokat és keresek barátokat. Igyekszem megtartani a kapcsolataimat, mélyiteni, fenntartani, akkor is ha nehéz. Van mikor az életre bizom, hogy megmarad-e mellettem valaki, vagy éppen ragaszkodik-e a barátságomhoz.
Rá kell jönnöm, hogy vannak élethelyzetek, időszakok, mikor mellém szegődnek "barátok", akik társak programban, beszélgetésben, de mégsem igazán társak mindenben. Aztán kapok (igaz)barátokat, akik helyettesitik a családot: nagymamakorú pót-nagyit és saját anyámmal egykorú pótanyát ismerek meg, pótapát a távollévő helyett, s barátot a testvér és unokatestvér helyett.
Nehéz lenne felsorolni, hogy az utóbbi időben kiket kaptam és kiket veszitettem el. Vagy kik azok, akik eltávolodtak. Mert természetes, hogy van, mikor a család, a munka, a megélhetés és nem a "mellékes" kapcsolatok kerülnek előtérbe. Nem is szeretnék itt senkin semmit számonkérni, viszont szeretnék hálát adni a kapott barátságokért. Mert erősitjük, épitjük és formáljuk egymást. Függetlenül kortól és élethelyzettől, anyagi nehézségtől, munkátlanságtól vagy éppen egészségügyi próblámáktól.
A legtöbb igaz baráttal még közös fotó sem készült, ám mégis ott vannak a szivemben és a gondolataimban. A lenti kép még nyáron készült két rég nem látott jóbaráttal: a testvérrel és pótanyával, Szilvivel és Nórával. Köszönöm, hogy vagytok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése