2013. május 21., kedd

Zugló lakónegyedei

Nem véletlenül választottam Zuglót lakhelyül. Amikor lakást kerestem, a környék azonnal megragadott. Nem számitott, hogy rossz, lepukkant lakásokat mutattak nekem, a környék miatt itt akartam saját otthont.

Végül egy csodás déli-nyugati fekvésű kis erkélyes lakásra esett a választásom, mert az erkélyre kilépve megragadott a környék zöldje és nyugalma.

Lassan 7 éve lakom már itt, s a környék csak még jobban az enyém lett. A szomszédos utcákat már rengeteg alkalommal bejártam. Ráadásul kicsit kutakodtam is a vidékről. Kiderült, hogy több egyedi "lakótelep" közepébe költöztem be. Itt épültek a háború után az első tervezett negyedek. Az egyik részen családi ikerházak, Mellette háromemeletes társasházak. Most járjátok be velem gondolatban ezt a környéket.


A Pillangó utca és Örs vezér tere között a felszinen fut a metró. A kocsikból is jól látható egy többszáz méteren azonos stilusban kiépitett sárga társasházak (Kerepesi úti lakótelep). A Kerepesi út és Bolgárkertész utca épületei kiegyensúlyozottak, az 50-es években épültek. A lakásokhoz kis erkélyek tartoznak, a bejáratok fölött domborművek, az utcát fasor szegélyezi. A házak között szépen elszórva játszótereket és zöld parkokat találunk szobrokkal, zöld terekkel.

 
Közvetlenül a fenti lakóteleppel szemközti oldalon, a Bolgárkertész és Bánki Donát utcában húzódik egy másik, kisvárosias lakótelep (Székesfővárosi lakótelep). A családi házak itt tetőtér beépitésesek, s két-két otthon van egybeépitve ikerházként. Többségük felújitott állapotban, de akadt köztük elhanyagoltabb is. Ezek a házak a 40-es években épültek, s egységes képet adnak a környéknek.

Ha még tovább megyünk, a következő utcákban a Vitézi telep otthonait találjuk. Itt is ikerházak sorakoznak, de ezek eredetileg földszintesek, bejáratuk egy boltives ajtó, az utcafronton félkörives kiugró részt találunk. Ezek a házak a népi épitészet jegyeit viselik: a tető faragásán tulipánt és a vitéziességet jelképező kardot láthatjuk. A felújitott épületek között vannak szépen rendberakott házak, de sajnos van néhány túlzó, formátlan épület is. Az épületek a 30-as évekből származnak.

A Fogarasi úton átkelve a Fogarasi és Mogyoródi út között terül el a következő lakótelep (Nagy Lajos király úti lakótelep). Háromemeletes házai nagyon hasonlitanak az én lakórészemhez: kis erkélyek, zöld parkok. Átjárós árkádépület van a közepén, itt szocreál mozaikot ill. falfestményt találunk. Nem véletlen, az 50-es években készültek a házak. A központi árkádok fölött "kilátó" vagy óratorony.

 

A fenti utcákon sétálva kicsit mintha visszamennénk az időben. Akár történelemórának is beillik, ahogyan a 30-as évek vitézi házai után a 40-es évek ikerházait, majd az 50-es évek lakótelepeit járjuk be.

Bővebb információ a lenti linkeken:

Kerepesi úti lakótelep

Vitézi telep

Nagy Lajos király úti lakótelep

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése