Az USA-ban született magyarok már inkább amerikainak vallják magukat. Mégha tartják is a magyar szokásokat, s beszélnek is magyarul, Amerikában élnek, s nem is vágynak másfelé. Ők többek is egy átlag amerikainál, hisz amerikai magyarok, egy sajátos törzs (tribe) tagjai.
Azoknál, akik még odahaza születtek, s kényszerből vagy önként jöttek az újhazába, már árnyaltabb a kép. Van aki olyannyira hazavágyik, hogy kis-Magyarországot teremt magának a lakásában, a zenékkel, amiket hallgat, vagy a programokkal, amikre eljár. S vannak olyanok, akik épp azért jöttek el otthonról, mert elegük, volt, s köszönik szépen, jól megvannak itt, a tenger innenső oldalán. Néhányan e két csoport között tipródnak. Itt élnek tizen-huszon éve, itt dolgoznak, ide születnek gyermekeik, itt épitették fel az életük, ám levegőt venni, s feltöltődni magyar földre járnak. Erdélybe, Budapestre, a Balatonra, vagy falusi vidékre.
Ez utóbbi csoportba tartoznak azok a tanult értelmiségiek, akikeket nem kábit el a korlátlan lehetőségek, választék és mértéktelenség amerikai világa. Akiknek a mennyiség helyett a kevesebb, de minőségi, tartalmas dolgok az értékesek. Mint nekem. Nekik nagyon is fontos az európaiság, a magyar kultúra, a család, ahonnan jönnek. Életben tartják magukat választott hazájukban, gyökeret eresztenek a felszinen, de gyökereik táplálékot a tenger túlsó oldaláról kapnak főleg.
Hol vagyunk otthon?
Ott ahol a gyökereink vannak.
S mi a helyzet velem? Egy jóbarátom fogalmazta meg helyettem: növény vagyok, amit kiemeltek a táptalajából, átmenetileg cserépbe tették, s idegen területen helyezték el. A növény most várja, hogy végleg beültessék, ide vagy korábbi helyére, de a cserép, már nagyon szűkös a kókadozó gyökereknek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése