Elmulas

Amerikai tartozkodasom sosem volt problema-mentes. Viszont az elmult ket hetben szinte csak megoldasra varo problemakkal szembesulok. Az ekezetek sem veletlenul hianyoznak a mostani irasomban.

A laptopom utan az autom adta fel a harcot, s dontott ugy, hogy neki ket ev itteni szolgalat eleg volt. Nem atmeneti bajokrol van szo: az autom teljesen kipurcant, s kiderult, hogy megjavitasa helyett erdemesebb masikat venni. A laptopom pedig a szerelotol hazahozva dontott ugy, hogy ujra generalja a korabbi bajokat. Szemetdombra erett igy mindketto.

Mindez komolyan elgondolkodtat, hogy akkor tenyleg ez ennyi volt, ket evre szolt az ittletem, ideje hazamenni? Mikozben epp beindultak az itteni munkaim, lenne meg egy evem szakmailag itt kibontakozni, kapom odafontrol a pofonokat. Maradj, de nincs autod hozza, amivel kozlekedj. Dolgozz, de nincs szamitogeped, amin vegezd a dolgaid. Azonban mikor mar vegkepp fel-feladnam, mindig jon egy segito kez, egy kedves joakaro embertars, aki eppen szerelot kerit, vagy kolcsonautot, vagy laptopot hasznalatra. De kell ez igy nekem? Akarom-e ezt igy?

S mikor mar kezdenek kilabalni a magam korul forgolodo problemak korebol, jon egy sokkal komolyabb baj. Clevelandi magyar ismeroseim kozul az egyik jobaratom varatlanul meghal. Fiatalon egy eszrevetlenul jott betegsegtol. Egy honapja meg nekem fozte bogracsban a paprikascsirket, egy hete meg gulyasfozo-versenyt nyert. S most epp a temeteset intezzuk...

A halalra sosem vagy felkeszulve. Azt hiszed, hogy ez veled nem tortenhet meg. S megtortenik. Felfoghatatlanul. Felreteszed az erzeseket, s probalsz csupan agyban letezni, donteni, cselekedni.

Tibor 44 eves volt. Nem volt itt csaladja, de sok kedves baratot hagyott maga utan.
Imaink repitsek fel a mennybe.
Nyugodjon bekeben.