2012. november 4., vasárnap

Szent Imre templom újranyitása



 Most hétvégén valódi történelmi pillanatnak lehettem részese. Mikor 2 két éve Clevelandbe érkeztem, az első hir, amit a városról kaptam (még a repülőút alatt egy itt élő házaspár tájékoztatott), az az volt, hogy 2o1o nyarán bezárták a Szent Imre templomot. Most vasárnap, 2o12. november 4-én ünnepi istentisztelet keretében nyitották újra a templomot.


A két esemény között elég sok vihar történt. A bezárás előzménye, hogy Cleveland katolikus püspöke költségtakarékossági okokból 5o templom bezárásáról döntött. Soha nem hallottam még templomok bezárásáról, pláne nem a szabadság hazájában, Amerikában. Ideérkezésésem után nagyon meglepett, hogy milyen sok templomot látok, s még nagyobb meglepetés volt, mikor egymás közelében található egyházi épületeken az ELADÓ (for sale) tábla csüngött. Templomot eladni? Hát nem szent helyek ezek, amiket még nehéz időkben is fenntartanak? Odahaza Magyarországon a legnélkülözőbb vidékeken, néhol csak pár lélekszámú településeken is fenntartják a templomokat, fizetik a papot, a szolgálatot. Itt pedig, mintha üzleti szempontok alapján működne a lelki élet: nincs elegendő "kereslet", hát felszámoljuk.


A Szent Imre bezárása hatalmas felháborodást keltett nemcsak a clevelandi magyarok körében, de szerte Amerikában, sőt az óhazában is. A gyülekezet fellebbezett, levelet irt a püspüknek, a Vatikánba. A templomot bezárták, de a közösség nem hagyta el magát: egyöntetűen egy másik katolikus templomba kezdtek el járni, ahol az amerikai pap még magyarul is megtanult, hogy a hivek nyelvén tudjon misézni. Van ilyen is! S a sok hercehurca után idén ősszel jött a felmentő hir: a templomot a pápa újra engedélyezte, vagyis használható, kinyitható!

A hivek rég készültek erre a pillanatra, s végül november 4-én, Szent Imre herceg napján jött el a nagy esemény. Délben, a déli harangszó után kezdődött az ünnepi mise (mivel a nándorfehérvári csatának is most volt évfordulója). A templomtér már egy órával a kezdés előtt kezdett megtelni. A 8oo főt befogadó épületben a kezdéskor már mozdulni sem lehetett: a padsorokban és a pótszékeken ültek, a sorok között és az előtérben álltak az emberek. Meglehet, hogy akár 1ooo ember is eljött erre a neves alkalomra. A vendégek között voltak a gyülekezet tagjai, a cserkészek fiatalabb és idősebb tagjai, népviseletben a néptánccsoport, a new yorki konzul, a clevelandi magyar közösség aktiv része, sőt amerikaiak is jöttek. Az esemény hatalmas médiaérdeklődést keltett: itt volt az egyik helyi tévécsatorna, Cleveland napilapja, egy rádiócsatorna. Jómagam a fotósok táborát növeltem, igyekeztem "tűzközelből" megörökiteni ezt az eseményt.

A mise magyarul zajlott, de voltak részei, amik angolul is elhangzottak. Megható volt ennyi ember együttes éneke, imája, mégpedig magyar nyelven. Az ünnepség hosszabb volt a megszokottnál, utána pedig az alagsorban található közösségi teremben volt sütemény és kávé az egybegyülteknek. Könnyes szemeket, meghatott arcokat lehetett látni a szertartás alatt. Sokan a jelenlévéő "öregek" közül itt kötöttek házasságot, ide hozták gyermekeiket keresztelni, elsőáldozni, s itt szeretnének végső búcsút venni ettől a világtól.

Személy szerint nekem ez a templom a kedvencem a clevelandi magyar templomok közül. Kivülről csúnyácska, nem éppen hivalkodó az épület, de odabent egy finoman kimunkált, légies neogót teret találunk csodás festett ablakokkal, faragott oltárral. Az ünnepre nemzetiszinű virághalmaz diszitette a templomot, magyar és amerikai zászlók lebegtek a bejáratnál. Jó volt itt lenni, jó lesz ide jönni.


A Fox8 tévécsatorna beszámolóját itt találjátok. A Plain Dealer napilap cikke pedig itt van. A jóhirről az otthoni hircsatornák is beszámoltak. A Hiradó jelentése itt olvasható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése