2012. november 5., hétfő

Sandy, a hurrikán 2

Sandy, a hurrikán pár nap alatt elvonult, lecsendesedett, de hatalmas káoszt hagyott maga mögött. Nekünk 23 órán keresztül nem volt áramunk miatta, egy éjszakát és egy teljes napot kellett kibirnunk világitás és fűtés nélkül. Cleveland környékén több mint százezer ember lakásában okozott áramkimaradást a  vihar, s egy hét elteltével is még több mint tizezren voltak, vannak áram nélkül. A mi utcánkban 3-4 nap alatt állt helyre a rend. A kidőlt fákat eltávolitották, a letört ágakat, leveleket összeszedték, s mi is mentünk munkába, iskolába, mintha mi sem történt volna.

Sandy wins, vagyis Sandy nyer: leszakadt vezetékek, a partról elsodort stégek

New Yorkban és New Jerseyben azonban nem ilyen egyszerű a helyzet. A rádió mai jelentése szerint,  Manhattan-ben több mint 4oo ezren vannak áram nélkül. A tévé mutatott is egy képet, ahol a felhőkarcolók egy része világit, aztán egy hatalmas sötét folt, majd újra látni fényeket. Queens-ben a leszakadt vezetékek tüzet okoztak, s több mint 1oo ház égett le.

Manhattan felhőkarcolói: csak egy részük van kivilágitva 

Elég drasztikus képeket látni az újságokban: szárazföldre vetett yachtok és csónakok, vizzel elárasztott metrólejárók, az utcán telefonfeltöltésre váró embersorok. Most valahogy nem szeretnék ebben a nagyvároban élni... Nagy fennakadást okoz itt az üzemanyaghiány. Áram nélkül nem tudnak közlekedni a vonatok és a metrók, igy a taxik és autók elárasztották az utakat. Viszont üzemanyag nélkül ezek sem tudnak a végtelenségig közlekedni. Eléggé szokatlan  helyzet ez Amerika fellegvárában, kicsit balkániak a képek.

New yorki taxik

A vihar nemcsak a természetben okozott károkat, hanem a gazdaságban is. Az éttermek és üzletek közül nagyon kevés, amelyik áram nélkül is tud működni, igy a legtöbb átmeneti szünetre (és ráfizetésre) kényszerült. A tőzsde egy napos szünet után tudott kinyitni.

North Carolina, ahol egyébként sosem esik a hó

A vihar hozadékaként módusultak a reklámok, kampányszövegek is. A vihar képes volt az elnökválasztási kampányt is "beelőzni", pár napra háttérbe szorult Obama és Romney harca, helyette a helyreállitás, újjáépités került előtérbe. Szakértők szerint a vihar jót tett Obamának, javult a támogatottsága, a bizonytalankodók a káosz megoldóját látták benne.

Queens, tűzvész után

A marketingszövegek és akciók is felhasználták Sandyt. Eléggé ellentmondásos üzenetek és akciók kezdődtek, melyek közül többet hamar leállitottak, sőt még bocsánatkérésre is sor került. Kicsit etikátlannak találta ugyanis a köz, hogy a katasztófából néhány cég hasznot akart húzni. Igy önvizsgálatra kényszerült az "Hurricane Sandy Sale" jelszóval kampányoló ruházati cég, vagy éppen a "Frankenstorm" (Frankenstein után szabadon) üzeneteket generáló másik designcég.

 Úttest North Caroline partjainál

A cégek között voltak épitő kezdeményezések is. Volt repülőtársaság, amelyik a vihar idejére eltörölte a repjegyek módositási diját. A Duracell ingyen telefontöltést vállalt, több biztositótársaság pedig a károk azonnali felmérését kezdte el.


Telefontöltés New Yorkban



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése