Mérlegen egy év

Tavaly augusztus közepén érkeztem, egy utazással kezdtem amerikai tartózkodásomat. Idén augusztusban épp úton voltam, majd elkezdtem a második évemet az egyetemen. Eltelt egy év, volt mikor lassan, volt mikor repülve. Volt mikor hótorlaszok közé szorítva, unalmasan és vágyakozva a történések után, s volt mikor egyik programból ki, a másikba be. Hol tartok az ittlétemben? Ideje számot vetnem az ittlétemről.

Egy éve teljes lelkesedéssel és lendülettel érkeztem: diák leszek újra, aki csak úgy szívja magába a tudományt! S szívtam is, könnyed átállással az itteni nyelvre, rendszerre, mentalitásra. Aztán az ősz közepén lenullázódott a magammal hozott nem kis megtakarítási számlám, s hirtelen a diákság mellett a létfenntartás vált halaszthatatlanná. Munkakeresés, találás, aztán mások igényei alapján behatárolt időbeosztás. Rohantam egyik helyről a másikra, onnan az egyetemre, majd haza a könyvek mellé. Hektikus időbeosztás, merülő energiák, megalázó munkák, s fogyó lelkesedés a tanulmányokkal, a nagy amerikai lehetőségekkel kapcsolatban.

A nyári útiélmények után ezerszínű ősz, majd soha véget nem érő tél jött. Aztán a tél után tavasz, s egy nagyon gyorsan elrepülő tavaszi félév, sok kirándulással, bállal, konferenciával, élettel. Majd a töprengés a nyárról, hazaútról, ittmaradásról. Valahová tartozásról. Mert valahogy itt minden átmeneti, ideiglenességre szól. A kezdeti lakhelyem és munkám, majd a mostani helyem. Átmenetileg vagyok diák, s a vízumom sem letelepedésre szól. Kötődöm ezer szállal haza, Európához, s közben ezek a szálak lazulnak, emberek és helyek távolodnak. S nem kötődöm ide, de most mégis itt kell átmenetileg felszínen maradnom. Ki akartam, ki akarom hozni az ittlétemből a legtöbbet: a tanulmányok mellett gyakorlatot, szakmai munkát szeretnék, minél többet megismerni az amerikai létből, városokból, államokból és emberekből. De valahogy ezen utóbbiakra jut a legkevesebb. Ehelyett lefoglalnak a pénzkereső munkák (amik nem a szakmaiságról szólnak), s a magyar programok (amik meg nem a nagybetűs Amerikát hozzák közel hozzám).

Szóval a mérleget elég nehéz egyensúlyi helyzetbe, vagy legalább a pozitív oldalra billenteni. Félidőben vagyok, még van módom változtatni a felálláson. Viszont sok mindenben korlátozottak a lehetőségeim, tőlem független lehetőségeken múlik, hogy a végső egyenleg milyen lesz. Még van egy évem. Meglátjuk.