Mándok Amerikában

A hétvégi washingtoni utazásunk a látnivalókon kívül egyéb izgalmas élményeket is tartogatott. Általában, ha az amerikai magyarok megkérdezik, honnan való vagyok, akkor Kelet-Magyarországot, Szabolcs megyét emlegetem, a szülőfalum, Mándok nevét nem mindig emítetem első körben. A hétvégén megtanultam, hogy nyugodtan emlegessem elsőként, ugyanis három (!) különböző emberkével is találkoztam, akik Mándokról származnak.

Épp búcsúztunk szállásadónktól, a nagyon kedves, mosolygós nyugdíjas Enikőtől, amikor kiderült: a második világháború alatt édesapja tisztiorvosként szolgált Mándokon, s innen menekültek 1945-ben nyugat felé. Ő még pici lány volt akkor, de emlékszik az udvarra, a házra, ahol laktak (a mostani polgármesteri hivatal), s az elmúlt években többször is járt Mándokon, a múlt emlékeit kutatva...

Az egyik diáktársam, az orvosgyakornok Tünde nyíregyházi, viszont ez még nem jelenti azt, hogy van is köze Mándokhoz. Pedig van! Nagyapja nálunk volt lelkész... Hát ezt még le kell nyomoznom odahaza...

A harmadik kontakt közvetve washingtoni. Anyukám odahaza, Mándokon talákozott egy bácsival, aki Cleveland feliratos pólóban feszített. Mint kiderült, épp hazatelepedett, de a lánya még Amerikában maradt, a clevelandi reptéren a reptéri buszokat, taxikat igazgatja. Ez eddig rendben is van. Viszont az imént említett Enikő épp azzal a busszal utazott clevelandi tartózkodásakor, amit a Mándokon élő bácsi lányának a férje vezetett...

Kicsi a világ? Nagyon. Vagy kevesen vagyunk magyarok, de azok mindig egymásba botlanak.