Fűszál a réten

Még a nyáron írtam a rétről, amelyik meggazdagít. Gazdagrét, az ottani református gyülekezet, az alkalmaik, az emberek, a közösség, amelynek tagja voltam, vagyok, s akiket annyira hiányolok most... . S aztán jön egy pár hete egy üzenet, Ibitől a saját házicsoportom (bibliaórás csoportom) egykori vezetőjétől, szívbéli jóbarátomtól, hogy jön missziós körútjára az USA-ba, s több állam és város között ellátogat Clevelandbe is! Aztán a pár hét eltelik, s csörög a telefon, itt van, s várja, hogy találkozzunk! Az otthoni hagyományokat felidézve egy szép vasárnapot töltöttünk együtt. Volt alkalmam elvinni őt abba az amerikai gyülekezetbe, ahová itt járok (s ahol fél lábbal már otthonosan mozgom, ám mégsem vagyok itt annyira otthon, mint odahaza otthon). Templom után ebéd, egy gyorskajáldában a jobbik fajtából (Panera), majd magyar desszert lett volna a magyar cukrászdából (Tommy's Bakery), ha nyitva lett volna. S mit is csinálhatnánk a márciusi napsütésben és nulla fokban (Celsius), mint hogy az Erie-tó partján sétálunk. Hatalmas szélben, de mégis napsütésben, s egymás társaságában megfürödve. Legutóbb, mikor a tó partján jártam, még hatalmas jégtáblák és köd volt, most pedig hullámok, s a horizonton túl valahol a távolban a nem látható Kanada terül el. Lakewood a város, a városrész, ahol ezt a vasárnapi kört megéltük, a tóparton sorakozó utcáival, békebeli házaival igazán hívogató a környék. Talán nyáron még fürödni is lehetne itt... . Rét, Gazdagrét. S egy fűszál onnét, Ibi. Köszönöm, hogy itt voltál, s áldást hoztál, kis megnyugvást nekem. A jelenléteddel, a rámhangolódásoddal, az imánkkal, s a beszélgetésünkkel. . Zárásul az Ige, amit Ibitől kaptam: "Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr mindenütt, amerre csak jársz." (Józsué 1,9)