Marokkói éjszakák

Marokkóban tavaly jártam, régi álmom volt ide eljutni. A könyves utazásom során viszont rájöttem, hogy nem olvastam még innen könyvet. Ezért Tahar Ben Jelloun: A szentséges éjszaka című regénye lett a kiválasztott, s elég gyorsan el is olvastam.

Az író Marokkóban született, jelenleg Franciaországban él. Ezt a művét 1987-ben adták ki franciául, s több díjat is kapott érte. A regény előzménye A homok gyermeke című munkája, ennek a folytatása A szentséges éjszaka. A főhős mindkét esetben egy fiatal lány, akit fiúnak neveltek, mivel apja fiút szeretett volna.

Zahra a lány neve, Ahmed a fiú neve. Ő maga szinte csak passzívan elviselte gyermekkorát, fel sem fogta, hogy mennyire korlátok közé szorítják. Apja halálát követően ébredt fel öntudata, mivel a férfi halálos ágyán bocsánatot kért a lánytól és belátta, hogy hibázott. Így Zahra apjával eltemeti a múltját is és új életet kezd.

Elindul a világban, hogy aztán érdekes találkozások során keveredjen furcsa helyzetekbe. Nőiességét egy vak férfin keresztül fedezi majd fel, akinél ill. annak nővérénél élt és szolgált egy ideig. Ám sorsa beteljesedik, tragédia történik, s a szerelem is megszakad, ő börtönbe kerül.

A regény nyelvezete nagyon szép, először azt hittem, hogy nő írta, annyira a női oldalról mutatja be az arab-iszlám világot. A történet alapján nehéz eldönteni, mikor is játszódik, hiszen a hagyományos kultúrájú országban nem sok fejlődés történt a középkor óta. Utánaolvasva megtudtam, hogy a 2o. század elején-közepén játszódik. Felelevenednek benne a marokkói ételek, öltözékek, épületek, utcák, fürdők, mecsetek. S mindezek mögött egy nő szenvedése lírai sorokban elmesélve.

S hogy miért ez a címe? Én Szentséges éjszakák címet adtam volna neki, hiszen minden fontosabb esemény éjjel történik. Éjszaka született, éjszaka halt meg az apja, éjjel indult el vándorútjára, s éjjel áll tovább. Éjjel ír és olvas, ekkor jelennek meg álmai és látomásai.

Idézek egy részletet, ami a mai migránskérdéshez kapcsolódik:
"Hogyan járnak a menekültek? Vajon leszegett fejjel, tekintetükkel a földet pásztázva, hátratett kézzel menetelnek, véletlenszerűen választanak ösvényt, amíg a távolban fel nem sejlik egy kivilágított ház? Úgy vágtam neki az útnak, hogy vissza sem néztem. Felejteni akartam és hinni, hogy ami történt, csak a képzeletem szüleménye, egy félbeszakadt álom, amelyben minden összezavarodott, az apám temetése és a felszabadított rabszolga menekülése. Az út szélén haladtam, senkivel nem álltam szóba."