Lázban égek

Az idei télen többször is beteg voltam. A szervezetem az igen aktív, túlpörgetett munkák és önkéntes vállalásaim közepette kétszer is jelzett: állj le, pihenj. Elment a hangom, fájt a torkom, még most is köhögök. Lázas tüneteim voltak, viszont lázam még életemben nem volt, valahogy a hőmérő higanyszála nem tud 38 fölé emelkedni nálam.

Most viszont betegség nélkül is lázban égek. Ennek két oka van: a tavasz két nagy kalandot is tartogat számomra.

Egyrészt egy nagy utazás vár rám, egy rég megálmodott célországba jutok el, ahová már 5-6 éve kinéztem egy kalandutazást, most viszont a tavalyi évvégi zárás eredményeként magamat megajándékoztam egy bónuszutazással. Így téli síelés és nyári tengerpart helyett egy tavaszi egzotikus útra vállalkozom.

A célpont még titok, majd később fedem fel, ha már ott leszek. Viszont az előkészületek elkezdődtek: tegnap felvettem a kötelezően ajánlott védőoltásokat, három szurival végiglőtték mindkét karomat. Fényképezőgépem és az útikönyvek lesben állnak, s várják a bevetést, én is!

A másik nagy kaland a magyar vidékhez kötődik. Aki ismer, tudja, bár időm nagy részét a fővárosban élem, a szívem nagyon is vidéki maradt. Mihelyt jön a jó idő, irány a falu, a hegy, a tópart, mindegy merre, csak ki a városból, a levegőre, a zöldbe, ahol van tér és van emberség.

Nos, az idei tavasztól már nemcsak kétlaki leszek (értsd Mándok-Budapest tengely), hanem háromlaki. A korábbi két otthon mellé becsatlakozik egy harmadik is. Még nem árulom el, hogy hol, ha előrébb jutok az előkészületekkel úgyis felfedem a titkot. Addig legyen elég, hogy a harmadik otthonom falun lesz, tóparton, hegyek szomszédságában....

Szóval lázban égek, de ez a jó, építő, kreatív láz, amely nem eléget, hanem feltölt.