2015. március 8., vasárnap

Nőnapi hétvége

Mit csinál az ember lánya a nőnapi hétvégén? Hát az időt igen jó nőtársaival tölti! Ha már március 8. és nőnap, akkor minimum jár nekünk egy nőcis program. Vagy kettő. Vagy három. Ketten, vagy hárman.

Szent Mihály Kápolna, Vonyarcvashegy

A nőnapi hétvégém már péntek este elkezdődött: két kolléganőm jött el hozzám, kis lakomba. Nagy eszem-iszom és dínom-dánom alakult ki nálam háztűznéssel és egymás szavába vágó beszélgetéssel. Jó volt együtt lenni a munkán túl, jó volt egymást jobban megismerni és őszintének lenni.

Aztán szombat reggel indult a balatoni női különjárat: első magyarországi munkahelyemen, a Premednél összetartó, egymást erősítő, húzós csapat tagja lehettem. Az akkori jó munkatársaim többsége már nem dolgozik annál a cégnél, viszont a jó kapcsolat megmaradt mind szakmailag, mind emberileg is. Időről-időre össze is jövünk külön-külön, ám a mostani hétvégén úgy jöttünk össze hárman Angélával és Szilvivel, hogy ők évek óta nem találkoztak.

Vonyarci panoráma

A találkozó helyszínéül Szilvi lakhelyét, Hévízet és a Balaton-partot választottuk. Mert ha már találkozunk, akkor adjuk meg a módját, s adjuk meg testünknek, lelkünknek, ami jár. Így két csodás napsütéses tavaszi napot töltöttünk együtt hévízi tóban való regenerálódással, napsütéses teraszon való ücsörgéssel, badacsonyi borkóstolóval, szigligeti sétával és napozással. No meg jó sok csevellyel, gyomort próbáló étekkel és finom italokkal.

Hévízre már tényleg hazajárok, de igazán a tóban ejtőzni, a tóra épített fürdőházban pihenni eddig csak kutyafuttában sikerült. Most volt 3 óránk (és néhány tiszteletjegyünk), hogy ezt kiélvezzük. Annyira jó volt, hogy alig bírtunk kimászni a tóból a kúra után. Persze iszaposan és iszap-szagúan, ahogy egy jó tófürdőzéshez illik. A tóban való élvezkedés előtt és után meg persze a hévízi gasztonómiai kínálatot teszteltük.

Szépkilátás, Balatongyörök

A Szilvi által "marketingelt" Machiato Cafe a környék legjobb kávéját főzi. Viszont, hogy a finom kávé mellé még finomabb sütik és grillszendvicsek is kaphatóak, az már maga volt a tökély. A Hévíz melletti egregyi szőlődombomon már jártam többször is. Viszont most egy többfogásos vacsorát fogyasztottunk el a szőlőhegy egyik legjobb éttermében (na most nem az Öregharangban jártunk), a Római Pincében. Ahogyan a neve is mutatja, itt már az ókori rómaiak is pincét ástak, szőlőtőkét ültettek, borászkodtak. Most pedig az egyik boltozatos, domboldalba vájt pinceházban igazán minőségi családi étterem működik udvarias kiszolgálással és elérhető árakkal. Ráadásul nőnap alkalmából a női vendégek házi almatortát kaptak ajándékba, szóval a sok étek a gyomrunkba alig fért be, ezért még másnapra is jutott az elcsomagolt maradékból. S ezzel még nincs vége a nőnapi hétvége finomságainak!

Vasárnap Hévízet elhagyva a Balaton északi partjának vettük az irányt: napsütéses sétára, balatoni panormára és finom borokra vágytunk. Első állomásunk a Vonyarcvashegy határában található Szent Mihály kápolnához zarándokoltunk. Ez az ország egyetlen halászoknak (és a halászok védőszentjének) épített kápolna, amely egy festői dombocskán áll, a Balatonba benyúló aprócska félszigeten. Lehetne ennél mesésebb? A kápolnában állandó szertartások nincsenek, viszont esküvőre, keresztelőre igénybe lehet venni. A kápolnához legenda is fűződik, tessék elolvasni a linken.

A Balaton legszebb panorámája a Balatongyörök partjánál a Szépkilátás nevű helyen tárul elénk. Na itt is jártunk már nyári időben, s most koratavasszal, a tél után is csodás fényekkel csodálhattuk meg a környéket Badacsonytól a túlsó parton álló Fonyód dombjaig, a Keszthelyi-öbölig. Ráadásul most volt időnk lemenni a Római Forrásig (nocsak, itt is jártak a rómaiak, hiszen ez is az ókori Pannónia része volt). A forrás a föld alól bukkan elő, hogy egy kis medenceszerű tavacska után kis csermelyként tovább robogjon a vize a nagy tóba, a Balatonba.

Kilátás Badacsonyból a Laposa Pincétől (szemben a fonyódi dombok)

Badacsony bazaltsziklája a Balaton szinte bármely pontjáról jól látható. Viszont felmászni rá, akár gyalog, akár autóval külön túrát igényel. Mi most autóval mentünk, már csak azért is, hogy aztán hosszasan időzhessünk a Laposa Pincészet teraszán finom rosét és fehérbort kortyolgatva, s a helyi szőlő magjából sajtolt szőlőmagolajat kóstolgatva. Itt nőnap alkalmából ráadás borkóstolót kaptunk, cserébe viszont egy-egy palack finom nedűvel távoztunk. Ide még biztosan visszajövünk, már csak az udvarias és minden részletre kiterjedő kiszolgálás miatt.

Laposa, bor, szőlőlé, szőlőmagolaj

Szigliget is olyan célpont a Balatonnál, ahol már többször jártam. Most nem mentünk fel a várig, hanem a korábban felfedezett hegyi kápolnához sétáltunk fel. Ez a Szentháromság Templom fekvését és külalakját tekintve a vonyarci Szent Mihály kápolna testvére is lehetne. Viszont itt nem egy irányba tárul a szemünk elé a balatoni panoráma, hanem a tó két oldalon is megcsillan, visszatükrözve a nap erős sugarait, no meg egy kis D-vitamint nyújtva a kétnapos túrában megfáradt nőnapot ünneplő nőknek. (Értsd: a fűben hevertünk úgy egy fél órányit, mielőtt hazafelé vettük az irányt.)
Szigliget, Szentháromság Kápolna (no meg szőlősök)

Akkor most innen tényleg vissza kell mennünk a városba, a rohanásba? Vagy talán lesz módunk tavasszal, nyáron több időt tölteni itt? Remélem!

Jó volt veletek csajok, jövőre (vagy még hamarabb) veletek  ugyanitt (vagy kicsit máshol), de az biztos, hogy találkozunk!

Ha valaki netalán kedvet kapott a fentihez hasonló túra megszervezéséhez, hasznos infókat találhat Szilvi www. hevizre.hu weboldalán, konkrétan az alábbi linkeken:
Szépkilátó
Badacsony
Szigliget





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése