Aztán olyan gyorsan elindult az újév, 2o15, hogy a 2o14-es évértékelés elmaradt. S már március is a vége felé közeledik, mikor beugrik: azért jó lenne lezárni az előző évet, hogy igazán és teljes valómban tudjak belevágni a már éppen ezerrel zajló következő évbe.
Szóval röviden 2o14, ami leginkább a veszteségekről szólt számomra. Három számomra nagyon fontos embert veszítettem el az év során. Májusban Nagyapa ment el közülünk, szeptemberben az amerikai Mária néni, októberben pedig Mama. Három ember, akik számomra az alapot, a tartást, az értéket jelentették. Akik tanítottak, intettek, formáltak, támogattak és bíztattak. S már nincsenek többé.
Hárman néhány hónapon belül távoztak e földi létből. Ám halálukkal mégsem a veszteségre, az elmúlásra, a rosszra hívják fel a figyelmet. Számomra az ő távozásuk tette nyilvánvalóvá, hogy értékes vagyok. Mert belőlük származom, tőlük eredezem, s ők bennem élnek tovább. Sírjuk mellett állva arra kellett rájönnöm, hogy ha bennem élnek tovább, akkor felelősséggel is tartozom nekik: igenis tovább kell adnom a tudást, az értéket, az erkölcsi tartást, amit tőlük kaptam.
Tovább kell vinnem nemcsak az anyagi, hanem a szellemi örökségüket is. Ezért tudtam a könnyek közt is mosolyogni a temetőben. Mert ők nem múltak el teljesen, élnek tovább bennem, bennünk. Csak rajtunk áll, hogyan visszük őket tovább. Így válik a veszteség, a fájdalom lehetőséggé , felszabadultsággá és az egész elengedés lesz a végén. Én elengedtem a fájdalmat, amit az ő távozásuk jelentett, s helyette beengedem az új lehetőségét, amit 2o15 hoz el. Ezt érzem és tudom, mert ők megsúgták nekem :-)
Nagyapa, Mama, Mária néni, hálás vagyok, hogy titeket kaptalak tanítóul, szülőnek, nagyszülőnek, pótszülőnek. Nem ígérem, hanem tudom, hogy jól fogok tudni élni és sáfárkodni a tőletek kapott "tudománnyal" és örökséggel.
2o15 a lehetőségek éve lesz, már az!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése