2012. október 6., szombat

Mormonok

A mormonokkal először két éve találkoztam Utahban. Annyit tudtam róluk, hogy vallásosak, sok gyerekük van, néha több feleségük, s az Amerikát felépitő pionirok közé tartoznak. Most hétvégén egy ohiói mormon településen jártam, Kirtlandben.

 Fűrészmalom

A mormon vallás a 19. század elején alakult ki. Ekkor egy "ébredési folyamat" zajlott éppen Amerikában, többen a keresztény vallás megreformálását (restauration) szorgalmazták. Az irányzat vezetői New Yorkból indultak a nyugati vidékek, a Missiouri folyó felé. Épp útjukba esett Kirtland Ohióban, ahol egy virágzó települést hoztak létre.

Közösségi ház, az egykori fogadó

Ma az 183o-as években épült település legfontosabb épületeit egy sajátos skanzenben nézhetjük meg. Egy kupacban van itt templom, lakóház, egykori fogadó, vegyesbolt és fűrészmalom. A "skanzen" bejáratánál ingyenes idegenvezetést ajánlanak a helyi mormon közösség tagjai. A várost egyébként a mormon vallás alapitója, Joseph Smith hozta létre. Ő pár év alatt virágzó, növekvő közösséget hozott létre, majd tovább álltak nyugatnak.

Mi épp sötétedés előtt értünk ide, igy szétnézni már nem sok időnk volt. Visszatérünk majd még ide! A kiváncsiságomat azonban feléledt, s utánanéztem, kik is azok a mormonok.
Ma több közösségük is van, nevezik őket Church of Christ-nak (Krisztus Egyháza), Community of Jesus Christ (Jézus Krisztus Közössége) és az Utolsó Idők Szentjeinek (Latter Day Saints). Vallásuk alapja a Book of Mormon (Mormon Könyve), fő szakramentumaik a jelenések (van aki Istennel, Jézussal, vagy az angyalokkal találkozik, álmodik, vagy beszélget), a nyelveken szólás, az áldásvétel. A vallás több szálon összefonódott a szabadkőművességgel. Ma a legtöbben Utah államban élnek, s az elnökjelölt Romney is tagjai között van. A többnejűséget tiltja a törvény, ám mégis vannak közösségek, ahol egy férfinak több felesége és még több gyermeke van.

Kirtland jelentős szerepet játszott az egész amerikai mormon közösség életében. Itt épült az első templomuk, ami még ma is áll.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése