2018. július 31., kedd

A klastrom titka

Na lássuk, mit találtam még Taliándörögdön, ezen a furcsa nevű Balaton-felvidéki kis zsákfaluban. Zsákfalu, ráadásul ide Kapolcsról egy kis mellékút vezet.


 A falu házai a főutca mellett sorakoznak. Valamikor nagy település lehetett, mert jókora katolikus és evangélikus temploma mellett van egy kis református temploma is. A falu mellett pedig egy szőlőhegyet találunk, ahol festői házak kandikálnak ki a zöld szőlőlugasok közül.

Azonban az érdekesség, amiről írni fogok nem a faluban, hanem annak határában található. A faluban több helyen is láttam kézzel készített fatáblákat, amik egy "klastromkert" nevű helyre utaltak. Elég romantikusan hangzik, főleg, ha Jane Austen-ra és a az ő Klastrom titka című regényére gondolok. Na lássuk, mit rejt az itteni klastrom.


Klastrom vagy kolostor. A falut elhagyva hatalmas, többszintes épületfalakat veszek észre. Festői fasor mögött egy kaszáló közepén középkori falak utalnak egy óriási templomra. Szent András templom, ami akár bazilikának is tűnhet a méretei alapján. 2-3 fala egész szépen megmaradt, még felfedezhetőek a gótikus ablakkeretek és ívcsúcsok. Az épület alapjait körbesétálva egy festői piknikhelyszínt képzelek magam elé, ahol szabadtéri koncerteket, rendezvényeket lehetne szervezni.


Ha kicsit utánaolvasunk, kiderül, hogy a templom a 12. században épült, eredetileg román stílusban, s ezt építették át gótikussá. Viszont a törökök csaknem teljesen lerombolták.


Ottjártamkor néhányan sátoroztak az út mellett, meg többen mászkáltak rajtam kívül is a templom falai között. Meséljenek a képek helyettem.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése