2018. július 1., vasárnap

Veszélyes évek

Malajziából egy ugrás Indonézia, ezért a következő regényes utazásom ide hozott. Christopher J. Koch ausztrál író, The Year of Living Dangerously (A veszélyes élet éve) című regénye valós történelmi eseményeken alapszik és a 1968-ban játszódik.

A történet abban az évben játszódik, amikor az indonéz államfő ellen puccsot kíséreltek meg. A regény címe  Sukarto elnök szájából hangzott el. Beszédes a címlap is, ahol az indiai kultúrkörből az indonézeknél is népszerű árnybábok látszódnak, ezekkel életet, halált, isteneket jelképeznek.

Árnyjáték-szerű az Indonéziában élő külföldiek élete is. A főhős Hamilton, aki ausztrál-amerikai újságíró, s saját kameraman-je van, Billy Kwan a kínai-ausztrál törpealkatú férfi. Összeköti őket a munka és a szerelem is, hiszen mindketten ugyanazért a nőért, Jill-ért vannak oda. A nő a brit követségen dolgozik.

A regényben összefonódnak a politikai szálak, a hírgyártás folyamata és az érzelmek. Itt minden mindennel vegyül. Ahogyan a főszereplők identitása is vegyes: külföldiként élnek Ázsiában, ma még itt, holnap egy másik országba küldik őket. Ez az ideiglenesség hatja át a döntéseiket, az érzelmeiket is.

A könyvből film is készült, ahol a fiatal Mel Gibson és Signourney Weaver játszák a főszerepeket. Oscar-díjat is kapott a film, amit Sukarto elnök uralmának a végén, 1998-ban tudtak csak bemutatni Indonéziában.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése