2018. május 10., csütörtök

Budapest 100

Minden év májusában egy hétvégére a budapesti épületek kerülnek egy program központjába. A Budapest100 pár éve indult, a cél az volt, hogy kevésbé ismert, hétköznapi épületekbe, lakóházakba lehessen bemenni, betekintést nyerni.

ELTE egyetem téri épületének árkádja

Egy 19. századi épület visszafogott stílusban

 Ez klarissza kolostor volt

Idén a terek és a körülöttük lévő házak játszották a főszerepet. Szép kis programfüzetet adtak ki, ami alapján a rendezvény után is lehet barangolni a városban. A tikkasztó hőségben egy belvárosi túrán vettem részt. Az Egyetem térről indultunk, s a jelenlegi térszerkezet mögött megtudhattuk, milyen terek, utcák, városfalak, templomok álltak itt korábban, hogyan és miért lettek átépítve. Például az egyetem téri templom egy rendház majd mecset köveiből épült!

Egyetem téri templom és az ELTE épülete - különböző stílusok találkozása, egymáshoz "bújása"

Ybl-irodaház, itt dolgoztam is!

A Ferenciek terén megtudtuk, hogy az Erzsébet-híd építésekor alakították ki a mai Kossuth Lajos utcát. Korábban itt házak voltak, udvarok, apró terek, utcácskák, viszont a város fejlődésével amolyan forgalmas sugárutat nyitottak itt.

Centrál Kávéház, ami egy belvárosi kocsma helyén jött létre

Érdemes a városban sétálni, lelassítani, felfelé nézni. Mert a hétköznapi épületek is mesések, mégha nincsenek is felújítva. A legtöbb házat díszíti valamilyen szobor, dombormű, a bejáratok egyediek, kézműves kovácsok és asztalosok munkái. Ha van alkalmunk, lessünk be belső udvarokba, lépcsőházakba, gangokra.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése